– Miért hezitált több hétig azon, hogy elindul-e az elnöki posztért?
– Nem alakult ki a politikai kultúrája Magyarországon annak, hogy mi van akkor, ha a hivatalban lévő elnökkel szemben felállnak az alternatív jelöltek. Úgy gondoltam azonban, meg kell próbálnunk megegyezéses megoldásokat találni arra, ki milyen szerepet tud vállalni a következő két évben. Közben megerősödött bennem a hit, hogy szükség van a változásra.
– Milyen változásra?
– Ahhoz, hogy a Magyar Szocialista Párt új lendületet kapjon, bizonyos szempontból meg kell újítani a vezetését.
– Nemrég a Kopaszi-gát ügye miatt a vádlottak padján ült. Nem tartott attól, hogy a bírósági ügye ismét középpontba kerül?
– De, tartottam. A dilemmám alapja valóban az volt, hogy eljutottunk-e Magyarországon oda, hogy aki ült a vádlottak padján, az kiállhat-e hitelesen az emberek elé. Mégis azt mondom: ma én vagyok a legjobban átvilágított magyar politikus. Valahogy úgy érzem, ha 2006 és 2010 környékén lett volna valami alapja a vádaknak, akkor most nem lennék itt és nem adnék interjút a Magyar Időknek. Bizonyítottam, hogy ütésálló vagyok. Érdekes egybeesés egyébként, hogy polgármester utódom éppen most mutatta be a Kopaszi-gát terveit, és azt mondta, gyerekkori álma vált valóra. Szerintem beigazolódott, hogy olyan fejlesztést indítottunk el, amire ennek a városnak szüksége van. Én vagyok a legjobb példája annak, hogy létezik a politikában karaktergyilkosság, de remélem, annak is példája leszek, hogy ebből szisztematikus munkával ki lehet jönni. Azt kérem: ha valaki tud rólam valamit, az most szóljon, vagy hallgasson örökre! Hat éve nem hozok döntést közpénzekről, lényegében önkéntes száműzetésbe vonultam, hogy tehermentesítsem a pártomat, elvégre megvádoltak.
– Jelöltként milyen alternatívát kínál az MSZP-nek?
– Két nagyon markáns különbség van a többi kandidáló és köztem. Egyrészt, én nem vagyok sem országgyűlési, sem EP-képviselő, ezt most előnynek gondolom. Fontos feladatnak tartom az elkövetkezendő két évben, hogy kihozzuk a szocialista párt politikai építkezését az Országgyűlésből. A parlament alkalmatlan hely arra, hogy az új politikát megcsináljuk: a házszabály, az eljárási rend, a házelnök személye és sok minden más miatt ez nem megy. Az utcán kell csinálni a politikát, de ez szigorúan idézőjelben értendő: nem forradalomról beszélek. Ezért vélem úgy, hogy a párt jobban jár, ha a pártelnök az idejét nem a parlamentben tölti, hanem az utcán.
– Ha megválasztják, kevesebb országgyűlési képviselőt látna szívesen az elnökségben?
– Inkább arra gondolok, hogy a pártelnöki és a frakcióvezetői tisztséget külön kell választani. Ahogy járom az országot, azt látom, a legnagyobb problémája a pártnak az, hogy túlságosan sokat foglalkozunk a belső ügyeinkkel és kevesebbet azzal, hogy megnyerjük a választásokat. Először legyen az a célunk, hogy tartósan a második legerősebb párt legyünk, jócskán megelőzve a Jobbikot, és akkor nyugodtan leülhetünk a vasárnapi ebédlőasztalhoz.
– De mi a másik különbség, amiben eltér a többi jelölttől?
– Az az érdekünk, hogy erősödjön a párt. Én azonban hozzáteszem: legyen nyitott is! Más szervezetekkel együttműködve, új témákat, új módon kell felépíteni. Nyitnunk kell a civilek, a szakszervezetek és a saját pártcsaládunk felé, amit sokan félreértettek. Én ugyanis tágabban értelmezem a politikai családot, mint ahogy sokan teszik, leszűkítve egy pártra, a Demokratikus Koalícióra. Meg kell próbálni a vitáinkat háttérbe szorítani és legalább beszélgetni egymással arról, hogyan tovább. 2018 nagyon izgalmas választás lesz Magyarországon. Az lesz a kérdés, marad-e ez a hatalom, megyünk-e még jobbra vagy képesek leszünk felmutatni egyetlen alternatívát. Nem hatot.
