2017. március 24., péntek, Gábor, Karina napja
Belföld, Interjú
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/belfold/nagy-voros-folt-mellett-legypiszok-1432978/

Nagy vörös folt mellett a légypiszok

Dömötör Zoltán a házkutatásokról, az oroszok ultimátumáról és a munkahelyi elutasításokról
Öt évet ült börtönben Dömötör Zoltán a népi demokrácia megdöntésének kísérlete miatt, bár a tárgyaláson váltig állította: az nem kísérlet volt, hanem befejezett tény. Hiszen a forradalom győzött. Tetteiért ma is vállalja a felelősséget – immár az 1956 Magyar Nemzetőrség főparancsnokaként.

– A véletlen műve, hogy 1956-ban forradalmár lett, vagy személyes története indította arra, hogy csatlakozzék a felkelőkhöz?

– 1934-ben születtem Csömörön, ahol az édesapám az evangélikus iskola igazgatója volt, kántortanító és leventeoktató volt. Édesanyám pedig tanítónő, aki az evangélikus gyerekek vasárnapi iskoláját vezette negyven évig. 1945-ben a nagyszüleimnél húzódtunk meg a Dunántúlon, amikor az átvonuló szovjet horda a bátyámat elvitte lovat hajtani. Tizenöt éves volt, s ha az éjszaka leple alatt meg nem szökik, talán a Gulag lett volna a sorsa. Édesapám végigharcolta a II. világháborút, francia fogságba esett, ahol kegyetlen megtorlásban volt része. Amikor nagy nehezen hazakerült, már nem engedték tanítani. A kékcédulás választáson csalással hatalomra jutottak a kommunisták, egyre kilátástalanabbá vált a helyzet. Ezek az események érlelték meg bennem azt az elhatározást, hogy ha valamikor a kommunizmus ellen tenni lehet, nekem ott kell lennem.

– Ilyen családi háttérrel szintén tanárnak készült?
– Kíváló eredménnyel érettségiztem 1953-ban, és beadtam a felvételi kérelmemet az Eötvös Loránd Tudományegyetemre. Akkoriban három kategóriába sorolták az embereket: munkás, paraszt és egyéb – én ez utóbbiba tartoztam. Meg is kaptam hamarosan a választ, hogy tisztelt Dömötör elvtárs, képességei alapján megfelelt, de – és itt jött a kommunista sablon – helyhiány miatt nem tudjuk felvenni. Mit tehettem volna? Kézilabda-játékos voltam az NB1-ben, és tanulni vágytam, elmentem tehát segédmunkásnak az Ikarus gépjárműgyárba, hogy egy év után már munkásként adhassam be újra a kérelmet. Így vettek fel végül az Apáczai Csere János Pedagógiai Főiskolára. De az intézmény a következő évben megszűnt, és én az egri főiskolára kerültem. Tudni kell, hogy abban az időben a hallgatóknak nem kellett bevonulniuk katonának, de a nyári szünetünk augusztus 1–31-ig a Magyar Néphadseregé volt. Szolgáltam Dobozon, Nagyatádon és Egerben, 1956. augusztus 31-én leszereltem, de már akkor egyre többen mondogatták körülöttem, hogy ez így nem mehet tovább. Az emberek kilátását, lehetőségeit vették el a korábbi években: 1955-ben, amikor a szovjet hadsereg elhagyta Ausztriát, még élt bennünk a reménysugár, hogy a megszállók hamarosan kivonulnak Magyarországról is. Ehelyett Hegedüs András miniszterelnök aláírta a Varsói Szerződést, a szovjet hadsereg pedig „ideiglenesen” Magyarországon maradt.

Forrás: Kurucz Árpád

„Azok közé tartoztam, akik hittek benne, hogy márciusban újrakezdjük”

– Ha a forradalom nem jön közbe, a tanév végére diplomás ember lett volna?
– Magyar–történelem szakos tanár és a Magyar Néphadsereg hadnagya. Tehát két szakmám is lenne, most meg leéltem úgy nyolcvanhárom évet, hogy egy sincs. Mégis, világosan éreztem, hogy részt kell vennem a forradalomban. Tagja lettem a Nemzetőrség Riadó csoportjának, amelyet az egri főiskola katonai tanszékvezetője hozott létre. Feladatunk a kommunizmus fegyveres erejének felszámolása volt. Házkutatási paranccsal rendelkeztünk, letartóztattuk és börtönbe vittük az ávósokat, de egyetlenegyet sem bántottunk közülük. Ha nem jönnek be az oroszok, bíróság elé kerültek volna annak rendje és módja szerint.

