2016. június 30., csütörtök, Pál napja
Belföld, Interjú
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/belfold/gasko-istvan-csak-folfele-lehetett-epitkezni-363229/

Gaskó István: Csak fölfelé lehetett építkezni

A VDSZSZ Szolidaritásnál egymillió volt az átlagkereset
A szakszervezeti tisztségviselők körében előforduló kontraszelekció­val és a civil társadalom fejlettségi gondjaival magyarázta a Magyar Időknek Gaskó István a VDSZSZ Szolidaritás éléről való bukását. Anyagi helyzetével, életvitelével kapcsolatban az érdekvédő azt mondta, ezzel akkor lehet probléma, ha az ember törvénytelen úton jut mindehhez. – A VDSZSZ Szolidaritás munkaszervezetében, amikor én voltam az elnök, egymillió forint volt az átlagkereset – jelentette ki.

– A hivatalos közlés szerint lemondott a Liga elnöki tisztjéről, a szóbeszéd szerint viszont lemondatták. Mi történt?
– A hivatalos közleményt a Liga egyik társelnöke és én írtuk alá. Vannak persze körülötte pletykák, nyilván hozzáállás kérdése, ki melyiket szeretné elhinni. A tény viszont az, hogy én mondtam le, és senki nem szólított fel erre.
– Miért mondott le ennyire váratlanul?
– A Ligában az elmúlt húszévi munkásságom után úgy ítéltem meg, hogy ez a szakszervezeti mozgalom nem tudja hozni a munkavállalói érdekképviselet területén azt a teljesítményt, amit a tagok joggal várnak el tőlem.

– Nem marasztalták?
– Voltak, akik marasztaltak, de egyébként azt kell mondanom, hogy az elnökség elfogadta a döntésemet.

– A döntése mindent összevetve tizenkétmillió forintot hozott önnek.
– A Liga szabályaiból ered, hogy ha valaki két évig tisztségviselő, akkor egyhavi sétálási pénzt kap, ha nem az ő hibájából szűnik meg a mandátuma. Én majdnem húsz éve vagyok a Liga elnöke, és lemondással távozom, nem hívtak vissza, ebből következően kilenchavi ilyen juttatás jár. Az összeg másik része pedig egy tanácsadói felkérés. Ez egy segítség a leendő új elnök felkészítésében, munkájában, ami húsz év után nagyon fontos a simább, korrektebb átmenet érdekében. Ezt mutatja az is, hogy felkértek a Liga Akadémia Alapítvány kuratóriumi elnökévé, amit elfogadtam.

– Amikor májusban, egyedüli jelöltként, huszonöt év után nem választották újra a VDSZSZ Szolidaritás elnökévé, puccsot emlegetett. Azt mondta, elég erős jelek utalnak arra, hogy „rasszista, antiszemita, a Jobbikhoz köthető emberek szervezkedése” áll a történtek mögött. Fenntartja még ezt az állítását?
– Ezt egy olyan időszakban mondtam, amikor még nem volt világos minden, ezt érzékelhettem. És persze, fenntartom, hiszen láthatóan oda tartozó emberek mozogtak a szervezetben annak érdekében, hogy ez a választás így sikerüljön. De szerintem nagyobb horderejű kérdések állnak a háttérben.

– Mire gondol?
– Egyrészt a magyar szakszervezeti mozgalom eredményessége – vagy inkább eredménytelensége – a különféle területeken a választott tisztségviselők körében előforduló kontraszelekcióval függ össze. Másrészt úgy gondolom, hogy a magyar civil társadalom fejlettségi gondjaira utal az, ha valakit, bárkit így távolíthatnak el huszonöt év után. Hogy előtte nem szólnak neki, baj van, csak a titkos szavazás során, ahol az emberek egymást figyelik, és néhány szavazó megnyerésével intézik el.

– Állítólag az ellenlábasai összeállítottak önről egy dossziét, amelyet megmutattak a tisztségviselőknek, akik ezután szavaztak így.
– Nem tudok erről. Utólag zajlott a kampány ellenem, hogy sokat költöttem a szállodában, a reprezentáció­ban. Ezek a költések egyébként teljesen normális mértékűek, ha arányosan elosztjuk őket. De ha ezeket szándékosan összeírták egy napra, és bemutatták a nyilvánosságnak, akkor az ember csak egy módon védekezhet, ha bemutatja, hogy ez nem igaz. Jöttek például az egynapi, száznegyvenezer forintos tankolással, aztán kiderült, hogy az négy nap volt két autóra. Azóta nem terjesztenek ilyesmiket.

