Az amerikai közéleti személyiségeket bemutató írásaiért több díjat is elnyerő publicista Soros-portréja a The New Yorker magazinban jelent meg. Annak ellenére, hogy a 23 oldalas angol nyelvű cikk 1995-ben készült, a hazai olvasóközönség számára sok új információ található benne, amelyek a milliárdos személyes oldalát, a magánember kontúrjait rajzolják élesebbre mind az üzleti, politikai tevékenységén, mind pedig magánéletének, élettörténetének eseményein keresztül.
Zsidó lét és nyílt társadalom
Bár a nemzetállamisággal szembeállított „nyílt társadalom” eszméjét a filozófus Karl Popper elmélete nyomán tűzte zászlajára Soros, zsidó származásának tapasztalatai is ebbe az irányba terelték. Kevesen tudják, hogy az üzletember nagyrészt a zsidókat tartja felelősnek az antiszemitizmusért, és Izrael államot sem kívánja támogatni semmilyen formában. Addig nem lehet leküzdeni az antiszemitizmust, míg törzsként viselkednek a zsidók: „az egyedüli út a törzsiség feladása”, idézik Sorost.
A meghatározó gyerekkori emlékekről pedig azt nyilatkozta: „Anyám eléggé antiszemita volt, és szégyellte, hogy zsidó. A kultúrában, amiben éltünk, a zsidó lét erős megbélyegzettséget, egyfajta hendikepet jelentett, éppen ezért mindig is bennem volt a vágy, hogy meneküljek attól, túljussak rajta.” A nyílt társadalom eszméjében is az egyetemesség gondolata vonzotta, „hogy az egyetemes eszmék által meneküljek az egyeditől”. Mint ismert, Soros György a nyílt társadalom eszméjének támogatásával a nemzetállamok és az általuk képviselt nemzeti-konzervatív értékrend ellen foglalt állást.
SOROS A SAJÁT KÉPÉRE FORMÁLNÁ A VILÁGOT
Ahhoz, hogy a Soros György által támogatott szervezetek valós céljait és jelentőségét megértsük, magát a „birodalom” vezetőjét kell megismernünk.
A különc
„Hajlamos magáról egyes szám harmadik személyben beszélni” – mondta el a cikk írójának Byron Wien, egy Sorost közelről ismerő befektető. Az emberi kapcsolatok önmagukban nem adnak neki kielégülést, hanem mint csereügyletekre tekint azokra. Ezt illusztrálja egy incidens, ami a második, 25 évvel fiatalabb feleségével tervezett egybekelésekor történt: annak ellenére, hogy házassági szerződést íratott alá jövendőbelijével, mikor a pap után kellett volna ismételnie a „megosztom veled minden földi javamat, jóban-rosszban” mondatot, a közelben tartózkodó ügyvédjéhez fordult és eltorzult arccal megkérdezte, hogy mondhatja-e ezt anélkül, hogy az kötelezné bármire.
Feleségein kívül a szüleivel való viszonyát sem a feltétel nélküli szeretet határozta meg. Ezt illusztrálja apja halálának története is, amelyet Soros maga osztott meg többekkel: mikor az idős ember halálos beteg lett és az operáció mellett döntött, azt mondta, hogy nem szeretne tovább élni, ha a műtét után nem lesz már önmaga, ha nem lesz ép a tudata. Végül bekövetkezett, amitől féltek, viszont apja továbbra is ragaszkodott az élethez. „Ekkor csalódtam benne és leírtam. Amikor pár hét múlva meghalt, ott voltam, mégis hagytam magányosan meghalni. Láttam, de nem értem hozzá. Másnap bementem az irodámba, de nem mondtam el senkinek, mi történt” – fogalmazott Soros.
Később jött csak rá, egy pszichológiai szakkönyvet olvasva, hogy segíthetett volna apjának azzal, ha fogja a kezét. Viszont „azóta megbocsátottam már magamnak, mert annak idején nem telt tőlem több” – tette hozzá.
Édesanyjára pedig rendkívül mérges lett, miután az idegösszeomlást kapott az irataik eredetiségét firtató zsidóüldöző hatóságok keresztkérdezései után. Bár az asszony a kihallgatás közben fia tetszését elnyerő „bravúros előadást” mutatott be, miután elengedték, nem tudta már tartani magát, ez pedig bosszantotta az akkor tinédzser Sorost.
Hideg intellektus
A Magyarországon ismert közgazdász és Oxfordban oktató egyetemi tanár, Róna Péter is nyilatkozott a portré készítőjének a milliárdosról, aki egy „rendkívül elvont elme, már-már embertelennek nevezhető. Az absztrakciók világában érzi igazán elemében magát, viszont az olyan dolgokon nehezen igazodik el, amelyekre nincs tudományos hipotézis.”
