2017. november 21., kedd, Olivér napja
Belföld
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/belfold/koltsegvetesi-csalast-lepleztek-le-welsz-iratai-2299717/

Költségvetési csalást lepleztek le Welsz iratai

Már költségvetési csalás miatt is van gyanúsítottja az úgynevezett Welsz-iratok kapcsán a Központi Nyomozó Főügyészségen zajló nyomozásnak. Eddig csak közokirat-hamisítás alapos gyanúja merült fel 13, nem közszereplő gyanúsított ellen. Még tetemes mennyiségű irat ellenőrzése van hátra, így akár politikus is felbukkanhat a terheltek között.

Már költségvetési csalás miatt is meg­gyanúsították az úgynevezett Welsz-ügyben zajló nyomozás egyik, közokirat-hamisítással korábban már meggyanúsított terheltjét – tudtuk meg Kovács Katalintól, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) helyettes szóvivőjétől. Tájékoztatása szerint az eredetileg költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt ismeretlen tettesek ellen kezdődött nyomozás során a főügyészség korábban célszerűségi okból az alapeljárástól több ügyet elkülönített, amelyekben összesen már 13 gyanúsított van.

– Az érintetteket közokirat-hamisítás bűntette miatt hallgattuk ki, és ezen túlmenően egyikükkel költségvetési csalás gyanúját is közölte a KNYF. A tényállásról – a nyomozás érdekeire tekintettel – nem kívánunk nyilatkozni. A terheltek nem közszereplők – részletezte a helyettes szóvivő.

A sokak által a szocialistákhoz közel álló politikai kalandornak tartott Welsz Tamás 2014 tavaszán – aznap, amikor állítólagos öngyilkosságát elkövette – nagy mennyiségű iratot adott át a rendőröknek. A több teherautónyi dokumentumot egy évig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vizsgálta, eredmény nélkül, majd a „Welsz-hagyatékot” átvette a KNYF. Úgy tudjuk, még több ezer dokumentum átvizsgálása várat magára, így a nyomozás november 14-én lejáró határidejét vélhetően ismét meghosszabbítják majd.

Fotó: Havran Zoltán

A 2014 tavaszán elhunyt vállalkozó érdi háza is a hagyatéki vita tárgya

Korábban megírtuk, az alapügyről öt esetet különítettek el, az előbbiben kilenc gyanúsítottat hallgattak ki, míg a többiben négy gyanúsítottat tartanak számon.

Welsz nemcsak Magyarországon hamisítottnak minősülő, azaz a honos állam nyilvántartásában szereplő bissau-guineai diplomata-útlevelekkel és diplomatarendszámokkal üzletelt, hanem adóigazolásokkal is, amelyekkel üzletemberek – vagy éppen politikusok – is igazolni tudták jövedelmük eredetét. Mivel adócsalás miatt egyelőre senkit nem gyanúsítottak meg, az eddigi ügyek kettéválasztása az útlevelek, illetve a rendszámok mentén történhetett meg. A továbbiakban viszont várható, hogy előkerülnek pénzmosásra, illetve adócsalásra vonatkozó iratok, valamint közszereplők nevei is.

Közben Welsz hagyatékán tovább vitatkoznak az örökösök. Mint azt megírtuk, született egy bírósági döntés arról, hogy az ingatlanok és ingóságok jogát háromfelé osztják. Welsz lánya az általános örökös – érdekeit az édesanyja képviseli –, ám egy sor kivétel van az örökölt vagyonelemek tekintetében. A jogilag őt illető vagyonelemeket pénzzé kell tenni, az esetleges adósságokat törleszteni kell, a maradék összeget pedig egy bankszámlán helyezik letétbe a lány 18. születésnapjáig.

Érden, ahol az afrikai mentőautós expedícióiról elhíresült Charity March Kft. székhelye is van, a telephelyhez kapcsolódóan több terület is Welszé, illetve cégeié volt. Itt élt együtt több generáció: a néhai Welsz élettársával, H. Andreával, és egy különálló épületben lakott haláláig Welsz édesapja, és jelenleg is ott lakik az ő élettársa, Ilona.

A nő azokat a vagyonelemeket birtokolhatja, amelyek az apa nevén voltak. H. Andrea megkaphatja a telephelyen tárolt nagy értékű autókat és órákat, valamint azokat az ingóságokat, amelyek tulajdonjogát igazolta.

Hirdetés

Kiemelt

A szellemi háttér fontossága

Egy nép életképessége koroktól függetlenül jórészt a kor szellemi hátterétől függ. Ezt nevezhetjük népléleknek is. A régmúlt nemzeti felfogása jelentősen eltért a maitól.

Poszt-trauma

Ujhelyi nagyon meglepődhetett a kérdésére kapott válaszon

A legilletékesebbekhez fordult.

Ötven ostoba

A Ferencvárosi Torna Club most ­en­nyinél tart. Sok? Kevés?

A hitelesség és a HVG

Aki keveset gondolkodik...

Bokros agymenése

A MoMa ura már további három Orbán-ciklust is elképzelhetőnek tart!

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!