2017. szeptember 19., kedd, Vilhelmina napja
Belföld
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/belfold/hando-tunde-nagy-jelentosege-van-birosagi-dolgozok-illetmenyemelesenek-2203633/

Handó Tünde: nagy jelentősége van a bírósági dolgozók illetményemelésének

MTI
Csak a megbecsült dolgozók tudnak minőségi munkát végezni, ezért van különös jelentősége annak, hogy idén 8500 igazságügyi alkalmazott részesül illetményemelésben – mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke kedden Budapesten.

Handó Tünde az Országos Bírói Tanács (OBT) ülése előtt sajtótájékoztatón közölte: a költségvetés idén hatmilliárd forintot biztosít a bírósági dolgozók illetményemelésére. Ebből 8287-en részesülnek, vagyis a dolgozók 97 százaléka kap átlagosan 30 százalékos illetményemelést, 2017 januárjáig visszamenőleg.

Az OBH elnöke elmondta: a bíróság előtti ügyek 60 százalékát intéző bírósági titkárok 95 százaléka a legmagasabb fizetési kategóriába kerül, 400-600 ezer forint közötti bruttó fizetéssel. Hozzátette: a bírósági titkárok jelentik a bírói kar utánpótlását, ezért nem mindegy, vonzó-e a bírósági szervezet a jogászok számára.
A középfokú végzettségű tisztségviselőknél 20-60 százalékos lesz a béremelés. A bírók is előre léphetnek, 12 év után nekik is nő az illetményük, másfél év alatt kétszer, 5-5 százalékkal – tette hozzá.

Szólt arról is, hogy az illetményemeléshez kapcsolódik a teljesítményértékelési rendszer bevezetése. Rendszeresen mérik majd a dolgozók teljesítményét, hogy valóban a legkiválóbbak részesüljenek a legnagyobb elismerésben.

Az OBH elnöke kérdésre válaszolva kifejtette: a közigazgatási perrendtartás változása miatt fél éven belül legalább kétszáz új, közigazgatási szakterületen jártas bíró kinevezésére van szükség járásbírósági szinten a közigazgatási és munkaügyi bíróságokon, illetve a fővárosban, törvényszéki szinten.
Korábban elsősorban a bírósági szervezetben nevelkedettek váltak bírókká, most azonban akkora bővítésre van szükség, amekkorára nem feltétlenül van a szervezetben utánpótlás.

Fotó: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Jelezte: törvény, illetve IM-rendelet szabályozza, kiből lehet bíró a nyílt és versengő pályázati rendszerben, és folynak a tárgyalások a minisztériummal, hogy egyszerre biztosítsák az előmenetelt a bírósági szervezeten belül és azt, hogy kívülről a legnagyobb tudású szakemberek kerüljenek be.

A bírósági nyilatkozati rend tervezett változtatásával kapcsolatos kérdésre válaszolva Handó Tünde elmondta: 2012 óta sok energiát fordítottak arra, hogy a bíróságok érthetőbbek, nyitottabbak legyenek, ennek nyomán ma már a törvényszékek önálló internetes oldalakat működtetnek, sajtóbeszélgetéseket, sajtótájékoztatókat tartanak. A sajtószabályzatot a bírók véleményének figyelembevételével alakították ki, és az igényeknek megfelelően többször módosították. Ugyanakkor – jegyezte meg – ha egy minden bírósági szervezetet érintő, igazgatási jellegű kérdés merül fel, célszerű, hogy a 27 intézmény kommunikációja egységes, egyeztetett legyen.

Az arculati kézikönyvről az OBH elnöke azt mondta, az volt a szándékuk, hogy komfortosabbá tegyék a bírósági panaszirodákat felkereső több százezer ügyfél számára az egyébként is stresszt jelentő ügyintézést. Megjegyezte: az ügyfelekkel dolgozó kollégák felkészítéséhez hozzátartozik a „külcsín” is, a tárgyi környezet megújítása, a tájékoztató anyagok egységes kialakítása. Idén és jövőre 21 ügyfélközpontot alakítanak ki – mondta.

Handó Tünde szólt a hétfőn kezdődött bíróságtörténeti hét eseményeiről is, kiemelve a hagyományápolás fontosságát. A Magyar Igazságügyi Akadémián bíróságtörténeti kiállítás nyílt, emellett konferencián emlékeznek a Csemegi-kódex megalkotására.

Szerdán a Kúria elnöke, a legfőbb ügyész és az OBH elnöke ünnepélyes megállapodást köt arról, a következő három évben hogyan működnek együtt, hogy a Kossuth téri egykori kúriai épület visszanyerje eredeti funkcióját – ismertette.

Simon Levente, az Országos Bírói Tanács leköszönő soros elnöke a sajtótájékoztatón ismertette az elmúlt fél évben végzett munkát. Kiemelte, hogy elfogadták az integritási szabályzat utánkövetésével kapcsolatos beszámolót és részt vettek több nemzetközi konferencián, például azon, amelyik a digitális bíróságokkal foglalkozott.

Megjegyezte: tanulságos volt, hogy a bírósági ügyek döntvénytára, a bírák szakmai munkájának adatbázisa és a bírák kapcsolati hálója alapján egyes cégek 70-80 százalékos valószínűséggel meg tudják jósolni, egy adott bíró milyen ítéletet fog hozni egy ügyben. Abban azonban a konferencia résztvevői egyetértettek, hogy bár hatalmas lehetőségek vannak a digitalizációban, az ítélkezést feltehetően nem fogják még számítógépek átvenni a bíráktól.

Major Zsolt, az OBT új soros elnöke a következő időszak munkatervéről szólva elmondta, a tanács hatéves megbízatása 2018. március 15-én lejár. Hamarosan megkezdődnek az összbírói értekezletek, amelyeken a különböző szervezeti egységek megválasztják a küldötteket, ők pedig a következő OBT-t. Kitért arra is, hogy a teljesítményértékelés bevezetése a vezetőktől is szemléletváltást igényel.

Hirdetés

Kiemelt

Harangjáték és hazárdjáték Münchenben

Ha így folytatja az egyébként szép focit játszó Bayern München, akkor erősebb csapatok ellen komoly gondba is kerülhet az idény hátralevő részében.

Poszt-trauma

Gyurcsány kíséretével a börtönbe

„Ártatlan ember” vonult be.

Van baj… és nincs baj

Egy nem kormány közeli médiummal.

Horn Gábort láthatóan nem zavarják a számok

A liberális politikus fogalomzavarban is szenved.

Mellbevágó üzenet az egykori Francia elnöktől

Már akkor látta...

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!