– Mióta tudja, hogy frakcióvezető lesz?
– A ciklus elejétől szó volt arról, hogy esetleg lesz változás, de a múlt évben a választások miatt nem lehetett kivitelezni jelentős szerkezeti átalakításokat. A pártelnök úr nem sokkal a velencei frakcióülés előtt jelezte, hogy számít rám.
– Az ön érkezésével várható bármilyen stílusbeli változás a Fidesz-frakció politizálásában?
– Mindenkinek van egy sajátos stílusa, én sem akarok kibújni a bőrömből. Ilyen értelemben biztosan lesz stílusbeli változás. A fegyelem azonban nem stílus kérdése. Mindenki véleményét hajlandó vagyok meghallgatni, és próbálom keresni bizonyos határig a kompromisszumokat, ugyanakkor nem akarok elveszni a parttalan egyezkedésekben. Emberközeli, közérthető stílusú politizálást szeretnék megvalósítani.
– A változást az ellenzéki frakciók is érezhetik majd? Több lesz az általuk gyakran követelt egyeztetés?
– Alapvető félreértést tapasztalok az ellenzék részéről. Az egyeztetés színtere ugyanis maga a parlament, a különféle előterjesztésekről a plénum előtt és a bizottságokban beszélgetünk, vitatkozunk az ellenzékkel. Ez azt szolgálja, hogy megpróbáljuk egymást kulturáltan meggyőzni álláspontunk helyességéről. Az általam vezetett honvédelmi bizottságban is erre törekszem, jó példa erre az Iszlám Állam elleni nemzetközi fellépésről szóló diskurzus. Ott olyan módosításokat is figyelembe vettünk, amelyeket én ugyan nem tartottam perdöntőnek, de ha az ellenzék fontosnak érezte, akkor miért ne? Tényleg nehéz mit kezdeni azzal, ha valaki az egyeztetés közepén az asztalt veri, hogy miért nincs egyeztetés. A parlamenti vitákban mostanában az ellenzéki felszólalások jelentős része a saját álláspontjuk markáns képviseletében merül ki, gyakran a valóság zavaró tényeit nélkülöző megközelítésben.
– A Fidesz-frakció tagjai milyen típusú vezetésre számíthatnak? Előfordulhat igazolt távolmaradás?
– A frakcióvezetés felelőssége a jelenlét biztosítása, ha nem engedélyezem a távolmaradást, akkor nincs olyan, hogy igazolt hiányzás.
– Milyen személyi változások várhatók a kormányzatban és a parlamenti bizottsági posztokon?
– Ha Rogán Antal miniszter lesz, nem tudja betölteni a gazdasági bizottság elnöki tisztségét. Abban az esetben, ha a frakcióból visz a minisztériumába államtitkárt, akkor az illető személynek fel kell állnia a bizottsági pozícióból. Aki államtitkár volt és parlamenti képviselő, annak pedig a házszabály szerint bizottsági helyet kell találni.
– Ön megtartja a honvédelmi bizottság elnöki székét?
– Igen, főleg ebben a helyzetben, amikor a honvédelmi és rendészeti bizottság az egész bevándorlási válsághelyzet szakbizottsága. Menet közben nem szívesen szállnék ki, egy sor olyan kezdeményezésünk fut, amit végig kell vinni.
– El is jutottunk a jelenünket meghatározó problémához, a sokak szerint modern kori népvándorlásnak is nevezett krízishez. Az említett bizottsági pozíciójából eredően a legtöbb politikusnál nagyobb a rálátása az illegális bevándorlásra. Mit gondol a körülöttünk zajló eseményekről?
