2017. november 20., hétfő, Jolán napja
Belföld, Vélemény
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/belfold/istentol-elore-elrendelt-fuggetlenseg-2189521/

Istentől előre elrendelt függetlenség

A reformáció gyors elterjedése Magyarországon és Luther Márton restaurált végrendelete

Wittenbergben jelenleg a reformáció gondolata jegyében Magyar napok címmel zajlik egy rendezvénysorozat. Ennek apropóján interjút adtam a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak, amelynek ők az Istentől előre elrendelt függetlenség címet adták. Engedje meg a tisztelt olvasó, hogy az ott elmondott gondolataimat arról, mi köze van a reformációnak Magyarország politikájához, a hazai közönséggel is megosszam, mert a német visszhangokból úgy tűnik, szükség van erre a gondolatmenetre, ha jobban meg akarjuk értetni magunkat.

A Magyar napok megrendezésére az szolgáltatott okot, hogy Magyarország rendelkezésre bocsátotta egy kiállításra Luther Márton eredeti restaurált végrendeletét, amely a Magyarországi Evangélikus Egyház tulajdonát képezi. Wittenbergben sok magyar tanult teológiát – Luther kora óta, hogy a reformációt aztán magukkal vigyék szülőföldjükre. A nyolcvanas években magam is Halle-Wittenberg egyetemén tanultam.

Alapvető kérdés tehát, miért tudott a reformáció Magyarországon olyan gyorsan elterjedni. A válasz keresése közben érdemes az Oszmán Birodalom délkelet-európai előretörésére utalni. Az 1526-os mohácsi csata következtében Magyarország három részre szakadt. Északnyugaton a Habsburg császár viselte a magyar koronát, középen uralkodtak a törökök, délen pedig megerősödött az erdélyi fejedelemség, amely ugyan adót fizetett a szultánnak, de ezen kívül autonómiát élvezett. És ebben a szörnyű helyzetben sokan morfondíroztak el azon, miként lehetséges, hogy Magyarország ilyen vereséget szenvedett, hogy Isten ennyire bünteti? A protestáns válasz, amely egyre inkább református színezetű volt, az Ószövetségben található Mózes ötödik könyvére utalt, amely szerint Isten szereti népét, de a tőle való elfordulást megbünteti. Az akkori Magyarországon ez annyit jelentett, hogy a nemesség, az uralkodók és az egyház bűnei juttatták a népet a babiloni (török) fogságba. Ha azonban társadalmi szinten bűnt vallanak és megújulnak, Isten meg fog kegyelmezni. Ez lelkileg és szociálisan is elég erős beszéd volt. Így a magyarok 80 százaléka áttért a protestantizmusra.

Ebből fakad a következő nagyon fontos kérdés: Hogyan hatott mindez a magyar nemzettudatra? A nemzet szót, melyet a németben kissé terhelt kifejezésnek tartok, az interjúban inkább közösségre cseréltem, de jelen írásban azonos tartalommal használom a két kifejezést. A reformáció tulajdonképpen elsőként annak az új öntudatnak a kialakulásához vezetett, hogy a teljes nép, a hierarchikus rendszertől függetlenül, a közösség részét képezi. Az a tény, hogy az első protestáns presbitériumokban (gyülekezeti vezető testületekben) a jobbágyok és a nemesek azonos szavazati joggal rendelkeztek, egy kis demokratizálódást jelentett.

Kulturálisan a legnagyobb jelentőséggel Magyarországon is a Szentírás magyarra történő fordítása bírt. Végül a Habsburg-házzal való összetűzések a 16. és 17. században oda vezettek, hogy a vallásszabadság egyben a függetlenségi törekvésektől is elválaszthatatlan lett. A császár által részben véresen erőltetett ellenreformáció vezetett Magyarország mai felekezeti megoszlásához, ahol kétharmad katolikus és egyharmad protestáns. Ironikus módon a reformátusok éppen azokon a vidékeken élveztek vallásszabadságot, amelyek az Oszmán Birodalom fennhatósága alatt álltak. Hiszen a törökök számára a felekezet közömbös volt, amíg a sarcot megfizették.