– Így viszont a forradalmárok kerültek oda…
– Az egri főiskola – a helyiek máig líceumnak mondják – kapuja előtt, háttal a bazilikának megállt egy szovjet tank, és közvetlen közelről ránk irányította az ágyúcsövet. A város teljes politikai és fegyveres vezetése bent volt az épületben. A tank két oldalán jobbról is, balról is felemelkedett a fehér zászló, majd középen kibukkant egy fej. Harmadmagammal mentünk a tank elé: géppisztollyal az oldalunkon kétfelől kísértünk egy orosztanárt. Ő vette fel a földről az elénk dobott levelet, és elolvasta az oroszok üzenetét, hogy ha nem lövünk rájuk, akkor ők sem lőnek ránk, de ha egy lövés is eldördül, akkor szétlövik az egész várost, kezdve a bazilikával és a főiskolával. Negyvennyolc órás gondolkodási időt kaptunk, a katona feje eltűnt a tankban, a két fehér zászlót is visszahúzták, a város vezetése pedig rövid úton úgy döntött, hogy értelmetlen volna szembeszállni ekkora erőfölénnyel.

– Hogyan hatott ez a döntés a Ria­dó csoport tagjaira?
– A forradalom öt nap alatt győzött az országban, a kommunisták megbuktak, és megalakult a Nemzetőrség, a magyar állam törvényes fegyveres ereje. De a szabadságharcot elvesztettük a világ akkori legnagyobb szárazföldi hadseregével szemben. Amikor a szovjetek bejöttek Egerbe, társaimmal elhatároztuk, hogy Miskolcra megyünk az ottani ellenállást erősíteni, de útközben letartóztattak, és a miskolci Rudolf-laktanyába vittek bennünket. Reggelente szovjet katonák ástak a laktanya udvarán, tőlünk meg kérdezgették: „Tudjátok, mit csinálnak ezek? A ti sírotokat ássák!” Amikor pedig elkezdődött a kihallgatásunk, az NKVD-s tiszt azt mondta nekem: „Én most mögéd állítok tizenkét magyart, és egyetlen golyóval agyonlőlek benneteket.” Ez lehetetlen, gondoltam magamban – még ott tudtam gondolkozni –, hiszen nem vagyunk egyformák, és már a második-harmadik koponyájában megáll a golyó, de csak hadd legyen büszke magára, hogy le tud lőni egyszerre tizenhárom magyart! Szóval ment a lelki munka. November 7-én az őrség berúgott, és mi éjszaka megszöktünk. Három napon át a miskolci Mindszenti temetőben bujkáltunk, mert nem volt ajánlatos katonaruhában mutatkozni a megszállt városban, míg aztán a helyiek hoztak nekünk pokrócot, hogy meg ne fagyjunk, és civil ruhát is.

– Arra nem gondolt, hogy elhagyja az országot?
– Akkor még mindig nem adtam fel a reményt. Azok közé tartoztam, akik hittek benne, hogy márciusban újra kezdjük – a MÚK volt a jelszavunk –, de tavasszal én már börtönben ültem. Ráadásul az 1956. decemberi, egri sortűznél a bal lábamon megsebesültem, tehát föl sem merülhetett, hogy elhagyjam a hazámat. Nem is akartam, de nem is tudtam volna – három évig sántítottam. Egy barátom orvos apja a saját lakásán vette ki a bal combomból a golyót, mert lőtt sebbel nem volt ajánlatos akkoriban kórházba menni. A bátyám viszont, aki Amerikában lett püspök, ekkor hagyta el az országot.