Róna, bár magas tudományos fokozat birtokosa, maga is érezte Soros intellektusának nyomását: mindig valami új, eredeti gondolatot követelt, ha pedig beszélgetőpartnerei nem szolgáltak valami formabontó mondanivalóval, akkor egyből kitalálta, mi lesz a mondat vége, és nem hallgatta tovább a hozzászólót.
A professzor szerint a milliárdos nem sokat érez egy igazi beszélgetésnek egy átlagember számára átélhető öröméből. „Nehezen tudok magamra Soros György barátjaként gondolni” – tette hozzá Róna kapcsolatuk tranzakciós, csereügylet jellegére hivatkozva. Egy korábbi alkalmazott szerint a tőzsdespekuláns egyenesen iszonyodik az intimitástól.
Érzelemmentes intelligenciájával könnyen megtalálta beosztottjai gyenge pontját is: szarkasztikus megjegyzéseivel előszeretettel keltett versengést beosztottjai között. Egy volt alkalmazottja visszaemlékezése szerint ez a cégen belüli rivalizálás elégedettséggel töltötte el Sorost, aki azt mondta erre, „sosem állok egy lábon”.
A korábbi munkatársat az orosz forradalom előtti cárokra emlékeztette főnöke: minden döntés az ő kezében futott össze. Többen csak néhány napig vagy hétig bírták ki a brókercégénél; annak ellenére, hogy jól meg voltak fizetve, felőrlődtek.
A hatalmas
Gyerekkora óta dédelgetett bizonyos messianisztikus illúziókat, amelyek az emberfelettiség érzésével töltötték el. Ezeket „illetlen kis titokként őriztem egészen addig, míg igazából sikeres nem lettem”, vallotta meg Soros. Később, a kelet-európai alapítványbirodalmának fénykorában viszont már bátrabban ünnepeltette magát: a portré készítőjének kifejtette, hogy több tulajdonságban is osztozik az Ószövetség istenével. „Láthatatlan – elég láthatatlan voltam jómagam is. Jótékony – én is eléggé jótékony voltam.
Mindent látó – próbáltam én is az lenni.” Egy másik hozzá közel álló pedig azt idézte fel, hogy előszeretettel tekintett magára úgy, mint a Napra, amely körül a többi bolygó kering. Nehezére esik vele egyenrangúként tekinteni bárkire is, nem is beszélve arról, ha valaki felette áll valamiben – nyilatkozott egy Václav Havellel közös ismerőse. Thomas Simons Jr., egy koordinációs asszisztense pedig megjegyezte: Sorosban van valami megalománia.
Üzleti sikerei csúcsán a milliárdos úgy döntött, hogy a politikába invesztál. Tudatosan felépítette magát celebritásként is, PR-asszisztenst bérelt és rendszeresen tévés talk show-kban tűnt fel. A nagy áttörés a Clinton-kormányzat hatalomra kerülésével következett be.
A demokratává avanzsált Soros olyan politikai befolyásra tett szert, amely elképzelhetetlennek tűnt korábban. Újonnan nyitott washingtoni irodáját alternatív külügyminisztériumként emlegették, emlékezett vissza egy üzlettársa.
Új hatalmi tényezőként sokakat megijesztett a tevékenységi körét rendkívüli gyorsasággal kiterjesztő üzletember, akinek megítélése nem volt ellentmondásoktól mentes: külpolitikai nézetei, melyeket sokszor a befektetéseiben is irányadó intuícióira alapozott, nem sok tapasztalatról árulkodtak a közvélekedés szerint.
Ettől függetlenül virtuóz módon elérte, hogy a hivatalban lévő elnöktől eltérően ne korlátozza semmilyen fék vagy ellensúly: olyan világot épített ki, amelyben senki által sem volt felelősségre vonható.
Strobe Talbott akkori külügyminiszter-helyettes úgy írta le Soros külpolitikáját, mint „ami nem esik egybe az amerikai kormány által képviselt irányvonallal, azonban összeegyeztethető vele”. A milliárdossal való kapcsolattartást pedig olyan viszonyként jellemezte, amelyet „egy szövetséges, baráti féllel, ha éppen nem kormánnyal megszokott fenntartani.
A külügyminisztériumban megpróbáljuk összhangba hozni politikánkat arról, hogy Nagy-Britanniával, Németországgal, Franciaországgal és Soros Györggyel közösen hogyan viszonyuljunk a kommunista országokhoz”, mesélte mosolyogva. Talbott, aki jelenleg a Külkapcsolatok Tanácsának tagja, pozitívként értékelte ezt a fajta szerepvállalást: „mivel a kormányok már nem rendelkeznek olyan akarattal vagy eszközökkel, mint egykoron, ezért nem képesek megtenni a megfelelő lépéseket különböző ügyekben”.
Az így kialakult űrt pedig csak a magánszektor tudja kitölteni. Sorosról mint ilyen típusú szereplőről beszél, aki szerinte értékes nemzeti erőforrás, sőt nemzeti kincs.
