– Sokan támadták a kormány lépéseit a bevándorláshullámmal kapcsolatban. Önnek mi a véleménye?
– Voltak már időszakok a magyar történelemben, amikor alkalmatlan vezetése volt az országnak, s azért nem lehettünk sikeresek. Ilyen volt például a Mohács utáni időszak, amikor Szapolyai János király idején ebek harmincadjára jutott a magyar állam. És ilyen rossz, pipogya vezetők voltak Károlyi Mihályék is: az első világháborút követően tálcán kínálták föl az országot Kun Béláéknak, a vörös terrort, kommünt megvalósító kommunistáknak. Most viszont az a szerencsénk, hogy nem valamifajta határozatlankodó kormányzat van, hanem olyan, amelyik tudja, mi a dolga és megvan mindehhez a kellő felhatalmazása, stabil többsége, támogatottsága is a választóktól. Cselekvőképes és a nemzeti érdekeket képviseli.
– Az Antall–Boross-kormány idején kezdődött a visegrádi országok összefogása. Mára pedig olyan eredményessé vált az összhang, amire talán senki sem számított.
– Más volt az akkori helyzet és más a mostani. A négy visegrádi állam, Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Magyarország közös határvédelme diplomáciai bravúr és példaértékű lehet az EU-nak. A bevándorlók ellepték a fél országot, s szinte megszállták a fővárost a nyár végére, ezért már az is nagy tett volt, hogy lezárták a szerb–magyar határt, s ezzel áthelyezték a terhelést a nyugati határszélre. A horvát határ lezárása ennek logikus folytatása volt, amivel sikerült az egész lakosságot megszabadítani a migrációs áradattól. Ám az, hogy a határvédelem regionális összefogással valósul meg, a jövőbeni hatékony együttműködést is előrevetíti. Ez a friss szemléletmód, kezdeményezőkészség talán az unióba is új életet lehelhet. Ami rá is férne.
– Vagyis az EU tettrekészségéről nincs hasonló jó véleménnyel? Sokaknak okozott a brüsszeli vezetés nagy csalódást még a visszafogott elvárásokhoz képest is.
– Amit az Európai Unió vezetői az utóbbi hónapokban előadtak tehetetlenségben, tehetségtelenségben, felelőtlenségben, azzal a veszéllyel fenyeget, hogy az unokáink Európáját, jövőjét herdálják el végérvényesen. A nyugati politikusok bizonyították, hogy a jelenlegi uniós szerkezet, felállás teljesen döntés- és cselekvésképtelen. Európa sajnos már nem lesz ezentúl soha többé olyan, mint amilyenné a történelme során természetes, organikus fejlődéssel kialakult. Különösen, ha akadálytalanul tovább folytatódik a kontinensen párhuzamos népességet létrehozó, erőltetett bevándorlás.
– Egyesek azzal érvelnek, ez normális folyamat és meg sem kottyan ennyi új jövevény a földrész populációjának.
– Igen, az az érvük, hogy milyen csekély szám mondjuk ötmillió az ötszázmilliós össznépességhez viszonyítva. Csakhogy ezek a beáradó elemek mind a nagyvárosokban akarnak letelepedni és enklávékat létrehozni. Nagyon átlátszó magyarázatok ezek, amelyek méltatlanok Európához és az unió alapító atyáihoz.
– Angela Merkel tevékenységét miként értékeli? Sokan őt teszik felelőssé, mivel a migránsok száma akkor lódult meg igazán, amikor kijelentette: nincs felső határa a befogadásnak, s aki szír, azt eleve nem küldik vissza, hisz mind menekültnek minősül.
– Nagy csalódás számomra a német kancellárnő viselkedése. Az a legutóbbi megjegyzése, hogy a kelet-európaiak legyenek szolidárisak, mert inkább meg kellene köszönniük, hálálniuk a kapott segítséget, egészen megdöbbentő. Főként olyasvalakitől érthetetlen egy ilyen bántó kitétel, kirohanás, aki az NDK-ban élt fiatalkorában, megtapasztalta a szovjet fennhatóság minden keservét, így tisztában kellene lennie a történelmi-politikai háttérrel. 1943-ban Teheránban Roosevelt és Sztálin a kelet-közép-európai népek feje felett és tudta nélkül megállapodtak abban, hogy ezek a szovjet övezethez fognak tartozni. Ha igazságosak akartak volna lenni, sokkal inkább ezeknek a nemzeteknek, így nekünk járt volna kárpótlás, kései Marshall-segély a Szovjetunió szétesését követően a cserbenhagyásért, kiárusításért. Amiért odalöktek bennünket egy szörnyűséges hódító diktatúrának. Másrészt mi sem kértünk sosem hálát azért, mert segítettünk a német újraegyesítésben a határnyitással, Igaz, Helmut Kohl érezhető rokonszenve és tanácsai hasznosak voltak.
