– Továbbra sem tervezi a politikába való visszatérést?
– Semmi esetre sem.
– Azért figyeli a politikát? Hogyan értékeli az ellenzék helyzetét?
– A baloldal saját maga paródiája. A 2010-es kormányváltás óta eltelt hét évet, azt, hogy ennyi idő alatt csak idáig jutottak, semmiképpen nem lehet világbajnok teljesítménynek tekinteni. Az egész ellenzék képtelen meggyőző alternatívát felmutatni a kormánnyal szemben, ezért viszont nem lehet mindig mást hibáztatni, nem lehet pusztán a külvilágra, a kormányra és a globális folyamatokra mutogatni.
– A Jobbik néppártosodásáról mi a véleménye?
– Erős fenntartásaim voltak a Jobbik korábbi arculatával kapcsolatban, amikor a szélsőséges politizálás legváltozatosabb eszköztárát használták. Azóta a figyelmem körén kívül estek.
– A baloldal globális szinten is bajban van?
– Nem gondolom, hogy világszerte visszaszorulóban lenne a baloldal, egy világválság esetén természetes, hogy az aktuális politikai erők háttérbe szorulnak. Az, hogy éppen több helyen vannak hatalmon jobboldali erők, nem jelenti azt, hogy náluk van a bölcsek köve.
– Milyen szellemi tartalékokat lát a baloldalban?
– Az új baloldali gazdasági elméletek kifejezetten divatosak, sok aktuális kérdést pontosabban értenek és írnak le. Sokkal erősebb elméleti hatása van ma például az egyébként a gyakorlati javaslatait tekintve olykor túlzóan is radikális Thomas Pikettynek, mint bármilyen típusú jobboldali gazdasági gondolkodónak. Kétségtelen, hogy ezt napi politikai erővé még nem sokan tudták alakítani, ám számos globális kérdésre a jelenlegi kormányerőknek sincs válaszuk, így egyebek mellett a növekvő jövedelemkülönbségekre és a társadalmi feszültségekre sem.
– Gazdaságpolitika terén hogyan értékeli a jelenlegi kormány eredményeit? Az utóbbi években például megszorításokról nemigen hallani.
– Azt gondolom, hogy a harmadik Orbán-kormány teljesítménye e téren semmiképpen nem elégtelen, de nem is ötös, valahol a kettő között van. Hatékonyan hívjuk le az uniós forrásokat, ügyesen finanszírozzuk az államadósságot, jól sült el a devizahitelek forintkonverziója is, és feszesen tartható a költségvetési pálya. Azonban ez nem mondható el a 2010 és 2014 közötti Fidesz-vezetés gazdaságpolitikájáról, ami maga volt a tragédia. Továbbá a jelenlegi pénzbőségből ennél többet is ki lehetne hozni, ilyen időszakban kellene javítani a régióhoz képest a versenyképességünkön.
– Több helyen védelmébe vette a liberális gazdaságpolitikát. Mit tart az erényének?
– A globális gazdasági-pénzügyi válság során nem maga a liberalizmus bukott meg, hanem annak a nagyon rossz politikai-gazdasági visszásságokat produkáló gyakorlatai, de az is inkább az angolszász piacokon. Összességében elmondható, hogy a válság előtt működő modellek mindegyike mutatott hibákat.
– Ezek szerint nem lenne jó ötlet visszatérni a 2010 előtti szabályozási modellhez?
– Semmi esetre sem gondolom, hogy válság előtti megoldásokat kellene alkalmaznunk, ám fontos megjegyezni, hogy csak nagyon rövid időkre és egyes szektorokra korlátozódva érvényesült liberális szemlélet a magyar gazdaságpolitikában, nálunk sokkal inkább a magas újraelosztás és az állami osztogatások gyakorlata bukott meg. A 90-es évek privatizációja liberális szellemben történt, valamint a Bokros-csomagot szintén egy liberális szemléletű gazdaságpolitikának lehet tekinteni, ezeknek a modelleknek meg is voltak a maguk hibái, de a 2008-as összeomláshoz a korábbi egy évtized állami túlköltekezése vezetett, nem a liberális gazdaságpolitika.
– Minek tulajdonítja a liberális kifejezés lejáratódását?
– Válságos időkben, amikor az emberek jobban vágynak biztonságra, mint szabadságra, a kifejezésnek az az általános üzenete, hogy sokakat kiszolgáltatottá tesz, és nem érvényesít szolidáris szempontokat, ezzel pedig sokan könnyen ijesztgethetők. Ettől még bizonyos értelemben jogos a kritika a minden szabályozási korlátot eltörölni szándékozó liberalizmussal szemben, de totális démonizálása éppen a jogos kritikákat lehetetleníti el.
