2016. július 24., vasárnap, Kinga, Kincső napja
Belföld
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/belfold/soros-szerint-egesz-europa-iszlamofob-261805/

Soros szerint egész Európa iszlamofób

Az érzelmek és a halálfélelem eltérítik a nyugati társadalmakat és vezetőiket a helyes útról, a józan ész útjáról – írja publicisztikájában Soros György (képünkön). A magyar származású amerikai spekulánsnak a brit The Guardian című napilapban jelent meg írása. Ebben lényegében az szerepel, hogy Európában az eltúlzott félelem miatt tombol az iszlámellenesség, pedig az lenne a jó, ha nyitott lenne a társadalom.

Soros úgy fogalmaz : „A terroristák és a demagógok akarnak megfélemlíteni minket, de ezt nem hagyjuk!” Az üzletember véleménye szerint a terroristák célja az, hogy elhitessék a fiatal muszlimokkal, nincs más alternatíva a terroron kívül, ez azonban iszlamofóbiát vált ki a nyugati társadalmakban, és a fóbiák általánosításhoz fognak vezetni.

Az európaiak és az amerikaiak minden muzulmánt terroristának fognak bélyegezni. Szerinte csak stratégiával lehet harcolni a terrorizmus ellen, a stratégia pedig a szír konfliktus felszámolása. Soros arról nem ír, miként lehetne megállítani a migrá­ciós hullámot, és hallgat az Európában növekvő terrorveszélyről is. Szerinte az iszlamofóbia skandalum, és a nyugati társadalomnak szolidárisnak kell lennie, nem szabad az érzelmeire hagyatkoznia. – 2016-ban meg kell erősítenünk elkötelezettségünket a nyílt társadalom és elveink mellett, és ellen kell állnunk az olyan szirén­énekeknek, mint amilyeneket például Donald Trump énekel a fülünkbe – fejezi be írását a spekuláns.

Soros György

Forrás: MTI

– Soros György amerikai állampolgár, és meg kell nézni, Amerika hogyan viszonyul most a helyzethez – mondta lapunknak a cikkel kapcsolatban Földi László biztonságpolitikai szakértő.
– A nem vízumköteles országok polgárai közül amerikai vízumot kell kérniük azoknak, akik öt éven belül a Közel-Keleten jártak – emlékeztetett. Mint mondta: ezzel szemben Európának nincs fóbiája, hiszen a határokon tömegesen érkeznek a kontinensre illegálisan az emberek.

– Egyértelműen arról van szó, hogy nem jött be Amerikának az az elképzelés, miszerint olcsó munkaerővel tudnák felpörgetni itteni érdekeltségeiket. Gyakor­latilag romokban akarják látni Németországot, mert ráment Amerika nyakára, az euró nem felel meg árfolyamban a dollárhoz képest, Európa nem írta alá a szabadkereske­delmi egyezményt, ezért bosszút állnak – jelentette ki az Információs Hivatal volt műveleti igazgatója.

Hirdetés

Kiemelt

A német belügyminiszter felülvizsgálja a fegyvertörvényeket

Thomas de Maiziere német belügyminiszter azt tervezi, hogy a müncheni tragédia után felülvizsgálja a fegyverhez jutás és fegyvertartás törvényeit, és javít rajtuk szükség esetén.

Poszt-trauma

Gyurcsány anyósa jelentett

Most meg kéne lepődnünk?

Az albánok beárazták Thomas Dollt

Nem dicsérhetjük a magyar futballistákat sem, méltatlan volt a Fradi-mezhez a szerdai produkció.

11 éves gyereket fejeztek le az USA támogatottjai

Nem az ISIS tette.

Fel kéne fogni: nem fognak integrálódni!

A liberális sajtónak még nem esett le.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!