– Némelyek szerint furcsa, hogy olyanok oktatnak ki minket demokráciából, akiknek a huszadik századi történelme finoman szólva sem volt mentes a jogállamellenes tendenciáktól.
– A németek egy kicsit mindig terelhetők voltak, akiknek az önállóság nem volt soha az erősségük. Közismerten jó katonák és szakmunkások, olyanok, akik végrehajtják a parancsokat. A renitens, kuruc tempó inkább ránk és a lengyelekre volt jellemző, aminek szintén történelmi, szabadságharcos okai vannak. Ez a terelhetőség azonban többféle irányban is megmutatkozott, amint a szomorú huszadik századi eseménysor bizonyítja. Az az érzésem, hogy a mostani magatartásukban is benne munkál a terhes hitleri múlt. Ők most már az überliberálisok, a nagyon demokraták, akik a legjobban szembenéztek a múltjukkal, jogot szerezve ezzel arra, hogy ismét másoknak dirigáljanak. Ezért van az, hogy a német sajtó nagyon ellenséges velünk, mint akiknek joga van arra, hogy vigyázzon a magyar demokráciára. Mindez egyfajta kompenzációs kényszerből táplálkozik.
– Látszik azonban: ahogy a német, nyugat-európai polgárok is élőben találkoznak a bevándorlókkal, nemcsak a tévé képernyőjén, már nem örvedeznek annyira felhőtlenül a migrációs áldásnak.
– Nem véletlen ez. Főleg Kelet-Németországban érzékenyebben reagálnak a szovjetizációs múlt miatt a felülről jövő kényszerekre, rájuk oktrojált szándékokra. Nem lehet eldobni, figyelmen kívül hagyni a múltbeli tapasztalatokat. Ne felejtsük, hogy az 1956-os magyar szabadságharc verte szét az olasz, francia, és más nyugati kommunista mozgalmakat, pártokat. Mi megszenvedtünk előre és utólag a változásokért. Ezért is veszem rossz néven a teljes méltányosságot mellőző mondatokat.
– A hazai ellenzék, főként a ballib szakasz megnyilvánulásait hogyan értékeli? Mintha nem volna saját véleményük, s mindenkivel egyetértenek, aki támadja a magyar kormányt és szapulja a lakosságot.
– A baloldal egész politikája arra utal, hogy kormányellenes akcióikat külföldi támogatással remélik sikerre vinni. Persze azért nem maradt más út számukra, mert saját lakossági támogatottságukat már felszámolták. Különösen az MSZP pályázhatna a legnagyobb balek címre, miután még mandátumokat is ajándékozott riválisainak, amelyek egy zsugorodó szavazóbázisból visznek el választókat tőlük. A migrációhoz való hozzáállásuk természetesen ezt az apadó bázist is folyamatosan tovább koptatja. A hazai baloldalt a teljes eljelentéktelenedés fenyegeti.
– A honi balliberálisok már évtizedek óta internacionalisták.
– Éppen ezért figyelhetnének az európai baloldal színeváltozására. A szociáldemokrata Werner Faymann osztrák kancellár például nemrégiben még sértőn nyilatkozott rólunk, ám most már ő is korlátozná a migránsok betódulását. Amint a küszöbükre ér a baj, oszlik a baloldali egység a magyar kabinet támadásában, és lassanként átveszik a mi módszereinket. Mert tudják, hogy a szavazók megbosszulják, otthagyják őket, ha nem az ő érdekeiket képviselik. E tekintetben is unikum a magyar balliberális blokk és sajtó. A hazai médiumokban csak olyanokat hajlandók szerepeltetni, akik kormány-, sőt nem egyszer magyarellenesek. Holott a magyar közvélemény döntő többsége a kormány mellett áll.
– Érdekes módon a liberális vagy annak elkönyvelt értelmiség egyes kiemelkedő szereplői is a kormány menekültpolitikáját támogatják. Elég Kertész Imrét vagy Konrád Györgyöt említeni.
