Többtucatnyi szegedi és makói család a kárvallottja egy építési vállalkozó machinációjának: valamennyien tőle vásároltak maguknak társasházi lakást. A családok többsége készpénzért vagy másik ingatlanért cserébe Szegeden és Makón hitel felvétele nélkül szerzett magának lakást új építésű társasházban lassan egy évtizeddel ezelőtt. A kálváriájuk 2008-ban, illetve 2009-ben kezdődött, amikor levelet kaptak a Raiffeisen Banktól, amely szerint a pénzintézet érvényesíti azon jelzálogjogát, amely a családok otthonait terheli. A lakók többsége eleinte azt hitte, tévedésről van szó, hosszas utánajárás után derült ki, hogy a több száz millió forintos kölcsönt az építési vállalkozó vette fel, de nem fizette vissza. A konstrukciót keretbiztosítéki jelzáloghitelnek hívják, fedezete maga a társasház. Normális esetben az építési vállalkozó felveszi a hitelt, abból felépíti a társasházat, majd a lakások értékesítéséből befolyó pénzből visszafizeti a kölcsönt.
A szegedi építési vállalkozó ez utóbbit nem tette meg, így a bank a jelzálogul szolgáló épület tulajdonosain akarta behajtani a kintlévőségét. A lakók csak a pénzintézet leveléből értesültek arról, hogy jelzálog terheli otthonaikat. A lakások adásvételi szerződéseinek első oldalán ugyanis egyértelműen az szerepel: a vállalkozó per-, teher- és illetékmentesen adja át az ingatlanok tulajdonjogát. A szerződések legutolsó oldalából az értő szem számára kiderül egyébként a turpisság, a laikus azonban a klasszikus „apró betűs” bekezdésből nehezen találhatja ki, hogy jelzálog terheli a lakást.
A bekezdésben ugyanis nem szerepel sem a hitel, sem a kölcsön, sem a jelzálog szó, nincsen benne összeg sem, nyilvánvalóan gazdasági szakembernek kell lenni ahhoz, hogy megértsük, mit jelent: minden más követelést megelőz a Raiffeisen Bank követelése. Az érintetteken az sem segített, hogy ügyvéd is ott volt a szerződés aláírásakor, ugyanis a jogász sem magyarázta el nekik, hogy mit jelent ez a pont. Utólag mindannyian azt mondják: nem kellett volna elfogadniuk az építési vállalkozó által javasolt jogászt, saját ügyvéddel kellett volna átnézetniük a szerződést.
A lassan tíz évvel ezelőtt kezdődött kálvária egyre többek számára ér véget, sajnos csak kevesek számára megnyugtatóan. A bank először felszólította a lakások tulajdonosait, hogy fizessenek. Mivel erre senki nem volt hajlandó – végtére is egyszer már kifizették a vételárat –, a pénzintézet pert indított a lakók ellen. Több épület esetében már jogerős ítélet rendelkezik: a lakók kénytelenek tűrni, hogy amennyiben nem fizetnek, a bank elárverezze a lakásaikat.
Az épületekben egyébként átlagemberek élnek. Egy nyugdíjkorhatár előtt álló tanítónő például azért vásárolt lakást a vállalkozótól, mert Szegedhez közeli lakóhelyén bezárták az általános iskolát, ahol dolgozott, és egy szegedi iskolában talált munkát. Mivel férje egy másik szegedi iskolában portás, úgy gondolták, eladják vidéki családi házukat, beköltöznek a városba, hogy a rezsin és az útiköltségen is spóroljanak. A bíróság nekik igazat adott, kilenc év pereskedés után a Solymosi házaspár jogerősen is tulajdonosa annak a hatvan négyzetméteres lakásnak, amiért cserébe egy élet munkájával felépített családi házat adtak.
A Biharvári házaspár nem ilyen szerencsés, bár sokakhoz képest ők is könnyen megúszták. Mindketten kerekesszékesek, gyermekeik segítségével vásároltak egy akadálymentesített lakást. Otthonukat tulajdonképpen csak azért nem árverezte el a bank, mert az épület elé szervezett tüntetés túl nagy sajtóvisszhangot kapott. Ők éppen most kaptak egy ajánlatot a pénzintézettől: ha a lakás vételárának 15 százalékát megfizetik, a bank törölteti a jelzálogjogot a tulajdoni lapról.
Az ügyben egyébként olyan is kárt szenvedett, aki értette, hogy mit jelent az adásvételi szerződésben az apró betűs bekezdés. A makói Miklán András ezért felkereste az építési vállalkozót és garanciát kért tőle. A férfi az építőipari alapanyagokat árusító cégének telephelyén található árukészletet ajánlotta fel. Amikor azonban Miklán Andrást is megkereste a pénzintézet, és megpróbálta behajtani a tartozást, kiderült: a telephelyen lévő árukészlet nem az építési vállalkozóé, azt csupán bizományosi értékesítésre vette át másoktól.
A vállalkozó ellen természetesen feljelentést tettek csalás miatt, ám két év után a rendőrség lezárta a nyomozást. A hatóság álláspontja szerint ugyanis nem bizonyítható a csalás, mert ahhoz azt kellene igazolni, hogy a férfi szándéka eleve az volt, hogy a kölcsönt nem fogja visszafizetni. A vállalkozót egy másik pénzintézet, amelynek szintén nem fizetett vissza egy több száz millió forintos kölcsönt, fedezetelvonás miatt jelentette fel.
Ebben az ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozott, és végül csődbűntett miatt állították bíróság elé. Az elsőfokú ítélet már megszületett: öt és fél év letöltendő szabadságvesztést róttak ki a vállalkozóra. Mivel a férfit korábban szintén csődbűntett miatt egy másik ügy miatt felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, a mostani ügyben született elsőfokú ítélet után előzetes letartóztatásba helyezték.
Ez a lakókon persze nem segít: a vállalkozónak jóformán semmilyen vagyon nincs a nevén: egy bérelt házban él, az általa használt luxusautó más tulajdonában van, így esély sincs arra, hogy a bank rajta hajtsa be a tartozást, a tőle vásárolt ingatlanok lakói a jogerős ítélet alapján kénytelenek lesznek saját zsebükbe nyúlni vagy hitelt felvenni, ha nem akarnak utcára kerülni.