– A hatalom is komolyan vette a MÚK mozgalmat, mert márciusban több ezer embert vettek őrizetbe.
– Engem március 4-én éjjel fogtak le. Tizenketten jöttek értem egy Csepel katonai teherautón, három személygépkocsi kíséretében. Kirángattak az ágyból, és a karhatalom pincéjébe vittek. Elkezdődött a vizsgálat, a lélektani terror, de mire az ember odakerült, már régen túl volt ezeken… Onnantól, hogy fegyver fogtunk, benne volt a pakliban, hogy öt perc múlva már nem élünk. Egy éjjeli kihallgatáson a karhatalmista vizsgálótiszt elém tette a térképet, amin az egyik marha nagy vörös folt Kínát, a másik marha nagy vörös folt a Szovjetuniót ábrázolta, és azt kérdezte: „Ezzel szálltatok ti szembe? Hát mit akartatok? Magyarország csak egy légyszar a térképen.” Én meg az arcába vágtam: „Őrnagy úr, lehet, hogy magának Magyarország egy légyszar, de nekem a hazám. És el fog jönni az idő, amikor a Szovjetunió nem lesz, de Magyarország igen.”

– Megengedhetett magának ilyen hangnemet?
– Arra mindig odafigyeltem, nehogy túlzásba vigyem a velük való szembeszállást, mert az ő kezükben volt az adu, de arra is vigyáztam, észre ne vegyék, hogy félek tőlük. Amikor bevezettek a tárgyalóterembe, és a bíró felolvasta, hogy a népi demokrácia megdöntésének kísérlete miatt vádat emelnek ellenem, felemeltem a bilincsbe vert kezeimet, hogy én ezt nem követtem el. „Hogyhogy?” – néztek rám kérdőn. „Mi nem kísérletet tettünk, hiszen a forradalom győzött, ez befejezett tény, olyat pedig a bíró úr nem tud mutatni a BHÖ-ben, hogy elismernék: őket is le lehet győzni” – válaszoltam konokul. (Magyarországon a kommunizmus idején nem a Btk. – a büntető törvénykönyv –, hanem az oroszból fordított BHÖ, a Hatályos büntetőjogi szabályok hivatalos összeállítása volt használatos.) Felvetésemre persze csak legyintett a bíró, hogy annál rosszabb nekem.

– Hány évet kapott?
– Hét évre ítéltek első fokon, de ennek is megvolt a rendje, aki nem ismeri, ne tudja meg soha. Kilencen álltunk egy sorban, én a másodrendű vádlott voltam. Végül másodfokon öt évet kaptam, voltam Vácon, a gyűjtőben és Márianosztrán; 1962-ben szabadultam.

– Gondolom, szó sem lehetett a tanulmányai befejezéséről. Milyen munkát talált magának?
– Ahova csak jelentkeztem, mindenütt megmondtam: kérem, én fegyveres szervezkedésért voltam büntetve, ugyanis el akartam kerülni, hogy fölvegyenek, aztán másnap meg kirúgjanak. Időről időre beszámoltam a rendőrtisztnek is, akinél jelentkeznem kellett, hogy tegnapelőtt öt, tegnap nyolc, ma nem volt kedvem, csak négy helyen jártam – végül már harmincnyolc papírom volt arról, hogy nem alkalmaznak. Amikor a harmincnyolcadik elutasítást is megmutattam, az őrnagy belenyúlt a fiók­jába, elővett egy papírt, ráírt valamit, lezárta, megcímezte, bélyegzőt tett rá és a kezembe nyomta. Így kerültem végül az Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyárba. Vegyipari segédmunkásként dolgoztam, családot alapítottam, később első osztályú kézilabdabíróként meccseket is vezettem. Ma pedig már rehabilitált honvédtiszt, az ország rendvédelmi szerveivel és a honvédséggel együttműködő 1956 Magyar Nemzetőrség főparancsnoka vagyok. Mindezt nem dicsekvésből mondom, mert én mindenért megszenvedtem, megküzdöttem. És nem volt rá életbiztosításom, hogy meg fogom érni a változásokat. De mindvégig erőt adott az a tudat, hogy igaz ügyért harcoltam.

Hirdetés

Kiemelt

A média választja az elnököt?

A liberális média a jelek szerint tanult Donald Trump győzelméből az óceán túlpartján: nem elég pocskondiázni, lehúzni a sárba, ütni kell, amíg életjelet mutat.

Poszt-trauma

Bróker-ügy: Kulcsár leülte, a szocialisták megúszták

Pedig több ismert szocialista politikust is hírbe hoztak a botránnyal.

Szavazás: magyar lett az Év EP-képviselője

Már tavaly is döntős volt. Vajon ki lehet az?

Alföldi Róbert hazudik

Azt állítja, soha nem politizált direkten a színpadon.

Megalázó sms-eket küldözgetnek a HírTV vezetői a távozóknak

Tovább bomlik Simicska tévéje.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!