2017. szeptember 24., vasárnap, Gellért, Mercédesz napja
Belföld, Interjú
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/belfold/istvan-kiralyt-magyar-nemzet-megvilagositojakent-tisztelik-keleten-2098738/

István királyt a magyar nemzet megvilágosítójaként tisztelik keleten

Az államalapítás és az Árpád-ház sajátos hidat képez Róma és az ortodoxia között
Szinte ismeretlen tény hazánkban, hogy államalapító Szent István királyunkat a keleti kereszténységben is vallásos tisztelet övezi. Az István édesanyját is keresztelő Szent Hierotheosszal együtt az ortodoxia úgy tekint rá, mint a magyar nemzet megvilágosítójára – erről, valamint az Árpád-ház keleti kapcsolatairól, az ortodoxia magyar szentjeiről és a napjainkban üldözött keresztények helyzetéről Nacsinák Gergely Andrással, a Konstantinápolyi Patriarchátus Magyarországi Exarchátusának papjával beszélgettünk.

– Mádl Ferenc köztársasági elnök 2000 augusztusában, a beiktatási ünnepségén jelentette be, hogy a keleti ortodox egyház a nyugati szentek közül elsőnek Szent István királyunkat kanonizálja, a Konstantinápolyi Patriarchátus Magyarországi Exarchátusának budapesti kápolnája pedig az államalapító király után kapta a nevét. Hogyan fedezte fel magának az ortodoxia Szent Istvánt?
– Szent István tisztelete elvileg nem új a keleti egyházban. A szentként való elismerése és nevének bevezetése Hierotheoszéval együtt a konstantinápolyi évkönyvekbe 2000-ben valójában egy már létező tisztelet elismerése és megerősítése volt. Az ortodox egyházban nincs szentté avatási pör, nem attól válik valaki szentté, hogy a pátriárka elismeri, hanem azért mert a nép, a hívők közössége – vagyis az egyház teste – szentként tiszteli őt, akárcsak a helyi papság és a szerzetesek. A hivatalos megerősítéshez kapcsolódik ugyanakkor a teljes liturgikus szolgálat összeállítása, ami több himnuszciklusból áll. Szent István és Szent Hierotheosz esetében ezek az ezredfordulón készültek el.

Fotó: Facebook

Nacsinák Gergely András a szent liturgián

– E himnuszciklus alatt a szentet dicsérő énekek sorát kell érteni?
– A keleti himnuszok, akárcsak az ortodox egyház liturgikus rendje, eltér a nyugaton megszokottól. Erőteljes hagyománytisztelet jellemzi, és sokféle szertartás van. A himnuszciklus végigvonul mindezeken; kezdődik a hajnali szolgálattal, folytatódik a szent liturgiával, és az úgynevezett könyörgő kánonnal zárul. Ebből következik, hogy sokféle stílusú és tartalmú egyházi ének foglaltatik a ciklusban, és ezeknek megvannak a hagyományos dallambeli és szöveg­beli mintázatai, hasonlóan az ikonokhoz: ott meghatározott ikonográfiai formulák állnak össze mindig új és új ikonokká, itt pedig a meghatározott dallam- és szövegformulák alkotnak újabb himnuszokat.

– Ortodox szemmel miben más Szent István király, mint katolikus szemmel?
– Semmiben. Tiszteletének alapját keleten is az adja, hogy a nevéhez fűző­dik az ezeréves keresztény magyar állam megalapítása. Szent Hierotheosz­szal közösen viselt állandó jelzője a „fotisztósz”, vagyis a magyar nemzet megvilágosítója.

– Hogyan kapcsolódik Istvánhoz és az államalapításhoz a már többször említett Szent Hierotheosz?
– Szent Hierotheosz is közös szentje lehetne a római katolikus és az ortodox egyháznak, de őt a nyugati egyház nem ismeri. Történeti feljegyzések szerint ő keresztelte meg Szent István édesanyját, Saroltot. Egyúttal ő volt Magyarország legelső misz­sziós püspöke, aki Bizáncból érkezett a konstantinápolyi pátriárka, Theofilaktosz megbízására. Főleg a délke­leti országrészben volt aktív, a Gyulák birtokain, a Maros vidékén. Egyes vélekedések szerint a kalocsai püspökség is valaha ortodox érsekség lehetett, és az lehetett Hieroteosz székhelye. Életéről meglehetősen keveset tudunk azon kívül, hogy monostorokat alapított, egyházakat létesített az ország területén.