A leleményes manipulátor
A nemzetközi politika világában Soros, a kívülálló végre megtalálta azt a klubot, ahová igazán tartozni akart, a korábban említett kontrollálatlanságot pedig virtuóz módon kihasználta a milliárdos. Habozás nélkül, megérzéseire hallgatva avatkozott be országok belügyeibe a világ különböző részein.
Például a balkáni konfliktusok egyik csomópontja Bulgária, Macedónia, Albánia és Görögország között húzódott, és Soros, miután meghallgatta három ország vezetőjét – a görög álláspontra nem is volt kíváncsi –, rögtön a macedónok pártjára állt, holott „semmit sem tudott Macedóniáról”, állította Ljubica Acevska, a balkáni ország egykori washingtoni képviselője. Soros élvezte azt a helyzetet, hogy a tőzsdével ellentétben a politikában nincsen világosan jó vagy rossz, ahol semmi sem fekete vagy fehér, és azt az elvet vallotta, hogy „ha eleget költök egy ügyre, akkor az előbb-utóbb biztosan rendben lesz”.
A portré készítőjének pedig azt nyilatkozta az 1994-es macedón választások előtt nem sokkal, hogy ha kétsége lett volna támogatottja, Kiro Gligorov győzelmét illetően, rögtön odautazott volna, hogy segítse.
A két legnagyobb ellenzéki párt egyébként választási csalással gyanúsította a nagy többséggel elnökké választott Gligorovot.
Bár az ily módon stabillá tett Macedónia üdvözlendő volt, mert ezzel megelőzték a szláv–albán feszültségek belobbanását, a tőzsdeguru beavatkozása mégsem tudta a feloldás irányába terelni a konfliktusokat. Egyes szereplők – mint Gligorov – idealizálása, mások démonizálása súlyos problémákat okozott a portré készítője szerint: Connie Bruck úgy látja, hogy Soros fanatizmusa és a burjánzó alapítványok csak nehezebben átláthatóvá tették Macedóniát.
És talán pont ebben az országban látható a legjobban, hogy egyes, akkor hasznosnak mondható intézkedések ellenére hosszabb távon mély erjedést okozott a Soros-jelenlét: Macedóniából indult ki nemrég a Stop Operation Soros (SOS) mozgalom, amely a leghatározottabban foglal állást az alapítványokon keresztül gyakorolt befolyás ellen.
Cinizmus
Ismerői szerint a milliárdos tudatában volt annak, ha átlépett bizonyos határokat. Több ízben is elismerte – annak ellenére, hogy a hozzá köthető szervezetek kézzel-lábbal tagadják manapság –, hogy az alapítványok kiépítése egy szolidabb módja a célország belpolitikájába történő beavatkozásnak.
Ezek történhettek egyértelmű romboló szándékkal, mint például a Szovjetunió esetében, vagy finomabb eszközökkel, mint például Budapesten, ahol részben különböző kiadványok terjesztésével alakították a közvéleményt, mondta Jaksity György, a Concorde Értékpapír alapító elnöke. Soros arra is kitért, hogyan éri el, hogy az általa pénzelt „civilek” valóban a magukévá tegyék a szponzorált ügyet: „Úgy kell érezniük, hogy az alapítvány az övék.”
Ugyanakkor elismeri, hogy bizonyos – talán erősebb szuverenitású – helyeken, mint például az Egyesült Államok, nem tolerálnának ilyenfajta tevékenységet: „jól megmondanák nekem, hogy hova is menjek”, idézi Sorost a portréíró.
Annak ellenére, hogy a tőzsdespekuláns hangzatos programokat tűzött alapítványainak zászlajára, saját magát érdekes módon kivonja a fair play szabályai alól. Bruck említi, hogy a milliárdos a törvényi szabályozás által nyitva hagyott kiskapukat kihasználva egészen 1987-ig nem fizetett adót brókercége profitja után.
A Soros György személyiségének mélyén húzódó kettősséget elgondolkodtató módon ábrázolja régi harcostársához fűződő viszonya.
Aryeh Neierben, a Human Rights Watch társalapítójában, aki hosszú ideig Soros alapítványbirodalmának második embere volt, józan és elkötelezett vezetőként sokan az alapítványok lelkiismeretét látták. Mégsem volt kérdés: ha Sorossal szemben is érvényesítette volna az etikai álláspontot, rögtön véget ért volna megbízatása.
Ezzel együtt az amerikai cikk írója egy olyan oldalát is megmutatja az üzletembernek, amelyben mint magáról az életről is elvontan gondolkodó, rezignáltan szemlélődő ember jelenik meg. Az alapítványaival a földet behálózó spekuláns született kívülállóként emberi kapcsolatokat kívánt építeni – nem egyes emberekkel, hanem a maga módján, kollektívákkal. Ez a kísérlet Soros saját szavaival magának „az emberi állapotnak a feltérképezéséről is szól”, arról, hogy rájöjjön, kicsoda ő maga.