– Európa illúziója, hogy a jelenlegi migrációs hullámmal hazájukból a háború által elűzött, de szülőföldjükre visszavágyó emberek érkeznek, akiken morális kötelességünk segíteni. De a valóság más. A bevándorlók döntő többsége ugyanis nem háborús menekült, tíz százalék alatt van a valódi menekültek aránya. A többségük kizárólag gazdasági bevándorló, aki a jobb élet reményében vagy kifejezetten a térfoglalás miatt igyekszik Európába. Erre teljesen másképpen kell reagálni, mint a háborús menekültekre. Vessük össze a helyzetet keleti szomszédunkkal: Ukrajnában tényleg háború dúl, és az életüket féltő, egyébként elenyésző számú menekültet természetesen be is fogadjuk. Viszont aki Szíriában a fegyverek elől menekülni kényszerül, annak miért nem elég biztonságos a szomszéd állam, Törökország? Aki az életét félti, és elindul Európa felé, annak miért nem elég jó Ausztria, miért akar Svédországba menni? Vajon az európai politikai elit miért nem akar szembesülni a valósággal? Miért nem veszik észre, hogy az általuk tett felelőtlen nyilatkozatok csak olajat öntenek a tűzre? Az utóbbi évtizedekben a nyugatra érkező bevándorlók integrálása nem egyszerűen problematikus, hanem egyenesen reménytelen. Elég elmenni Párizsba, Londonba, Amszterdamba, hogy belássuk: nem integráció folyik, hanem párhuzamos világok épülnek ki. Ezzel kapcsolatban egy sor olyan kérdés is felvetődik, amelyeknek a megválaszolása szétfeszíti az európai kereteket.
– Mire utal pontosan?
– Azokra a súlyos kérdésekre, amelyekről egyelőre nem beszél a nyugati politikai elit. Ha Európában él egy muszlim közösség, annak jogában áll-e a többségitől eltérő, belső szabályokat vonatkoztatni önmagára? Lehetséges-e például többnejűség Európában? Akár csak egy kicsit, csak egyeseknek? El lehet-e fogadni Európában, hogy a nők helyzete merőben más a muszlim közösségekben, mint amit mi elfogadhatónak tartunk? Hogyan fogunk együtt élni egy mellettünk kiépülő, de bezárkózó társadalommal? Erre nincsenek kimunkált európai válaszok.
– Elemzők szerint a baloldali európai elit potenciális szavazókat lát a migránsokban, ezért támogatja a bevándorlást.
– Szerintem ez is illúzió. Ha a bevándorlás ilyen mértékű marad, a muzulmánok nem az európai baloldalra vagy a liberálisokra adják majd a szavazataikat, hanem saját európai muszlim pártjaikra. Mert ha lesz szavazójoguk, akkor lesznek pártjaik, még akkor is, ha az arab országoknak nincs demokráciaképük a szó európai értelmében. Fel kell ébrednünk, mert ha ez elmarad, lehet, hogy elbúcsúzhatunk a mi Európánktól. Persze amikor az egyes EU-tagállami választások közelednek, hamar szembe fog jönni a politikai valóság. Nézzük meg Felső-Ausztriát: történelmi vereséget szenvedett a baloldal, győzött a Szabadságpárt. Spanyolországban a Podemos révén a radikális baloldal került képbe, Görögországban újrázott a radikális baloldal, tehát a kétirányú radikalizmus tör előre viharosan Európában. Kérdés, ráébred-e a mostani politikai elit, hogy lépnie kell. Nekem nem úgy tűnik. Ma már hetente 25 ezer migráns jön Magyarországra Horvátországból, Brüsszelben viszont azon polemizálnak hónapok óta, hogyan osszanak szét 60 ezer menekültet. De hiába telepítenének Kassára 800 menekültet, 24 órán belül visszamennek Németországba. A kvóta nem megoldás semmire.
– Megindulhatnak a visszatoloncolások nyugatról Magyarországra, vagy ez lekerült a napirendről?
– Én úgy látom, Európában teljes a tanácstalanság ezen a téren is. Mintegy 250 ezer, Magyarországon regisztrált migráns van, akiket bármikor vissza lehetne küldeni hazánkba, hiszen nálunk adták be a menedékkérelmet, de nem várták meg az elbírálást, hanem továbbálltak. Utóbbiak másik tagállamban már nem indíthatnak menekültkérelmi eljárást, hanem vissza kell jönniük Magyarországra, és meg kell várniuk a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal határozatát. És ami a legszörnyűbb: ha lesznek visszatoloncolások, ha nem, a bevándorlóhullám belátható időn belül nem fog kimerülni, mert olyan térségekből érkeznek az emberek, ahol komoly népességrobbanás fenyeget, vagy már le is zajlott. Európa pedig tologatja a problémát.