– Minden józanul gondolkodó értelmiséginek nyilvánvaló, hogy nem lehet nyakló nélkül ráereszteni Európára ezt a teljesen eltérő kultúrájú, tisztázatlan hátterű tömeget, akiknek túlnyomó része nem menekült, csupán szeretne nyugati életszínvonalon élni. Akiknek ráadásul legtöbbször eszük ágában sincs beilleszkedni, mert egy párhuzamos társadalmat szeretnének kialakítani Európában. Így aztán hiába reménykedik abban a baloldal, hogy majd mindig rájuk fognak szavazni a betelepülők. Amint elérnek egy számarányt, kizárólag a saját maguk jelöltjeit, kultúráját fogják támogatni.
– A német vezetők viszont azt is mondják, hogy az érkezők közül ki fogják szűrni a gazdasági bevándorlókat, s csak az igazi menekültek maradhatnak. Igaz, ember legyen a talpán, aki a kancellárnő változékony nyilatkozataiból eligazodik, kiket milyen kategóriába sorol.
– Bármit is hoz a jövő, az EU-ban ezt már elrontották. Százezreket nem lehet visszaküldeni. Komolytalan azt feltételezni, hogy majd két év múlva közölni lehet velük, hogy megválthatják a vonatjegyüket, s mehetnek, amerre látnak.
– Biztonságpolitikai szakértők szerint hatalmas kockázatot jelentenek azok, akik még csak nem is regisztráltak, és nem lehet tudni róluk semmit.
– Sajnos majdnem mindegy, hogy regisztráltak-e vagy sem. Mert a lényeg az, hogy kialakul egy népesség, amely ellenségesen viszonyulhat a befogadó országhoz. És egy olyan legyengített közegben, amely a liberalizmus jegyében minden kiirtott, ami a hazához, a nemzethez, a családhoz, a zsidó-keresztény kultúrkörhöz köthető, akadálytalanul érvényesítheti az akaratát. Mert akik jönnek, azoknak erős a normarendszerük és a végsőkig ragaszkodnak hozzá. Dehogy akarnak ők integrálódni. Azt akarják, hogy hozzájuk integrálódjanak. És erre az életidegen fantazmagóriákban élő liberálisok jó alanyok. Be kellene látniuk: a multikulturalizmus megbukott, hiszen évtizedek alatt sem tudtak integrálódni még a régebbi bevándorlók sem.
– Mi lehet a megoldás?
– A történelem bebizonyította, hogy egy olyan gazdasági óriás, amely politikailag zéró, katonailag meg mínusz, annak nem terem sok babér és nincs tekintélye sem. Ez igaz az Európai Unióra és a németekre is. Szerintem ha már nincs önálló uniós haderő, akkor a tagállamoknak kis, mozgékony, gyors reagálású hadseregeket kellene tartaniuk, és ezek révén kellene rendet teremteni a határvidékeken. De nem úgy, ahogy az Egyesült Államok szokta, hogy beavatkozik, aztán nagyobb zűrzavart hagy maga után, mint ami azelőtt volt. A hadseregek összmunkájával meg lehetne erősíteni, illetve védeni az EU külső határait is. Másrészt olyan szabályozást kellene minden tagállamban életbe léptetni, amely a migráció helyett támogatja a gyermeknevelést, a családalapítást. Hasonlót, mint amilyen nálunk is van.
– Vannak, akik felvetik: igazságtalan, hogy azért kelljen fél Európának a migránsözönnel küzdenie, mert a németek meghívták őket.
– Az emberek joggal kérdezhetik: mi közünk van nekünk ehhez? Miért nem postáznak Merkelék repülőjegyet ezeknek az embereknek? Vagy küldjenek hajókat nekik, ha olcsó munkaerőre van szükségük. Hiszen mégiscsak abszurd, hogy ők hirdetnek meg egy befogadási akciót és elvárják, hogy az az öt ország, amelyen keresztül érkeznek a vendégeik, szolgálja őket.
– Az első szabadon választott kormánynak is súlyos nemzetközi konfliktussal kellett szembenéznie a szomszédban a délszláv háború idején. Sokan most jönnek rá, milyen nagy kormányzati teljesítmény volt kimaradni belőle. Felértékelődik az önök teljesítménye.
– Más volt az az időszak, mint a mostani. Ám akik közelről látták a munkánkat, tudják, milyen milyen erőfeszítéseket kellett tenni, hogy a megörökölt csődhegy, folyamatos össztűz ellenére előrelépjen az ország. Nemsokára huszonkét éve lesz, hogy Antall József nincs közöttünk. Azt gondolom, megérdemelné, hogy ne hangozzon el annyi szégyenletes valótlanság még a köztévé emlékező műsoraiban is olyanoktól, akiknek fogalmuk sincs, milyen súlyos nehézségeket kellett leküzdenie az akkori kormánynak.