2017. november 22., szerda, Cecília napja
Belföld
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/belfold/milliardokat-kell-forditani-drogozas-megelozesere-2449285/

Milliárdokat kell fordítani a drogozás megelőzésére

Három helyen lesz serdülőkori rehabilitációs ellátás

– A kormány elkötelezett az addiktológia területének folyamatos fejlesztése mellett, az alapvető cél, hogy azok, akik még ki sem próbálták a drogot, ne tegyék meg a jövőben sem, ezért erősíteni kell minden olyan közösségi tevékenységet, amely a megelőzést szolgálja – jelentette ki Czibere Károly szociális államtitkár.

Az elmúlt négy évben a központi költségvetés 1,5 milliárd forintot fordított drogmegelőzésre, 2015-től 2018-ig pedig további 2,4 milliárd forint jut erre a célra. Ez a hazai kiegészül két uniós finanszírozású program forrásaival, amelyek közül az egyik keretösszege 1,9 milliárd forint, ezt 2,5 milliárd forintra emelték. Ez a pályázati program a gyermekvédelemben élők életkezdési esélyeit javítja. A másik pedig egy februárban megnyílt hárommilliárd forintos, szintén drogpreven­ciós program – ismertette Czibere Károly államtitkár a szenvedélybeteg-ellátás tapasztalatait összegző konferencia sajtótájékoztatóján.

Czibere Károly beszélt arról is, hogy a kormány 4,7 millió forintot biztosított a telepi droghasználat feltérképezésére Borsod-Abaúj-Zemplén és Baranya megyében, a szegregált körzetekben élők kábítószer-fogyasztásának kutatására.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A tárca a telepi kábítószer-használatot is feltérképezte

– Ez ismeretlen terület, új eszközrendszert szeretnénk kifejleszteni szakemberek bevonásával a problémák kezelésére – fogalmazott a szakpolitikus.

Bővült a szenvedélybetegségekkel összefüggő szociális szolgáltatások köre, így 461 milliós fejlesztéssel Szatymazon, Budapesten és Ráckeresztúron összesen 50 férőhellyel serdülőkori addiktológiai rehabilitációs ellátást hoztak létre, amit évente 61 millió forinttal támogat a szociális és egészségügyi államtitkárság.

– A gyermekek egyre inkább válnak felhasználóvá, függővé és sodródnak bűncselekményekbe, bűnelkövető életmódba.

Nem minden esetben lehet őket ambuláns módon segíteni, hanem bentlakásos, akár több hónapos pszichoterápiás, szocioterápiás integrált ellátást kell kapniuk, hogy változtatni tudjanak a gondolkozásukon és az életmódjukon – fogalmazott a bejelentés kapcsán Erdős Eszter, a református egyház ráckeresztúri drogterápiás otthonának intézményvezetője.

Hirdetés

Kiemelt

Vita a Soros-tervről, ami van

A migrációs terv mögött Soros György társadalommal és a világgal kapcsolatos víziói állnak, amelyekben erősen támaszkodott Karl Popper liberális filozófus nézeteire.

Poszt-trauma

Nemcsak trollkodik, manipulál is a Momentum

Az új SZDSZ és a kocsmai stílus.

Ujhelyi nagyon meglepődhetett a kérdésére kapott válaszon

A legilletékesebbekhez fordult.

Ötven ostoba

A Ferencvárosi Torna Club most ­en­nyinél tart. Sok? Kevés?

A hitelesség és a HVG

Aki keveset gondolkodik...

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!