– Ha már a 2010 előtti vezetést említette, ön szerint Gyurcsány Ferencnek mi a felelőssége a Sukoró-ügyben?
– Ne vegye rossz néven, ha rögtön homlokráncolva reagálok az ilyen kérdésekre. Igyekszem nem gondolni rá.
– Ezt megindokolná?
– Egy nagyon kritikus szituációban, a pénzügyi válság legmélyén vállaltam el a pénzügyminiszterséget, alapvetően az ország pénzügyeinek rendezése érdekében. Azóta is bosszant, hogy ehhez képest a költségvetés rendbetétele és az ország fizetőképességének biztosítása mellett olyasmivel, mint Sukoró, egyáltalán foglalkoznom kellett. Amiatt pedig kifejezetten a hátam közepére kívánom ezt az ügyet, hogy közéleti vitákban a nevem szóba kerülésekor az embereknek rögtön Sukoró jut az eszébe. Amit tudtam, tisztességgel rendbe tettem benne, a személyi felelősség kérdése nem az én hatásköröm, ahogy nem a pénzügyminiszter feladata nyomozati cselekvések végzése.
– Mit érthetett Gyurcsány Ferenc azalatt, hogy Tátrai Miklós helyette ment börtönbe?
– Erről kérdezzék Gyurcsány Ferencet.
– Rendben, akkor beszéljen kicsit az üzleti tevékenységéről és arról a tervéről, hogy egy kis Szilícium-völgyet alakítana ki Magyarországon.
– Cégeimmel olyan feltörekvő innovatív vállalkozásokba fektetünk be, amelyek új technológiai fejlesztéseken alapuló üzleti ötletekkel állnak elő a gazdaság legtöbb szektorának radikális átalakítását célozva. Példaként olyan javaslatokkal is foglalkozunk, hogyan lehet hatalmas adatmennyiségekből hatékonyabbá tenni az értékesítést, online megoldásokkal átalakítani a kereskedelmet vagy az oktatást, hogyan lehet 3D-s nyomtatással könnyebben, pontosabban terméket előállítani, valamint hogy miként lehet a robotizációban újszerű fejlesztéseket eszközölni. Ilyen nagyravágyó tervekbe persze mindig nagyon kockázatos befektetni.
– Most hogy áll ez a szektor itthon?
– Fényéveket tettünk meg 2010-hez képest, ám attól még nagyon távol vagyunk, hogy Szilícium-völgy legyünk, bár sikereinket látva egyre több befektető csatlakozik hozzánk, vagy vág hasonló tevékenységbe.
– Mi adja Magyarország versenyképességét ebben a szektorban?
– Ennek a területnek az a sajátossága, hogy a legkevésbé függ a helyi adottságoktól, mindegy hogy földrajzilag hol helyezkedik el. Ha valaki épít egy jó technológiai céget, akkor gyakorlatilag a világ bármely pontjáról bármely másikat meghódíthatja. Ehhez társul a kreativitásunk is.
– Miből adódik ez a kreativitás?
– Az utóbbi évtizedek során folyamatosan változó körülmények között kellett helytállnunk, nagyon gyorsan kellett alkalmazkodnunk. Márpedig a felgyorsult technológiai fejlődés pont ezt az állandó alkalmazkodási és tanulási képességet teszi szükségessé. Tőlünk nyugatra nagyon magas szinten oktatják az ágazat szakmáit, például sokkal jobb saleseseik, pénzügyi elemzőik és HR-eseik vannak, ám ez az előny nagyjából a munkába lépést követő öt éven belül kiegyenlítődik. Ebben a szektorban a gyors változáshoz való alkalmazkodás képessége a döntő, ebben pedig a legkevésbé sem vagyunk lemaradva.
– Az állam is felfedezte az e területben rejlő lehetőségeket?
– A tavalyi év végén nyertünk pályázati forrásokat a 2014 óta működtetett úgynevezett inkubátorunkhoz, amelyet nagyon korai fázisú ötletek felkarolására hoztunk létre. Az állami szféra egyébként sok más szereplőt is támogat ebben a szektorban. Elsősorban uniós forrásokkal, de állami alapok is működnek, amelyeknek gyakran társbefektetői is vagyunk. Mindemellett több százmillió forintnyi saját tőkét is befektettünk, tehát ideális partnerei vagyunk az állami szereplőknek.