A nemzeti és felekezeti függetlenségi törekvések így kölcsönösen erősítették egymást. Ezért semmiképp nem nevezhető véletlennek, hogy a magyar felkelők Bethlen Gábor erdélyi fejedelemtől kezdve (a harmincéves háború során) egészen Kossuth Lajosig 1848-ban protestánsok voltak. De később is meghatározó volt a protestánsok szerepe. Bethlen István miniszterelnök konszolidálta az országot az első világháború után. Akkoriban a trianoni szerződés az egykor soknemzetiségű államból egy területének harmadát és a lakosságának majdnem felét elvesztett Magyarországot hagyott. A függetlenségi mozgalmak során alapvető volt az a protestáns eszme, hogy önállóan talpon maradjunk és határozzuk meg magunkat.

Az eleve elrendelés tanából levezetett istenfélelem, de egy bizonyos kiválasztottsági tudat is, hogy mi, magyarok, a kereszténység védelmezőiként Európa déli határainál valami többre vagyunk hivatottak: mindezek a gondolatok erősen kötődnek a protestáns öntudathoz. Ehhez kapcsolódott később
– amikor az ellenreformáció következtében a protestánsok számban kisebbségben voltak Magyarországon – az az igény is, hogy az egész közösségre nézve gondolkozzunk és a teljes nemzet nevében beszéljünk, illetve a teljes nemzetet szólítsuk meg. Persze a hitnek és a társadalomnak ez a viszonya soha nem volt feszültségmentes. A teo­lógusok és írástudók mindig kritizáltak, ha úgy gondolták, hogy a nemzeti elnyomta a hitbélit. Számomra ez ma is érvényes.

Keresztény–zsidó tartalmak nélkül a magyar öntudat pogányság. Persze pogányként is lehet magyar az ember. De nemzeti felelősség nélkül azt mondani, hogy keresztény vagyok, és más nem számít, az világpolgárság, amely nem ügyel a helyi identitásra. Figyelmen kívül hagyja az emberről szóló bibliai tanítást, hogy az életben a lokalitás is nagyon fontos szerepet játszik. Ez egy nemzeti-kulturális beágyazottság nélküli, elszegényedett kereszténység.
Azt a vonalat pedig, amit eddig megrajzoltam a magyar történelemben, a jelenkori politikáig lehet meghúzni, hiszen mindez a mai napig nagyon erősen jelen van. Ugyanakkor óvatosnak kell lenni, ha az ember közvetlen párhuzamot kíván vonni. De egyáltalán nem véletlen, hogy a jelenkori magyar kormány tizenkét tagjából öten protestánsok: Rajtam kívül Lázár János kancelláriaminiszter, Varga Mihály gazdasági és pénzügyminiszter, Trócsányi László igazságügyi miniszter és Orbán Viktor miniszterelnök is kálvinista.

Ebből a hagyományból és a magyar felekezeti öntudatból egyenes ágon következik egy bizonyos fajta igény a hatalmi blokkok közti lavírozásra. 1526 előtt erre nem volt szükség, mivel Magyarország ötszáz évig egy erős, független királyság volt Európa közepén. Akkor viszont megmutatkozott, milyen fontos az ország függetlensége és jólléte érdekében a nagyhatalmak peremén egy minden irányban nyitott politikát folytatni, ha szükséges. Utalhatok a helvét városállamokra, de Debrecenre is, Magyarország protestáns fellegvárára: egy védőfal nélküli város az Alföld közepén olyan politikával élt túl, hogy mindig beszélt a szultánnal, a császárral, de a helyi hatalmasságokkal is. Emögött az a hit állt, hogy Isten megvéd bennünket. Eleve elrendelés, providentia Dei, ezek azt jelentik, hogy ha szilárdan hiszünk, lesz erőnk mindent kibírni, túlélni, és akár győzni is. Könnyen lehetséges mindezt a mai helyzetünkre is alkalmazni.

A szerző az emberi erőforrások minisztere

Hirdetés

Kiemelt

A „fajtabeliek” és a „vagonok” – újabb jobbikos hangfelvétel

Balasi András, a Jobbik V. kerületi képviselője és Papp Sándor Zoltán, a szarvasi Jobbik alapítója bizonyos „fajtabeli” emberek bevagonírozásáról és deportálásáról beszélt.

Poszt-trauma

Ujhelyi nagyon meglepődhetett a kérdésére kapott válaszon

A legilletékesebbekhez fordult.

Ötven ostoba

A Ferencvárosi Torna Club most ­en­nyinél tart. Sok? Kevés?

A hitelesség és a HVG

Aki keveset gondolkodik...

Bokros agymenése

A MoMa ura már további három Orbán-ciklust is elképzelhetőnek tart!

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!