Ahogy kelet felől, a műúton közeledünk a péliföldszentkereszti szalézi rendházhoz, először a barokk templom tornyát vesszük észre a távolban, a többi, a fák takarásában levő épületet ekkor még nem látjuk. Csak amikor közelebb érünk, akkor pillantjuk meg a felújított kolostort és az udvart, ahol hatalmas a sürgés-forgás. Péliföldszentkereszten éppen nyugdíjaskorú hívők tartanak lelkigyakorlatot, és egy leánygimnázium diákjai is mostanra szerveztek ide programot. A két társaság ugyanakkor jól megfér egymás mellett.
P. Ábrahám Béla szalézi tartományfőnökkel a kolostor mellé épített büfénél találkozunk. Az atya stílszerűen „Don Bosco” (a szalézi rend alapítója) feliratos pólóban fogad minket, majd beljebb invitál és hellyel kínál. A szalézi szerzetes először a kolostor kalandos történetébe avat be minket.
– A Péliföldszentkeresztből az első szó, a Péli egy régen itt élő családnévre utal, de ez a nemzetség nyomtalanul eltűnt legkésőbb a tatárjárás után. A „szentkereszt” az ereklye őrzéséről árulkodik, ennek az első írásos említése 1269-ből származik. A prímási levéltárban található dokumentumban az áll, hogy a Szent Keresztet akkor rendhez nem tartozó remeték őrizték a kis templomocskában. Az ereklyét utólagosan XIV. Benedek pápa 1735-ben hitelesítette – mutat rá a szalézi atya. Azt mondja, a területen évszázadokig mindig olyan remeték, közösségek éltek, akik az istenkeresést a csendben, a magányban, az önmegtagadásban képzelték megvalósítani.
A zarándokhely életében egy 1730-as feltételezett csodás gyógyulás hozott fordulatot.
– Május 3-án a Szent Kereszt megtalálását ünnepelték Péliföldszentkereszten, a legenda szerint akkor itt egy kisfiú meggyógyult. A gyermek mankóval érkezett, a lába be volt kötözve, és nem tudott járni. Ám miután a fiú imádkozott a kis templomban, majd lesétált a forráshoz, és ivott a vízből, eldobta a mankóit, és egészségen ment haza. Ennek a hírére megszaporodtak a zarándoklatok, és emiatt az akkori esztergomi hercegprímás úgy döntött, hogy egy templomot emel a helyszínen. A barokk stílusú kis templom itteni anyagokból, környékbeli mesterek munkájával épült meg 1735 és 1748 között. Akkor készült el a mai rendház alapja is, amely még kisebb és földszintes volt, ezt később bővítették – meséli P. Ábrahám Béla.
Először a ma már nem létező, spanyol alapítású nazarénus rend szerzetesei költöztek ide, ők is az önmegtagadásra, a vezeklésre, a böjtre koncentrálva éltek. Később a magyar alapítású pálos rend kétszer is megpróbált itt megtelepedni, de tartósan egyszer sem sikerült nekik. Utoljára 1906-ot megelőzően, néhány évig tettek erre kísérletet.
Az első magyar szaléziak 1913 novemberében kerültek ide. – Olaszországban tanuló fiatal magyar szerzetesek megfelelő helyszínt kerestek az első házuknak. A központ eredetileg Angyalföldön lett volna, hogy a munkásfiatalokat nevelje, segítse a rend, de az ottani papok megakadályozták a letelepedésüket. A szaléziak ezután kerültek Péliföldszentkeresztre, birtokba vették, majd felújították az évek óta elhagyatott épületet – meséli a szalézi szerzetes.
A kommunisták 1919-ben államosítani akarták a kolostort, de akkora volt a sár, hogy nem tudtak feljönni a szekerekkel, aztán a tanácsköztársaság megbukott. A következő több mint két évtizedben komoly fejlesztést hajtottak végre a szaléziak: ekkor épült meg a teológiai főiskola és a környéken élők adományaiból a későbbi ifjúsági ház, amely akkor zarándokszállás volt. 1943-ban a templomot is felújították. A második világháború és az 1950-es államosítás utáni negyven év azonban komoly pusztítást vitt itt véghez. Működött Péliföldszentkereszten vájáriskola, börtön és tsz is. Amikor a szövetkezet kivonult, minden mozdíthatót elvittek, a csöveket is kivésték a falból.
A rendszerváltás után a Nyolc Boldogság Közösség vette át a házat, majd a szaléziak 1992-ben költöztek vissza a kolostorba. – Azóta nagyon sok felújítást hajtottunk itt végre. Először a rendház és a Don Bosco Ház (régi teológiai központ) készült el, majd az ifjúsági ház rendbetétele következett, végül a barokk templomot újítottuk fel néhány éve. Megszépült a művészetileg legértékesebb alkotás, a kórusmellvéd is – mutat rá P. Ábrahám Béla.
Ma a szaléziak Péliföldszentkereszten leginkább csoportok befogadásával foglalkoznak: lelkigyakorlatoknak, továbbképzéseknek, előadásoknak, nyári táboroknak és erdei iskoláknak adnak otthont, de volt már itt esküvő, keresztelő és gólyatábor is. Körülbelül 160 embert tudnak elhelyezni különböző komfortfokozatú szobákban.
– Itt azonban nem állunk meg, tavasszal átadjuk az új U15-ös futballpályát öltözővel, majd uniós forrásból megépítjük a Gerecse Natúrpark Látogatóközpontot, amely egy teremtésvédelmi, lelki-szellemi központ lesz. Ezzel a tudatos fogyasztást és életmódot szeretnék megfoghatóbbá tenni az idelátogató családok, fiatalok számára – mutat rá a szerzetes. Hozzáteszi: kiváló a kapcsolatuk a szomszédos magánbirtok tulajdonosával, ahol halastó és lovarda is van. A vállalkozó a rendház vendégeit is szívesen látja.
A szaléziak sokat köszönhetnek Völner Pálnak, az Igazságügyi Minisztérium államtitkárának, az esztergomi választókerület fideszes országgyűlési képviselőjének, aki régóta a rend mellett áll.
– Nem elszigetelt fejlesztésekről van szó, hiszen Péliföldszentkereszt mellett Dorogon, Dömösön és Lábatlanban is létesül látogatóközpont. Ezek a beruházások egymásra épülnek, ami nagyon fontos ahhoz, hogy kiszolgáljuk a turistákat – emeli ki Völner Pál.
Hozzáteszi: a szaléziek nagyon sokat tettek a kolostor felvirágoztatásáért, és szerencsére most is tudnak élni a különböző pályázati lehetőségekkel, amihez ő is minden támogatást igyekszik megadni.