2017. november 18., szombat, Jenő napja
Belföld
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/belfold/ket-palyazati-kor-iskolak-felujitasara-2170624/

Két pályázati kör iskolák felújítására

Nagyobb beruházásokra hatvan-, kisebbekre harmincmilliárd forint jut
Két pályázati konstrukcióban újulhat meg 90 milliárd forintos uniós forrásból négyszáz település 527 iskolája, ebből 81,2 milliárd forintról már született döntés. A múlt héten bejelentett nagy fejlesztési projekt egyik részét a nagyobb volumenű, építésiengedély-köteles felújítások, bővítések képezik, 60,55 milliárd forint értékben, a másikat pedig az állami iskolák kisebb beruházásai, felújításai adják, ennek kerete 29,62 milliárd forint.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) tájékoztatása szerint a nemrég bejelentett, 81,2 milliárd forintos iskolafelújítás, amelyről már döntés is született, az állami iskolák infrastrukturális beruházásaira vonatkozik, és két pályázati konstrukciót érint, amelyek összesen 90 milliárd forintot tesznek ki. Az egyikkel nagyobb volumenű, építésiengedély-köteles felújítások, bővítések valósulnak meg 60,55 milliárd forintból, a másik pedig az állami iskolák kisebb jellegű (építési engedélyhez nem kötött) beruházásairól, felújításairól szól, ennek kerete 29,62 milliárd forint.

A két pályázati konstrukció támogatási kérelmeinek benyújtására több fordulóban van lehetőség, ezért még várható további támogatások megítélése azonfelül, hogy csaknem négyszáz település 527 intézménye esetében már megszületett a döntés.

A kormány új iskolafejlesztési programját Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a nemzeti tanévnyitón jelentette be. Úgy fogalmazott: ilyen nagy volumenű fejlesztés az elmúlt harminc évben nem volt az oktatás terén. A munkákat egy éven belül el kell kezdeni, és három éven belül be kell fejezni a pályázati feltételek alapján.
Az iskolák infrastrukturális felújítása – a két, már említett konstrukción kívül – még más pályázatokból is megvalósul, tudta meg lapunk.

Fotó: MTI/Balaton József

Félezer intézményt alakíthatnak át

Egyházi oktatási infrastrukturális fejlesztésekre 14,42 milliárd forint jut, köznevelési intézmények infrastrukturális fejlesztésére további 16,24 milliárd, a köznevelés támogató szerepének erősítésére pedig ötmilliárd. A 2014–2020-as támogatási időszakban infrastrukturális beruházásokon kívül egyéb, tartalmi, módszertani, digitálisinfrastruktúra-fejlesztések is lesznek a köznevelés rendszerében – tudtuk meg az Emmitől. Ezeket már meghirdették a múlt évben, illetve az idei év első felében.

A köznevelés tartalmi és módszertani megújítására 34,13 milliárd forint – ebből például a minőségi testnevelés-oktatás és -képzés megvalósulására kétmilliárd, a korszerű pedagógiai módszerek alkalmazását segítő Iskolai közösségi program kísérleti megvalósítására 10,83 milliárd forint – jut.

A digitális oktatás fejlesztése kapcsán 62,27 milliárdról van szó, ezen belül digitális kompetencia erősítésére 45,35 milliárdot fordítanak. A végzettség nélküli iskolaelhagyás csökkentésére, a továbbtanulási esélyek erősítésére, hátránykompenzálásra 66,03 milliárd forintot szán a kormány.

Hirdetés

Kiemelt

Anyagilag is megbecsülik a szociális ágazat dolgozóit

Egy idősek bentlakásos intézményé­ben egy ápoló 27 éves munkaviszonnyal 2013-ban még 166 800 forintot keresett, addig 2018. november elsejétől pedig már 311 780 forintot fog keresni.

Poszt-trauma

Ujhelyi nagyon meglepődhetett a kérdésére kapott válaszon
Ötven ostoba

A Ferencvárosi Torna Club most ­en­nyinél tart. Sok? Kevés?

A hitelesség és a HVG

Aki keveset gondolkodik...

Agymenés a’la Bokros

A MoMa ura már további három Orbán-ciklust is elképzelhetőnek tart!

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!