A körülbelül Budapest nagyságú területen elterülő Duna–Dráva Nemzeti Park hosszanti irányban húzódik a Sió Duna-torkolatától dél felé az országhatárig, illetve onnan nyugat felé a Dráva mentén. A nemzeti park legjellegzetesebb elemét a kanyargó folyó és a nagy kiterjedésű ártéri erdők adják, ám nyugat felől megközelítve a zákányi rögnek a Dráva fölé emelkedő kis dombvidékét találjuk. A folyó és a domb közti „vasúti oldal” nevű terület fokozottan védett. Sűrű erdeiben érződik az Alpok közelsége és a mediterráneum hatása is.
A Dráva árterének nagy része égeres láp és mocsárterület. A Gyékényes határában található Lankóci-ligeterdő is bővelkedik az ártéri erdőkre jellemző ingoványokban. A terület élővilága azért is különösen gazdag, mert közel ötven éven át határterület volt, emberi tevékenység nem érintette. Az erdős területeket elhagyva nedves kaszálóréteket, illetve a somogyi vidékek fás legelőit találjuk.
Érdekesség, hogy a Dráva többször is átlépi a horvát–magyar határt, aminek oka, hogy bár eredetileg a folyó vonalában határozták meg az országhatárt, a sebes folyású víz medre folyamatosan arrébb vándorolt. Így lehetséges, hogy a Dráva mellé épített falvak ma néhol már több kilométerre találhatók a víztől. A folyó külső kanyarulataiban meredek magas partok alakultak ki, míg a lassabb folyású belső kanyarulatok és az azokból induló keskenyebb, árnyasabb belső ágak növényekkel sűrűn benőtt és gazdag élőhelyű területek.
A lassabb részeken a víz lerakja hordalékát, az ebből képződő és naponta átrendeződő szigetek Somogyban kavicsból, míg Baranyában homokból épülnek. A Barcs közelében található borókástól északra fekvő terület a Kárpát-medence egyik legmélyebb pontja, ahol az egykori vízfolyásokból szintén nagy kiterjedésű lápok, mocsarak tarkítják ezt a hatalmas ártéri vidéket.
A nemzeti park másik nagy folyója a Duna, amelynek szintén nagy kiterjedésű ártéri erdei fekszenek a területen. Mivel a legnagyobb magyar folyónak a Sió torkolatától délre sokáig nem volt állandó medre, rendszeresen hatalmas területeket öntött el. Ennek köszönhetően az ott kialakult erdők hazánk egyik leggazdagabb élővilágú, látványos területei. A környék lakói a folyó szabályozása előtt annak szeszélyeihez igazodva félig-meddig természetes csatornákkal, úgynevezett fokokkal szabályozták a visszavonuló víz útját: szükség szerint rekesztették és egyengették azt. Mára védelmi töltés osztja ketté a korábbi árterületet, amelynek ma már csak a belső része erdő, kívül szántók húzódnak. A lekerített lápos-fás terület még így is Európa legnagyobb és legkülönlegesebb ártéri erdeje: egyedi képződmények, köztük a Duna mellékágain úszó szigetek, lápok is találhatók a területen.