A címben feltüntetett kijelentés Marosán György kommunista politikus szájából hangzott el, 1956. december 8-án, reggel, ezzel pedig új szakaszába lépett a szovjet csapatok segítségével restaurált kommunista rezsim politikája a tömeggyűlésekkel szemben.
Még Marosán bejelentésének napján sortüzek dördültek el Salgótarjánban, amelyek 131 ember életét oltották ki. (Előző nap már Tatabányán és két nappal korábban Budapesten, a Nyugati pályaudvarnál is a tömegbe lőttek.)
Sortüzek a forradalom alatt is voltak, Nagy Imre kormányai azonban fegyverszünetet kötöttek a szovjetek és az ávósok ellen harcoló civil tüntetőkkel.
A Marosán-mondat azért jelentett fordulatot, mert a Kádár-kormány a szovjetek november 4-ei bevonulását és a harcok elcsitulását követően először ígéretek özönével és a lehetséges politikai ellenfelek ellehetetlenítésével igyekezett konszolidálni a kommunista rendszert.
Az utolsó sortűz a következő év elején, 1957. január 11-én dördült el, ugyancsak a fővárosban, Csepelen. A két időpont között sok helyen lőttek bele a fegyvertelenül tüntető tömegbe, szerte az országban, Miskolcon, Egerben, Gyomán, Kevermesen, Gyulán, Zalaegerszegen és Hódmezővásárhelyen is.
A pontos szám máig nem ismert, de több százan eshettek áldozatul a kádári önkénynek alig egy hónap alatt (halottak és sebesültek együtt).