– Az ukrán és orosz egyházban nagy tiszteletnek örvend Szent István egyik kor- és honfitársa, Magyar Szent Mózes, akinek a neve összekapcsolódik egy másik államalapítással, a Kijevi Ruszéval.
– Valóban, a testvéreit pedig mártírokként tisztelik. A Kijevi Rusz megtérésének története nemcsak az ortodoxiával, hanem a magyarokkal is összekapcsolódik. Az ezredfor­duló Magyarországa nemcsak Bizánccal és a Német-római Császársággal ápolt intenzív kapcsolatokat, hanem Kijevvel is. I. András király felesége, Anasztázia a kijevi nagyfejedelem lánya volt, akivel számos szerzetes érkezett a Lavra-, azaz barlangmonostorból. Ők alapították Tihanyban az első remeteséget. Barlangtemplomaik nyomai még ma is felfedezhetők a tihanyi sziklákban, Oroszkőnek hívják. Volt azonban egy ellentétes irányú mozgás is. A három testvér, Mózes, Efrém és György a fejedelmi udvarba ment, az utóbbiak Borisz és Gleb, a fejedelmi ifjak szárnysegédei lettek, majd uraik oldalán szenvedtek mártíromságot, míg Mózes visszavonultan, szerzetesként élt a kijevi barlangkolostorban, ahol máig őrzik az ereklyéit.

– Az Árpád-ház, illetve a korabeli magyarság és a keleti egyház története tehát számos ponton össze­ér. Van még valaki, akit különösen érdemes kiemelni?
– Alig egy hete, augusztus 13-án ültük meg Szent László király leányának, Szent Piroskának az ünnepét. Piroska bizánci császárné volt, az udvarban az Eiréné, a Békesség nevet kapta. Később szerzetes lett, az általa alapított konstantinápolyi Pantokrátor-monostorba vonult vissza, ahol Xeninek hívták. A Pantokrátor a kor talán legmodernebb monostora volt, amelyhez kórház és szegényház is tartozott. Miután a törökök elfoglalták a várost, mecsetté alakították át, amely ma is látogatható. Szent Piroska jelentőségére utal, hogy mozaikja az Hagia Szophia falán látható. Érdekes, hogy bár elismert szent, nincs szertartása. Egy krétai himnográfus szerzetes most dolgozik rajta, a legfontosabb himnuszai­val éppen idén készült el.

– Mi vetett véget ennek a szoros kapcsolatnak?
– Az 1200-as években változott a politikai széljárás. A tankönyvekben az 1054-es dátum mint a nagy egyházszakadás éve szerepel, ez azonban téves nézet. Ahogy az Árpád-ház példáján is lemérhető, e helyi jellegű skizma ellenére a politikai és kulturális kapcsolatok meglehetősen erősek maradtak egészen a negyedik keresztes hadjáratig, amelynek nyomán egy sor latin állam alakult az egykori bizánci területeken, és ezekben már nem ismerték el az ortodoxiát egyházként, ezért latin egyházi hierarchiát állítottak a helyébe. Ekkor történt meg az igazi szakítás, és ez kihatott a Magyarországra is, ahol a még föllel­hető ortodox közösségek ekkor végleg hanyatlásnak indultak. Az ortodoxia korábban az ország déli és középső területein volt jelen. Olyan központjai voltak, mint például a veszprém­völgyi apácamonostor, ahol a koronázási palást készült. Ugyancsak jelentős központ lehetett az a pentelei monostor, amelynek maradványait az ötvenes években a Dunába robbantották. Visegrád közelében is volt egy ortodox monostor, amelynek a freskótöredékeiből valamennyi fennmaradt, ezek most a Nemzeti Múzeumban vannak.

– Az ortodoxia jelenléte Magyarországon ezzel évszázadokra megszűnt vagy legalábbis láthatatlanná vált, reneszánszát a XVII. század vége hozta el. Mi történt ekkor?
– Az első jelentősebb szerb betelepülés a rigómezei csata után, amikor az ipeki pátriárka sok száz szerb családdal Magyarországon keresett menedéket. A Duna mentén már addig is léteztek kisebb rác enklávék, amelyek most megteltek hívekkel. Hamarosan görög, macedón és örmény kereskedők is érkeztek az országba, akik szintén a Duna, illetve a Tisza mentén telepedtek le. Kecskeméten mindmáig megmaradt az a háztömb, amely egyszerre volt a görögök temploma, iskolája és szegényháza. Utóbbiba felekezetre való tekintet nélkül befogadták a város rászoruló polgárait; ez azt mutatja, hogy az ortodox közösség sosem volt idegen test a város életében. Karcag, Szentes, Miskolc, Eger, Nagykanizsa, Győr, Tokaj egyaránt sok ortodoxnak adott otthont.

– Ahogy egykor a szerbeknek, most sok közel-keleti kereszténynek kell kényszerűen elhagynia az otthonát. Van esély a keleten élő keresztény közösségek túlélésére?
– E tekintetben borúlátó vagyok. Akik még kitartanak, folyamatos életveszélynek vannak kitéve Szíriában, Irakban, de még Délkelet-Törökországban, Izraelben és Egyiptomban is, tehát gyakorlatilag az egész levantei vidéken, ahol pedig a kereszténység őshonos.