– Nem tűnik mindez ma kissé utópisztikusnak?
– A politikában vannak kényszerek. Ha igaz, hogy a választópolgárok azt jelzik nekünk az időközi választásokon, hogy változást akarnak, s ha ezt Tapolcán vagy Ózdon a Jobbikban látják, akkor ez azt jelenti: akit az adott pillanatban erősnek látnak, abba fogják helyezni a bizalmukat. Az a feladatunk, hogy akkor legyünk a legerősebbek, amikor az emberek a döntést mérlegelik. Aki ezt gyengíti a demokratikus ellenzéki oldalon, az kimondva, kimondatlanul Orbán Viktort támogatja. Ha nem igazodunk az emberek elvárásaihoz, akkor meg fognak büntetni minket, mint 2014-ben egy rossz összefogásért.
– Mi van, ha megint félresikerül vagy nem jön létre az összefogás?
– Ne használjuk az összefogás szót! Ez egy politikai együttműködés lenne, ami arra a megállapításra épülne, hogy Magyarországon változásra van szükség. Ha ez a folyamat gellert kap, azt a klasszikus pártpolitikai struktúrát, ami kialakult 1990-ben, majd módosult 2006 után, fölülírja az élet, és létrejön egy új társadalmi mozgalom.
– Mennyi aláírást gyűjtött eddig? Tapasztalja a támogatást?
– Mintegy kétezer szignó van eddig. Sokan azt mondták: ha beszállok, biztos befutó leszek. Aztán kifejtettem, hogy mit szeretnék és a középvezetők egy része elbizonytalanodott. Mindenkinek van helyben személyes sérelme, amit nem kezeltek az elmúlt években a politikai családon belül. Megértem őket. De a váltásnak nincs alternatívája. A tagság mindenhol tapsol, ők pontosan értik, hogy nem egy teremben, az Országházban, hanem az utcán kell győzni.
– Mennyi időre vállalná az elnöki posztot?
– Egyelőre csak 2018-ig látok előre, illetve a 2019-es önkormányzati választásig. Távlatosabban gondolkodva az is feladatunk, hogy a következő években kineveljünk egy politikusgenerációt. A párt igazi átalakulása akkor fog megtörténni, ha olyanok vesznek részt a munkában, akik az elmúlt szocialista kormányok alatt kevesebb szerepet vállaltak.
– Kikre gondol? Vannak már nevek, arcok, akiket fel szeretnének építeni?
– Olyan párttá kell válnunk, amely fiatalokat képez és vonzó a számukra. Magyarországon ma ciki szocialistának lenni, aki jobboldali, az viszont büszke rá. Pedig igenis nem ciki szocialistának lenni! Ha megkérdeznénk az embereket szociális és egyéb kérdésekben, kiderülne, hogy baloldali válaszokat adnak. Mi két terhet cipelünk. Az egyik pakk az 1990 előtti elődpárti örökség (MSZMP – a szerk.), amit nagyon ügyesen nem engednek nekünk letenni. A másik teher a 2002–2010 közötti kormányzás. Az akkori kudarcokat, kormányzati bakikat, sikertelenségeket vagy nem túl jó döntéseket úgy állítják be, hogy azok a baloldal nevében történtek.
– Azért sokkal több, mint baki volt 2006-ban az őszödi beszéd, a választási program eldobása, majd az azt követő megszorítás.
– Rányomta mindez a bélyegét a pártra, ez nem kérdés. De 2006-ban, amikor megnyertük a választásokat, egy hangulat győzött. Egy viszonylag vonzó, jó arculatú párt, viszonylag jó mondatokkal megnyert egy választást. Utána azonban kiderült: mind a feltételek, amikkel az ország rendelkezik, mind az összerakott programpontok nem alkalmasak arra, hogy az országot a következő négy évben előrevigyék. Annak, ami Őszödön történt, sokféle értelmezése van, de valójában arról szólt, hogy a miniszterelnök félt. Az emberek ugyanis megszokták, hogy adunk a győzelem után, de ehhez már nem állt rendelkezésre forrás. Csak kommunikációnk volt, de valódi kormányzásunk nem. Mai fejjel azt gondolom: Gyurcsány Ferenc lemondása után valószínűleg jobb lett volna előre hozott választást tartani.