2017. február 21., kedd, Eleonóra napja
Belföld
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/belfold/retvari-bence-erkezik-az-idei-elso-megemelt-nyugdij-1321432/

Rétvári Bence: érkezik az idei első megemelt nyugdíj

MTI
Csütörtökön kezdődik az 1,6 százalékkal megemelt nyugdíjak kifizetése – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára Budapesten.

Rétvári Bence a sajtótájékoztatón kiemelte, a nyugdíjemelés éves szinten átlagosan 24 ezer forint többletet jelent mintegy 2,7 millió embernek. Nem csak az öregségi ellátásban élők nyugdíja emelkedik, hanem a hozzátartozói nyugellátás, árvaellátás, özvegyi nyugdíj, baleseti járadék, fogyatékossággal élőknek járó támogatások, valamint a kárpótlási nyugdíjkiegészítés összege is – tette hozzá.

Az államtitkár úgy fogalmazott, a nyugdíjak most többet érnek, mint két-három éve, hiszen jóval az infláció felett emelték az ellátást, ezzel párhuzamosan pedig csökkentek a megélhetés költségei, olcsóbb lett a rezsi, és januártól csökkent az alapvető élelmiszerek – tojás, friss tej és baromfifélék – áfája. A kormány bízik benne, hogy sokan tapasztalták az áfacsökkentés hatását, amivel több tízezer forintot spórolhatnak az emberek, és amit tapasztalataik szerint a nagy áruházláncok mindegyike érvényesítette az árakban – mondta az államtitkár.

Rétvári Bence kitért arra, szintén segítséget jelent a nyugdíjasoknak, hogy az Erzsébet-program keretében könnyebben tudnak elmenni gyógyfürdőbe vagy nyaralni, valamint, hogy a legfontosabb gyógyszerek ára is csökkent az elmúlt években.

A kormányzat 2010-ben vállalta, megőrzi a nyugdíjak értékét úgy, hogy az inflációval megegyező értékben emeli – emlékeztetett az államtitkár, hozzátéve, ezt nem csak megtartani, hanem felülmúlni is sikerült, az előző évig ugyanis 21,1 százalékkal emelkedett a nyugdíjak összege, a vásárlóértékük pedig több mint 8,5 százalékos volt. Ezzel egy havi nyugdíjat 12 havi részletben kapnak meg az ellátottak, így visszakapták azt, amit a szocialisták a 13. havi nyugdíj eltörlésével elvettek – jelentette ki Rétvári Bence.

Szólt arról is, hogy az Erzsébet-utalványokat sikeresen postázták, a többséghez december 24-ig eljutott az utalvány, a többiek pedig december 31-ig kapták meg. Ha valakit nem talált otthon a postás, annak értesítőt hagyott, sok postán pedig külön ablakot nyitottak, hogy gördülékenyebb legyen az átvétel. Ha valaki nem kapta meg az utalványt vagy kérdése van, a 1818-as kormányzati ügyfélszolgálati számon érdeklődhet – fűzte hozzá.

Rétvári Bence azt hangoztatta, az Erzsébet-utalványok majdnem 30 milliárd forint értékű kiosztását a gazdaság teljesítménye tette lehetővé, nem hitelből finanszírozták.

Az államtitkár a sajtótájékoztató végén kérdésre válaszolva reagált Németh Szilárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettesének civil szervezetekre vonatkozó kijelentéseire. Azt mondta, minden civil szervezetre ugyanaz a szabályozás vonatkozik Magyarországon. Látni kell azonban, hogy az értékes munkát végző, közösségeket összefogó, különböző rendezvényeket szervező civil szerveztek mellett vannak olyanok is, amelyek nem civil célra, hanem gazdasági-politikai nyomásgyakorlás céljára alakultak.

Fontos egyértelművé tenni – vélekedett -, hogy mely szervezetek szolgálják a civileket, és melyek azok, amelyek nyomásgyakorló csoportok. Nem jó ugyanis, ha civilnek tűnő szervezetek külföldi pénzből külföldi érdekeket szolgálnak, és „privát politikai célt egyesületi köntösben hajtanak végre” – mondta Rétvári Bence. Külön kell kezelni a nyilvánosság előtt azokat, akiknek politikai céljaik vannak – jelentette ki.

Kiemelt

Impraktikus dolgaink – 2. rész

Sok-sok érvet tudnék mondani, miért kell beleállni a harcba. És a legfőbb érvek egyike ezeknek az impertinens, penetráns, hazug senkiknek a hatalmas nagy pofája.

Poszt-trauma

Deutsch Tamás keményen beszólt az Arany Medve-díjasnak

Enyedi Ildikó retteg és szégyenkezik.

Minden eddigit felülmúló árulást követett el két magyar balliberális

Vajon elegendő lenne velük kapcsolatban a hazaáruló kifejezés?

A Népszava páros lábbal szállt bele a magyarokba

A Vörös kalapács újra lecsapott.

Rabszolga

Kósa Lajos megint lényegre törő volt.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!