– Csupán két választás lenne? Az exodus vagy az asszimiláció?
– Vagy a halál. Hogy mártírok lesznek. Az asszimiláció nem igazán jellemző ezekre a területekre. A keresztények tömegei jellemzően nem azért tűntek el a XX. században Kis-Ázsiából és a Közel-Keletről, mert beolvadtak az iszlám világba. A kis-ázsiai görögség jelentős része például a múlt század húszas éveinek elején egy úgynevezett lakosságcsere keretében kényszerült elhagyni az otthonát. Akik ott maradtak, kriptokeresztényekké lettek, tehát megmaradtak kereszténynek, de színleg muszlimok. Főleg Pontoszban és néhol Kis-Ázsiában sokan élnek így, őrzik a hitüket. Ha jön egy görög turistacsoport, és van velük egy pap, akkor éjjel megkeresik, elviszik bekötött szemmel egy biztonságos helyre, ahol megkereszteli a gyermekeket, összeadja a párokat, valahogy úgy, mint az őskeresztény időkben.

– A magyar kormány különböző támogatásokat nyújt a keleti, nagy veszélyben lévő keresztény közösségeknek. Önök is részt vesznek a programokban?
– Dicséretes, hogy a kormány felállított erre a célra egy helyettes államtitkárságot, és fontos az a segítség, amit az állam nyújt az üldözötteknek. A napokban voltam egy egyeztetésen, ahol arról beszéltünk, hogy állami ösztöndíjjal jöhetnek majd ide az Antiochiai és a Jeruzsálemi Patriarchátusból ortodox diákok, akiknek a pasztorálása a Konstantinápolyi Patriarchátus itteni exarchátusának a feladata lesz. Azaz a miénk.

De ugyanakkor ez a program politikai okokból nem futhat Törökországban, ahol szintén égető szükség lenne rá, mert ott is üldözés zajlik, csak talán kifinomultabb eszközökkel, kevésbé látványosan. És akkor ne is beszéljünk arról, hogy Magyarország azon kevesek közé tartozik, ahol vonakodnak elismerni az örmény népirtás nyilvánvaló tényét. Amelyet egyébként már akkor, az első világháború alatt szír genocídium is kísért.

– Megdöbbentő, hogy több mint félezer év arab és török uralma nem okozott annyi kárt a közel-keleti és kis-ázsiai keresztényeknek, mint az utóbbi évszázad. Mi változott meg, mi vezetett ehhez a tragédiához?
– A Közel-Kelet nagy részét uraló Oszmán Birodalom vallási és etnikai szempontból nagyon toleráns volt. Persze nem merő szívjóságból, sokkal inkább számításból, hiszen tudták, hogy a birodalom virágzásához nem a különféle közösségek elnyomására, hanem a bevonásukra kell a hangsúlyt helyezni. Szükség volt például a szír fémművesekre, az örmény és görög kereskedőkre, ezért engedték őket élni. A XIX. századra azonban a felvilágosodás eszméi begyűrűztek és felélesztették a török, arab, görög, bolgár stb. nacionalizmust. Ez azt jelentette, hogy a nyugaton tanult fiatal értelmiségiek hazatértek és megpróbálták feltü­zelni és meggyőzni az addig önmagukat vallási alapon meghatározó embereket, hogy ők görögök, bolgárok és így tovább. Ez jelentős nyugati támogatással évtizedekig tartott. A háttérben meghúzódó hatalmakat csak az érdekelte, hogy a nemzeti öntudatra ébredt etnikumok mint fagyott víz a sziklát, szétfeszítsék a török birodalmat. Azzal már nem törődtek, hogy ez pogromokhoz, népirtásokhoz és a keleti kereszténység hanyatlásához vezet majd.

Hirdetés

Kiemelt

Martin Schulz vádaskodni kezdett a bukás után

Botrányosnak nevezte Angela Merkel német kancellár választási kampányát Martin Schulz szociáldemokrata (SPD) pártelnök a vasárnapi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után a törvényhozásba bejutott pártok vezetőnek televíziós fórumán.

Poszt-trauma

Divatdiktátorok szeszélye vagy tudatos provokáció?

Ön felvenné ezeket a ruhadarabokat?

Az emberéletekkel igenis el kell számolni

Hány halott kell még a bevándorláspártiaknak?

A próféta lenyomta az angolokat

Muhammad a legnépszerűbb név Angliában.

Óriásplakátokkal számolja fel önmagát a Jobbik?

Jöhet a fél évig tartó mocskolódás 1100 óriásplakáton.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!