– Úgy tűnik, hogy ez csak Európa problémája, más nagyhatalmak, illetve gazdag közel-keleti államok nem akarják kivenni a részüket a migránsválság kezeléséből.
– Valóban, például az Egyesült Államok nem kíván részt venni a migránsválság kezelésében, van nekik saját kerítésük a mexikói határon. De ne is szaladjunk olyan messzire, a dúsgazdag, öböl menti arab országok sem fogadják be menekült „testvéreiket”, mert tudják, ha beengednék a migránsokat, vége lenne a társadalmi békéjüknek. Inkább cinikusan azt üzenik, hogy kedves Európa, fogadd be őket, mi meg majd építünk nekik mecseteket. Ha most eljátszunk azzal a gondolattal, hogy holnaptól egyetlen migráns sem érkezik, akkor is évtizedekbe tellene, míg úgy- ahogy megtanulnánk együtt élni velük.
– Mi az oka annak, hogy ennyire nehéz vagy szinte lehetetlen integrálni a muszlim bevándorlókat Európában?
– Mielőtt bárki félreértené, egy csepp iszlámellenesség nincs a mondandómban. A mohamedán világ kulturált, rendkívüli és gazdag tradíciókkal. Ugyanakkor ez egy gyökeresen más kultúra, olyan szokásokkal, melyek Európa számára érthetetlenek. Egyes muszlim közösségekben a nők gyakorlatilag jogfosztottak, például nem vezethetnek autót, vagy a férjük engedélye nélkül nem utazhatnak külföldre. Ez egy másik világ.
– Egyes hírek szerint hamarosan Kárpátalja felől érkezhetnek a nem magyar, kelet-ukrajnai gazdasági bevándorlók.
– Remélem ez nem valós veszély, mert az ukránoknak egészen más a felfogásuk az életről, nem könnyen hagyják el a szülőföldjüket. A kelet-ukrajnai válság talán megoldódhat úgy, hogy elmaradjon a menekültáradat.
– A migrációs nyomás Magyarországra komoly terheket ró. Milyen nagyságrendű az erre fordított energia, idő, pénz?
– A rendőrség java része le van kötve a déli határon, biztonsági határzárat építettünk, módosítva a honvédelmi törvényt a honvédség segítségét is bevontuk a deli határaink védelmében. Nyilván ez sok energiát és erőt köt le, de az országunk védelme nem fáradtság és pénz kérdése. A görögök például nem védik a határaikat, miközben a görög hadsereg erejét tekintve az unióban a harmadik legnagyobb hadsereg a maga 450 ezer katonájával. Ebből igazán futná a görög határok védelmére.
– Miért jó ez a passzivitás a görögöknek?
– Azt mondják: van nekik bajuk elég, inkább keresztülengedik a migránsokat az országukon, hiszen nekik sem érdekük, hogy ez a rengeteg bevándorló Görögországban rekedjen.
– A törvényalkotói munkát, a közigazgatás működését befolyásolja a migránskrízis?
– A parlament működésére csak annyiban van hatással, hogy néhány rendkívüli ülést kellett összehívni. A kormányzati és törvényalkotási kapacitás elegendő, ez nem is kérdés. Az már elgondolkodtató, hogy a törvényhozás egy része, jelesül a magyar baloldal, a szocialisták és a liberális törpepártok miért ennyire szélsőségesen bevándorláspártiak? Következetesen menekülteknek nevezik a gazdasági bevándorlókat, pedig egy valódi menekültnél ritkán akad több ezer euró, hiszen tudjuk, hogy egy csempészút a Közel-Keletről a szerb határig 3–10 ezer euróba kerül. Ha valaki tényleg az életét félti, megáll az első biztonságos országban.
