2017. december 16., szombat, Etelka, Aletta napja
Belföld
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/belfold/vegso-bucsu-olah-gyorgytol-2235988/

Végső búcsú Oláh Györgytől

M.I.
Orbán Viktor miniszterelnök búcsúbeszéde

A pillanat, amelynek most részesei vagyunk, egyszerre emel fel, és szorítja össze a torkunkat. Felemel, mert egy igaz hazafi, a Corvin-lánc viselője immár végleg visszatért hozzánk, és elszomorít, mert a végső hazatérés egyben a tőle való búcsúzás pillanatát is jelenti. Vannak kötések, amelyeket még az ideológiák maró savai sem tudnak föloldani. Ilyen kötelékek fűznek bennünket a hazánkhoz, a családunkhoz és a munkánkhoz. A szeretet, a barátság és a hivatás erős kötései. Oláh György ezekre a kötelékekre bízta egész életét. 1956 kegyetlen telén az ő lába alól is kiszaladt egy ország. Sőt az országgal együtt egy már sikeres tudományos pálya is. Ekkor új kötelékeket vállalt, a régieket hűségesen megőrizte, és ment tovább a maga útján. Minél magasabbra jutott a tudományos pályán, annál nagyobb büszkeséggel töltötte el, hogy ő is erről a rejtélyes marsi kolóniá­ról indult, akárcsak néhány évtizeddel korábban Wigner Jenő, Szilárd Leó vagy Teller Ede. Mi, magyarok pedig mindig úgy gondoltunk rá, és úgy gondolunk rá ma is, mint aki egy volt közülünk. A magyarok azon szűkebb köréhez tartozott, akiknek életútja és tudományos pályafutása a magyar nemzet legszebb jellemvonásait tükrözte vissza.

Az univerzum rejtélyeinek egy másik nagy kutatója, Goethe írta, hogy csak a jellem számít, semmi más. Amikor Oláh György professzor úr életútjára tekintünk vissza, ebben nem is találunk hibát. Egy hajlíthatatlan jellemű embert látunk magunk előtt. Egy magyar tudóst, aki mindig a saját útját járta, és sohasem hagyta magát erről letéríteni. Ott munkált benne a mi magyar XX. századunk legfontosabb ökölszabálya: csak mi magunk, csak a tehetségünk, csak a tudásunk, csak az életrevalóságunk és élni akarásunk tarthat bennünket a zavaros világ felszínén. Megszületni, elvegyülni és kiválni – ahogyan József Attila tanította. Küzdeni kell, hogy egyéniségként és nemzetként végül ne csak egy lábjegyzet legyünk majd az emberiség történetében. Sorsa magyar sors a XX. századból. Ez a század mutatta meg, mennyire tehetségesek és életképesek vagyunk. Józan számítás szerint már nem szabadna lennünk, el kellett volna tűnnünk, de van itt valami erő, valami derűs életigenlés, intellektuá­lis specifikum, amely akkor is képes érvényesíteni az akaratát, amikor nincs tér a mozgásra, amikor a régiek szerint csak a csoda segíthet. Ilyen csodánk volt Oláh György.

Fotó: Szecsődy Balázs

Még csak harmincöt éves volt, amikor választott témájától, a szén vegyületeivel való foglalkozástól el akarta tanácsolni az akkori kémia két fura ura, mondván: egy ilyen tehetséges fiatal kolléga ne tegye tönkre magát kétes teóriákkal. Ő mégsem állt be a szürke egyensorba. Számos elismerés mellett egy Nobel-díj lett ezért a jutalma. Hajlíthatatlanságának bizonyítékát láttam abban is, hogy amikor felért a tudományos világ tetejére, ezt a világraszóló elismerést is a helyén és a nagy jellemre valló alázattal kezelte. Pályája csúcsán is ugyanaz a nyíltszívű, közvetlen, munkájának, saját és tudományos családjának élő ember maradt, mint amikor még két kartondobozban elfért minden ingósága. Feleségéről, Judit asszonyról mondta: „Nekem ő a legnagyobb szerencsém az életben. Én nem vagyok túl hasznos otthon, de igyekszem.” Megmaradt annak a kémikusnak, aki a régi alkimisták szenvedélyével és ösztönös kíváncsiságával kutatja az univerzum működésének örök törvényeit. Azt remélte, amit a régi nagyok, hogy létrehozhat az egész emberiség számára valami hasznosat, nemeset és értékeset. Oláh György a tudományos világ csúcsán, az angolszász szellemi élet elismert embereként is megmaradt igaz magyar hazafinak. Intézete minden tehetséges magyar vegyész előtt nyitva állt. Még a Nobel-díjért kapott jutalmának jelentős részét is arra fordította, hogy itthon egy új kémiai díjat alapítson. S mivel megmaradt igaz magyar hazafinak, nemcsak a magyar nemzet nagyjainak aranykönyvébe, de a magyarok szívébe is bebocsátást nyert. Oly sokan árulták már el ezt a nemzetet, hogy mára a hűség, különösen egy külföldre kényszerült hazánkfia hűségének árfolyama magasra kúszott a magyar történelem tőzsdéjén. Ezért őrizzük Oláh György emlékét nemcsak a nagy magyar tudósok, de a nagy hazafiak könyvében is.

Nekünk, magyaroknak ma nem kisebb feladat jutott, mint hogy megvalósítsuk Oláh György ránk hagyományozott testamentumát, engedelmeskedve annak a rövid, tömör, de a mi életünkre nézve annál nagyobb súllyal bíró parancsnak, hogy a jövő titka a jó oktatás. Ültessük el ebben a szellemben a következő nemzedékek szívébe a tudományos kutatás szenvedélyét, úgy, ahogy ezt professzor úr egész életében képviselte. Adja Isten, hogy sikerüljön. Professzor úr, mindent köszönünk.

Isten Veled!

Végakaratának megfelelően Budapesten temették el Oláh György Nobel-díjas, Corvin-lánccal és Széchenyi-nagydíjjal kitüntetett kémikust. A Fiumei úti nemzeti sírkert akadémiai parcellájánál Orbán Viktor miniszterelnök és Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke mondott beszédet. A katolikus szertartást Jelenits István piarista szerzetes, Széchenyi-díjas teológus-irodalomtörténész vezette, aki úgy fogalmazott: Oláh György az igazság munkásaként, tiszta lélekkel alkotott. – Úgy tudta végigjárni emelt fővel a tudományos pálya útját, hogy közben nem kellett rossz emberek szolgálatába szegődnie, és mindvégig a világ megbecsülése vette körül – fogalmazott Jelenits István.

 

Kiemelt

Ahol Hosszú, ott az arany

Az úszók rövid pályás Európa-bajnokságán Katinka mérlege négyből négy, ezúttal 200 méter háton és 100 méter vegyesen iskolázta le a mezőnyt.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!