– Ön szerint az innováció és a technológiafejlesztés területén hogyan teljesít a kormány?
– Ezen a téren jelentős pénzeket költ el az állam. Például kutatás-fejlesztési projekteknél, kis cégeknek adott fejlesztési támogatásoknál azt látom, hogy jó célkitűzések szerint történik a forrásfelhasználás, az pedig idő kérdése, hogy lássuk, jól is hasznosult-e. Amivel kapcsolatban kritikusabb vagyok, az az oktatási rendszer. Nagyon erősen lexikálistudás-fókuszú az oktatás, ám ezek az ismeretek néhány év alatt elévülnek, egyébként meg nagyon gyorsan beszerezhetők. Alapvetően készségfejlesztés-központúnak kellene lennie az oktatási rendszernek.
– Hallott esetleg a Csépe Valéria nevével fémjelzett integrált oktatást kiépítő tervekről?
– Őszintén szólva, nem ismerem még a részleteit, így erről korai lenne véleményt formálni. Én az oktatási rendszernek a saját gyerekeimen keresztül fogyasztója vagyok, a napi gyakorlatot tapasztalom és azt látom, hogy ahogy az működik, sok aggályt vet fel.
– Megoldás lehet a szakmunkásképzés előtérbe helyezése?
– Ez csak rövid távon jelenthet megoldást. Abban a furcsa helyzetben vagyunk, hogy úgy fut ki bizonyos tevékenységek konjunktúrája, hogy átmenetileg még hiány van belőlük, pont azért, mert sokan már nem látnak benne fantáziát. Mindenki azt várja a technológiai fejlődéstől, hogy szakmunkás típusú feladatok nem lesznek a jövőben, ezért már csak kevesen folytatnak ilyen tanulmányokat. Ám ahhoz még nem elég gyors a fejlődés, hogy holnapután már ne legyen szükség ezekre a szakemberekre.
– Jelenleg a munkaerőhiány okoz problémákat. A Soros György által is támogatott migráció lehet erre, illetve a népesedési problémákra a megoldás ön szerint?
– A magyar történelemben többször előfordult, és a rendszerváltás utáni időkben is volt rá példa, hogy a bevándorlók hasznos tevékenységet végeztek hazánkban, és akár be is illeszkedtek. Ezért vaskalaposnak tartom azt az álláspontot, amely szerint a határainkon kívül született embereknek semmi keresnivalójuk itt. Abban viszont árnyaltabb a véleményem, hogy milyen mennyiségben és milyen környezetből érkező embereket képes ez az ország befogadni. Az európai kultúrától jelentősen eltérő országokból érkezők tömeges integrációja komoly kihívást jelenthet.
– Mit gondol Soros György hazánkkal kapcsolatos befolyásszerző tevékenységéről?
– Rám még semmilyen befolyást nem gyakorolt, ismeretségi körömben sincs ilyen. Rövid véleményem az, hogy ez egy kormányzati kommunikációs húzás. Nem látom minden utcasarkon Soros György árnyát, és sajnálom azt, aki egy ilyen szintű politikai blöfföt elhisz.
– Kvótaügyben érhetik szankciók hazánkat, amiért szembemegy Brüsszellel?
– Nem érdeke az uniónak a saját tagállamait fejre állítani, maga is csapdahelyzetben van. Totális hátrány az EU-n belüli tagállamokat nem érheti. Itt az a kérdés, hogy lehet-e 10-20-30 százalékkal jobban vagy rosszabbul járni, ám ebben nem biztos, hogy a legcélravezetőbb tárgyalási taktikát folytatjuk most.
– A V4-eknek mennyire van létjogosultságuk, súlyuk az EU-n belül?
– Nagyon örülnék, ha lenne egy ilyesfajta erős érdekközösség. Számos adottságunk hasonló, ugyanazokkal a kihívásokkal küzdünk. Tárcavezetőségem alatt előfordult már, hogy egy ECOFIN-megbeszélésen úgy tudtunk bizonyos elképzeléseket keresztülvinni nagy országok pénzügyminiszterei ellenében, hogy az akkori lengyel miniszterrel meg tudtunk egyezni bizonyos kérdésekben.
– Hogyan állunk az együttműködés terén?
– Politikai kultúrában sokat kell még fejlődni, másrészt az is fontos, hogy a V4-ek csak úgy tudnak sikeresek lenni az unión belül, ha az EU-t támogatják, és e tevékenységen belül folytatnak érdekérvényesítést. Ha valaki felrúgja az együttműködés szabályait, sokkal kevesebb érdeket fog tudni érvényesíteni.