– Interjúsorozatunkban először Polt Péter legfőbb ügyész, majd Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke mondta el véleményét az igazságszolgáltatás problémáiról. A vádhatóság és a bíróság nagyon leegyszerűsítve egymásra mutogatott. Kinek van igaza?
– Évente százezres nagyságrendben követnek el bűncselekményeket az országban, a társadalom viszont annak alapján ítél, ami ebből ismertté válik előtte: ez általában néhány tucat problémás ügy. Nagy általánosságban viszont nincsen baj a büntető igazságszolgáltatással, mert az esetek 85-90 százalékában nagyjából elfogadható időn belül nagyjából elfogadható ítéletek születnek.
– A nagy általánosság mellett viszont mégis csak ott vannak azok a problémás ügyek.
– Igen. Ilyenek például a nagy gazdasági és a kiemelt életellenes ügyek, valamint azok, amelyek hátterében „picit” megjelenik a politika. Én a védői pozícióból tudok véleményt mondani, bár megjegyzem, több mint tíz évet töltöttem el az ügyészségen. A rövid válaszom mindenesetre az, hogy Handó Tündével értek egyet. De ez a kérdés ennél sokkal bonyolultabb. Induljunk ki abból, hogy a büntetőeljárás a nyomozással veszi kezdetét, és nagyon gyakran a problémák már ebben a szakaszban megjelennek. A rendőrségi munka minősége ugyanis nem mindig éri el a kívánatos szintet.
– Az elhíresült Balla-ügyben például a védő vitte be a gyilkos fegyvert a tárgyalásra, mert a helyszínelők nem találták meg. Ilyen hibákra gondol?
– Részben, mivel a bizonyítékok összegyűjtése a nyomozó hatóság feladata lenne, de ennek nem mindig sikerül eleget tennie. Másfelől a nyomozati cselekmények – például a kihallgatások – jegyzőkönyvvezetéséről is elmondható, hogy sok esetben minden kritikán aluli. Az angolok mindent rögzítenek, és a felvételt egy végtelenített elektronikus jellel látják el. Ez biztosítja, hogy ne történhessenek visszaélések: jegyzőkönyvön kívüli befolyásolás, nyomásgyakorlás. Ha ugyanis a jel megszakadt, akkor az ügyész azonnal kizárja a felvételt a bizonyítékok közül. Ehhez képest nálunk írott jegyzőkönyv van, amit a vizsgáló a saját szavaival fogalmaz meg.
– A gyanúsított pedig aláírja, hogy a jegyzőkönyvben foglaltak megfelelnek a valóságnak.
– Számtalanszor találkoztam már olyan gyanúsítottal, aki a nevét sem tudta helyesen leírni, a kihallgatási jegyzőkönyvében viszont gyönyörű, kerek mondatok követték egymást szakszavakkal, precíz kifejezésekkel. Az ügyész ezzel csak a tárgyaláson szembesül, mert ott találkozik először a terhelttel, és nem biztos, hogy törődni fog az ordító ellentmondással. Az egész hátterében az áll, hogy a rendőrök és az ügyészek az ártatlanság vélelme helyett általában a bűnösség vélelméből indulnak ki. És ezt súlyosbítja egy alapvető emberi hiba: nagyon nehezen tudunk elszakadni a koncepcióinktól.
– Polt Péter korábban azt mondta, hogy a rendőrség által vádemelésre javasolt ügyek csaknem felében az ügyészség elutasítja a rendőrség indítványát. A váderedményesség pedig kifejezetten magas, 95 százalék körüli. Ez azért ellent mondani látszik annak, amit állít, nem?
– Persze, visszautasítják a vádemelést az olyan, csip-csup ügyekben, amikor Mari néni lopott a boltban, de nincs ellene elég bizonyíték. A komoly, fajsúlyos ügyekben viszont ezt nem teszik meg, mert nem merik kimondani, hogy „én, az ügyészség megszüntetem az eljárást”. Inkább beviszik a bíróságra, mert ha ott esetleg elbukik a vád, akkor a felelősséget rá lehet tolni a bíróságra. De ezért a gyakorlatért nagyon nagy mértékben felelős a sajtó és a politika is, mert amikor történik egy komoly bűncselekmény, azonnal nyomást gyakorolnak a hatóságokra, meg előállnak a képtelenebbnél képtelenebb koncepciókkal.
– Például?
– Friss eset: vörösiszapügy. Megtörtént a tragédia, másnap pedig már olyan kérdések hangoztak el a parlamentben, hogy miért nincsenek bilincsben a Mal Zrt. vezetői? Ilyet nem lehet csinálni. Van független igazságszolgáltatás, bízzuk rá a felelősség megállapítását. A politika részéről megfogalmazott elvárások azért rettentően veszélyesek, mert szervilis ember mindig is van, volt, lesz, és akit a megfelelési kényszer hajt, lehet, hogy olyan elvárásoknak is megpróbál eleget tenni, amelyeket soha senki nem fogalmazott meg.
– Azért az mégiscsak érthető, hogy az emberek nehezen nyelik le, ha – a példájánál maradva – az ajkai katasztrófa miatt a vádlottak padjára ültetnek tizenöt embert, majd mindenkit elengednek. De mondjuk olyan egyértelműnek tűnő ügyben, mint Biszku Béláé volt, szintén elmaradt a felelősségre vonás.