– Innen Budapestről ezek a tények és összefüggések könnyen beláthatók. Nyugat-Európában mi akadályozza a tisztánlátást?
– Az európai politikai elit hivatalosan nem gondolja át, nem veszi észre mindezt. Persze a színfalak mögött számos politikus egyre bátrabban fogalmaz: noha az európai ülésteremben ütik az asztalt például a magyar rendőrséget bírálva, a folyosón azt mondják nekünk, hogy „tartsatok ki, nektek van igazatok, zárjátok le a határokat, csak ezt én bent nem mondhatom el”. Jó lenne tudni, miért nem.
– Talán a több évtizedes politikai korrektség foglyaivá váltak?
– Az európai politika olyan mértékben szakadt el a választóktól, ami szinte már áthidalhatatlan, elveszítette a képességét arra, hogy szót értsen az emberekkel. Mi soha nem szeretnénk idáig eljutni.
– Közvélemény-kutatások szerint erről nincs is szó, a Fidesz népszerűsége elérte a kimagasló tavaly szeptemberi szintet. Ön szerint ez elsősorban a határozott bevándorláspolitikának köszönhető?
– Másodsorban. Elsősorban annak, hogy a magyar reformok tényleg működnek. Miközben zajlik a migrációs válság, rendeződik a devizahitelesek ügye, zajlik az autóhitelesek kimentése. Ezek az intézkedések a családok 40 százalékát érintik. Ezt érzik az emberek, ahogyan az is egyre világosabb, hogy a hitelcsapdába a szocialisták csalták be őket. Számos életpályamodell indult el: pedagógusoké, rendőröké, katonáké. Az egészségügyi dolgozók bére emelkedett, a reálbér nő, aki dolgozik, azt érezheti, hogy több pénz marad nála, részben az adóreformnak köszönhetően. A gazdaság nő, történelmi magaslatokban a foglalkoztatás, az infláció nulla százalék körüli tartományban, a rezsicsökkentés évente egyhavi rezsiösszeget hagy az emberek zsebében, ezeket az intézkedéseket, illetve a hatásaikat nehéz nem észrevenni. A közmunkaprogramban foglalkoztatottak helyzete javult. Az egykor segélyből élő, megrekedt, reménytelen munkanélküli ma közösségbe jár, dolgozik, valamit alkot, hozzátesz, és sokszor nagyon szépen és jól csinálja. A közelmúltban Jándon személyesen tapasztaltam ezt. Csengerből hazafelé tartottam Debrecenbe, és megálltam az út melletti eperárusnál. Két asszony kínálta a gyümölcsöt, és elmesélték: a jándi község megszervezte, hogy az idősek hátsó kertjeiben epret termelhetnek, ezt árulják Nyíregyházán, Nyírbátorban, Debrecenben. Az egyik asszony azt mondta: – Kósa úr, ezt kóstolja meg, nincsen permetezve! A permetre ugyanis nincs pénzünk, de ettől csak sokkal jobb az íze – mondta az egyik asszony. Látszott rajtuk, hogy másként állnak az élethez, mint akár öt évvel ezelőtt.
– Sporthasonlattal élve, mindenki úgy játszik, amennyire az ellenfele engedi. A jelenlegi ellenzék nem igazán nehezíti meg a Fidesz dolgát…
– 2014-től stratégiaváltás történt ellenzéknél: a kormány tevékenységének tartalmi bírálata helyett lejárató kampányokba kezdtek. De amikor heti 25 ezer bevándorló érkezik, akkor ez már nem számít. Mi a valós problémákkal foglalkozunk, az emberek 80-85 százaléka pedig egyetért a kormány bevándorláspolitikájával, még a szocialista szavazók egy része is. A baloldali ellenzék nem tudott elmozdulni a holtpontról, ráadásul egyre-másra jönnek a furcsa ügyeik, most éppen a feketekassza a józsefvárosi MSZP-nél. Ráadásul összevissza beszélnek. A szocialisták képesek voltak először azt mondani, hogy a magyar katonákat nem szabad bevetni a határon, mert alkotmányosan aggályos, aztán tíz perc múlva követelték az európai uniós katonákat a magyar határra. Képzeljük el a helyzetet: megérkezik a szerb–magyar határra az európai unós katona, és megkérdezi: hát a ti katonáitok hol vannak? Ja, kérem, ők a laktanyában, mert alkotmányos aggály van. Ebben képtelenség logikát, következetességet találni. A Jobbiknak pedig nincsenek értelmezhető megoldási javaslatai. Furcsa kívánságuk például mostanában, hogy alakítsuk meg a határőrséget, miközben a határőrség működik, összevonva a rendőrséggel.
