Ha torkos csütörtök, akkor evés-ivás, lakoma. A hazai gasztronómiában is szerepet kapó szokás pár éve újra virágkorát éli, a magyar néphagyománynak már évszázadok óta meghatározója. Bali János etnológus, a ELTE Néprajzi Intézet adjunktusa elsőként arra adott magyarázatot, hogy miért tartunk számon két különböző időpontot is a tobzódásra.
– Eredeti időpontja minden bizonnyal a húshagyókeddet megelőző csütörtök volt – tudatta a szakember –, ezt az álláspontot az is megerősíti, hogy a legarchaikusabb szokásokat őrző tájainkon, mint például Székelyföldön vagy Moldvában, egyaránt ekkor tartották a szokást a legutóbbi időkig.
Viszont máshol a hamvazószerdát követő napon (az egynapos böjt után) a böjtöt felfüggesztik, hogy a farsangi maradékot elfogyaszthassák. Ennek a napnak is ugyanúgy torkos csütörtök volt a neve, és valószínűsíthető, hogy a két hagyomány összefolyt.
A lakmározás talán azért is került éppen csütörtökre, mert Krisztus halála miatt a péntek, valamint a Magyarországon a hazánk védőszentjének, Szűz Máriának rendelt szombat eleve böjtös, illetve szakrális tartalmú napok voltak – egészítette ki a néprajzkutató.
A néphagyomány érdemi részéről, az ételekről is beszélt az ELTE tanára. Elmondása szerint a lényegi elem a zsíros és húsos ételek bőséges fogyasztása, valamint a fánk is központi helyet foglal el, ám a torkos csütörtökhöz tájanként más-más szokás kapcsolódik.
Bali János konkrét példákon keresztül mutatta be hazánk változatosságát. Az Ipoly menti falvakban pogácsa és tepertő került az asztalra, a Muravidéken viszont a pálinka játszott központi szerepet.
A Bács megyei Topolyán az első megsütött fánkot megszárították, majd porrá törték, hogy beteg jószágokat gyógyítsanak vele. Szerémségben a fánk sütése egyfajta biztonsági intézkedést szolgált, hiszen az ott élő emberek úgy gondolták, hogy az édesség elkészítése segít megelőzni a viharkárokat.
Nádudvaron fekete tyúkot vágtak le a torkos csütörtökön, majd félrerakott vérét kiszárították, a hajdúsági városban úgy hitték, hogy ettől nem fog elhullani a többi baromfi. Bátya idős népe azon az állásponton volt, hogy ezen a napon nem kevesebb, mint kilencszer kell jóllakni.
Az egyik leghangosabb és legaktívabb tradíció a Vajdaságban található torontáltordai néphagyomány volt: a regruták (frissen toborzott katonák) egész nap dudások seregével kísértették magukat a falu utcáin, és meglátogatták egymás szüleit, ahol bőségesen megvendégelték a fiatal férfiakat.