– A bíró keze kötve van, és ezt tudomásul kell venni. Csak azzal a témával és csak azokkal a személyekkel foglalkozhat, ami és akik a vádban vannak. Ez a vádelv lényege. Ha tehát én ügyészként rossz vádat teszek le az asztalra, akkor a bíró nem mondhatja azt, hogy nem a Nagy Pista volt az elkövető, hanem a vádiratban meg sem említett Kis Géza, és én őt el is ítélem. Akkor sem, ha egyébként az ember igazságérzete érthető módon ezt kívánná. A zavaros vádiratra vegyünk egy másik aktuális példát: Quaestor-ügy. A bíróság előre jelezte, hogy ez így ömlesztve, mint a csalamádé, nem igazán jó, tessék szíves lenni megmondani, mely cselekményt mikor és ki követte el. Miért van ennek jelentősége? Mert a bíróságnak öt kérdésre kötelezően választ kell adnia ahhoz, hogy az ítéletét jogszerűen meghozhassa. Ezek a ki, mikor, hol, mit és hogyan csinált. Ha az ügyészség az ezt alátámasztó bizonyítékokat nem vagy hiányosan, illetve ellentmondásosan tálalja, akkor a bíróság nem tud minden kétséget kizáró módon dönteni a bűnösség kérdésében.
– Azért önök is meg tudják nehezíteni a bíróság dolgát, mondjuk, amikor sorra hozzák a magánszakértői véleményeket…
– Már bocsánat, de a fegyveregyenlőség elve szerint erre a védelemnek joga – és ami azt illeti, szüksége is van. Napi szinten találkozom olyan, a hatóságok által felkért szakértőkkel, akikről azt sem tudom, hogyan tudtak érettségit szerezni, mégis előszeretettel fordulnak hozzájuk. Miért? Mert azt írják le, amit a rendőrök várnak tőlük. A legutóbbi ügyeim egyikében az informatikai szakértő úgy mondott véleményt, hogy ki sem ment a helyszínre, de leírta, hogy egy berendezés nincs ott. Az én szakértőm viszont kiment, megnézte, dokumentálta és bemutatta, hogy ott van. Ha a nyomozati szakban tisztességes szakértőket vonnának be, nekem sem kellene felkérni másikat. És azért arról se feledkezzünk el, hogy a nyomozó hatóság által felkért szakértők is megkapják a járandóságukat, az állam fizeti őket.
– A másik, amit gyakran az ügyvédek szemére vetnek, az időhúzás. Erről mit gondol?
– Azt elfogadom, hogy a múltban a védő kollégák éltek ezzel a fegyverrel, mert az időmúlás a büntetés kiszabásánál jelentős enyhítő körülmény, de időközben megváltozott a büntetőeljárási törvény. Ma már erre kevés a lehetőség. Ugyanakkor továbbra sem ritka, hogy egy nyomozás teljesen feleslegesen két-három évig eltart. Tárgyalási szakban pedig rengeteg múlik a bírón, az ügyészen és egyéb körülményeken. Nemrég fejeztem be egy ügyet, amit 11 évig tárgyaltunk – nem a védő miatt. Szóval példákat lehet mondani pró és kontra egyaránt.
– Ettől függetlenül azt hiszem, hogy a legtöbb olvasó továbbra is ferde szemmel fog nézni a védőkre.
– Tetszik vagy sem, a mi munkánk jelenti a kontrollt az állam büntető jogi igényt érvényesítő szervezetével szemben. És érdekes módon, ha én a kihallgatáson ott vagyok, nem hal meg senki, mint Izsákon az a szegény fiatalember, és nincsenek olyan trükkös megkeresések, hogy ki lehet ám kerülni az előzetesből, ha ezt, meg azt alá tetszik írni. Lehet kritizálni a védők tevékenységét, de azt azért a társadalom tagjainak meg kellene érteniük, hogy a védő értük is van, mert ha én felszólalok a túlkapások, a törvénytelenségek ellen, azzal hozzájárulok ahhoz, hogy ezek újra, másokkal szemben ne ismétlődhessenek meg.
– A fentebb említett problémák közül azt hiszem, több is érinti ügyfelének, a Mol-elnök Hernádi Zsoltnak a horvát INA felvásárlásával összefüggésében kirobbant vesztegetési ügyét. Az utóbbi időben viszont nagy a csend. Mi történt?
– Az Ivo Sanader volt miniszterelnök elleni ítéletet a horvát alkotmánybíróság tavaly eltörölte, amivel én maximálisan egyetértek, mert az eddigi eljárások a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetőek jogállaminak. Most ott tartunk, hogy a Hernádi Zsolt elleni ügyet és a Sanader-ügyet, tehát a vád szerinti vesztegető és vesztegetett ügyét egyesítették, és valamikor tárgyalni fogják. De egyelőre azon gondolkodik már másfél éve a horvát bíróság, megilleti-e a magyar vádlottat, hogy anyanyelvén megismerhesse az ügye iratait. Nem tudom, ezen mi gondolkodnivaló van. Mindenesetre, ha eldöntik, utána valamikor nyilván kitűzik a tárgyalást.
– Az, hogy Hernádi Zsolt neve tavaly több országban és az Interpolnál is lekerült a körözési listákról, a horvát igazságszolgáltatás kritikájaként is felfogható?
– Valahol fura, hogy a volt horvát miniszterelnök, illetve az állítólagos közvetítő Robert Jezic szabadon járhat-kelhet, és Hernádi Zsolt az egyetlen, aki ellen körözést adtak ki. Nekem az az érzésem, hogy ennek az ügynek a horvátoknál nem a jogi, hanem a politikai aspektusa van előtérben.
– Ennek ellenére megtörténhet, hogy Hernádi Zsoltot, akár távollétében is, de elítélik?
– Kétségtelen, hogy a horvát igazságszolgáltatás bizonyos részein bármi megtörténhet, de én bízom abban, hogy a józan ész végül felülkerekedik. A horvát alkotmánybíróság döntése azt mutatja, hogy ez azért nem lehetetlen.