– A bevándorlási válsághelyzet kezelése közben vagy azon túl lesz a polgári kormányzásnak új központi eleme, iránya és kulcsmotívuma?
– Fontos tudatosítani, hogy 2010-ben lezárult egy hosszú korszak Magyarországon. 1990-ben nem forradalommal győzött a demokrácia, hanem alkufolyamatok révén, az egész szocialista blokkban gyakorlatilag vértelenül. Világos volt, hogy ebben a táborban lesz egy átmeneti, posztszocialista korszak, hiszen a régi garnitúra kommunistái nem párologtak el, nem költöztek a Marsra. Magyarországon is volt 800 ezer párttag, akik valamiért hittek a létező szocializmusban, és biztosan emlékeztek a rendszerváltás előtti évekre. Az itthoni átmenetet nevezzük posztkádárizmusnak, ennek virágkora a Horn-kormány időszakára esett. Azok a generációk, amelyek a szocializmusban nőttek fel, köztünk, velünk éltek a régi, berögzült mechanizmusokkal. A posztkádárizmus Gyurcsány Ferenccel ért véget, 2010-ben szimbolikusan is megújult az ország, még a neve is megváltozott, abban az értelemben, hogy mindig Magyarországnak hívták, csak most már nem biggyesztjük mellé a történelmileg szükségesnek látszó jelzős szerkezeteket, hanem önmagunkkal vagyunk azonosak. Ma már több olyan generáció is felnőtt, amely nem nagyon tudja, mi az a szocializmus. Öt évvel ezelőtt valami más felé fordultunk, mi ezt polgári Magyarországnak hívjuk. Ennek is immár lezárulni látszik az a szakasza, amit extenzív fejlődésnek nevezhetünk. Eljött az idő, hogy valamiféle minőségi váltás következzen be az élet számos területén.
– Ezt sokan gondolják így, beszélnek is róla általánosságban, de milyen kormányzati intézkedések vezethetnek a minőségi változáshoz?
– Egy konkrét példán keresztül megmutatva: minőségivé kell tenni a felsőoktatást. Az könnyen megoldható volt, hogy a fejlett országokkal azonos arányú legyen Magyarországon a felsőfokú végzettségűek aránya, de ez nem jelent azonnal minőségi ugrást is. De beszélhetnénk a szakképzésről, az egészségügyről, nagyon sok mindenről. Át kell térni valami más rendszerre, mert ha azt mondjuk, hogy polgári Magyarországot építünk, akkor ez azt jelenti, hogy nemcsak mennyiségi, de minőségi változásokat is el kell érni. Elkezdtük 2010-ben, és most arra kellene figyelni, hogyan lehet a társadalmi alrendszereket minőségi értelemben felzárkóztatni a világszínvonalhoz. Ha a gazdasági növekedésünket tartani akarjuk, gazdaságirányításban, bürokrácia- és szabályrendszerben is minőségi váltásra van szükség. Ez folyamatosan zajlik, gondoljunk az adóhatóság átalakítására. Az európai országok átlagosan gazdaságadminisztrációs költségre – GDP-arányosan – négy százalékot költenek, a versenyképes országokban kettőt, nálunk ez a szám hét és tíz százalék között van. Ez feleslegesen elköltött pénzt jelent. Az emberek visszajelzései alapján számba kell venni és meg kell szüntetni a szükségtelen szabályokat.