– Az már korábban köztudott volt, hogy tucatnyi szakszervezeti posztja, tisztsége révén évtizedek óta milliókat keres havonta. Erre jöttek a VDSZSZ számlájáról fizetett, luxushotelekben töltött éjszakák, a benzin- és az éttermi számlák, az előnászút és még sorolhatnánk. Tényleg úgy érzi, hogy a bukásában nem játszott szerepet az életvitele?
– Rágalom, hogy sajátomként használtam volna a VDSZSZ Szolidaritás pénzét, ezeket a számlákat mind elfogadták, amikor elszámolták. Huszonöt év óta a mostani összes kritikus által elfogadott dolog volt, ha egy külföldi vendéget elszállásoltam akár a Hiltonban, akár a Kempinskiben. Ha bármikor is pénzt költöttem, azt a VDSZSZ szabályainak megfelelően tettem. Ezt akkor még ők is így gondolták, csak most változtatták meg a véleményüket, hogy lejárassanak.

– Senki nem várja el egy szakszervezeti vezetőtől, hogy lyukas tréningben járjon. De mondjuk egy négyszintes, liftes házban élni erős hitelességi kérdéseket vet fel.
– Ezzel akkor lehet probléma, ha az ember törvénytelen úton jut mindehhez. Amikor az első háromszintes házamat felépítettem, huszonhat éves voltam, és semmilyen szakszervezeti tisztségem nem volt. Azóta mindig jó pozícióban voltam, a MÁV-nál a kezdetektől vezető beosztásban tevékenykedtem, a szakszervezeti mozgalomban is sokirányú feladatot vállaltam, a családomban is mindenki dolgozott, családi vállalkozásom volt. Az a családi ház pedig, amiről beszél, azért annyi szintes, amennyi, mert egy pici, 293 négyzetméteres telket tudtunk venni, ahol csak fölfelé lehetett építkezni a beépítési korlátok miatt. Ezek egyébként egy újságíró részéről sem korrekt felvetések.

„Rágalom, hogy sajátomként használtam volna a VDSZSZ pénzét” Fotó: MTI

„Rágalom, hogy sajátomként használtam volna a VDSZSZ pénzét” Fotó: MTI

– Ez foglalkoztatja az embereket.
– Egy korábbi bulvárlap egyik újságírója körülbelül tizenkilenc cikket írt rólam az 1999–2000-es sztrájkok után. Azt a házat az utolsó tégláig kielemezte, ám a kiadójának végül egymillió forintot kellett fizetnie nekem. Úgy is mondhatom, hogy a végén ők fizették meg azt a munkát és költséget, amit a festés jelentett – a legszebb színnel.

– Remélem, nem akar beperelni, mert ezt szóba hoztam?
– Nem akarom beperelni, de ne mondjon olyat, ami bántó, ami sértő. Ez olyan szakállas dolog, 1995-ben építkeztem nyolc éven keresztül, és ez még mindig ilyen gyanús? Van olyan kollégám, akinek nagyobb háza van, mint nekem, de az újságírók csak az enyémet exponálják, és próbálják gerjeszteni a haragot. Azok a kollégák, akik próbálják a számlái­mat, a vagyoni helyzetemet kiteregetni, ugyanolyan keresettel rendelkeztek, mint én. A VDSZSZ Szolidaritás munkaszervezetében, amikor én voltam az elnök, egymillió forint volt az átlagkereset, és szerintem ez most is ugyanígy van. De az enyémről beszélnek és nem a sajátjukról. Ez etikátlan. Mindenki tudott róla, hogy mennyi a keresetünk.

– Több nyomozás is folyik egyelőre ismeretlen tettes ellen. A NAV költségvetési csalás gyanújával folytat eljárást a Liga TÁMOP-pályázata miatt. Októberben a BRFK házkutatást tartott a Liga és a VDSZSZ székházában, a nyomozók iratokat és számítógépeket foglaltak le, a gyanú hűtlen kezelés. Mire számít? Lehet önből gyanúsított, esetleg vádlott?
– A rendőrség alaposan végzi a munkáját, de szerintem a rendelkezésükre álló információk alapján még nem jutottak el odáig, hogy bármit, bűncselekményt, tettest beazonosítsanak. Teljes biztonsággal tudom állítani, hogy nem történtek bűncselekmények. Nem is tudom pontosan, hány feljelentés történt, én egyről értesültem, amikor az iratbegyűjtés volt. Azt is a szakszervezeti kollégák intézték, amikor bejelentették a rendőrségnek, hogy bizonyítékmegsemmisítés folyik a Ligánál, de nem történt ilyen. Semmilyen nyomozati, eljárási aktussal nem találkoztam még. Ami pedig a Liga elleni költségvetési csalással kapcsolatos vádat, illetve feljelentést illeti: két ellenőrzés is zajlott, de egynek sem volt olyan megállapítása, hogy szabálytalanság történt volna.

– Tanúként meghallgatták már?
– Semmiként nem hallgattak még meg. De remélem, hogy lesznek eljárási lépések, és be lehet bizonyítani, hogy semmi jogellenes nem történt.

– Véget ért egy negyedszázados korszak. Akárhogy is lett vége, ön a rendszerváltás utáni magyar szakszervezeti mozgalom egyik ikonikus alakja. Visszatekintve hogyan látja, honnan hová jutott el a mozgalom?
– Én ott voltam a rendszerváltáskor az ellenzéki kerekasztalnál, de nem mint a Liga képviselője, hanem a szociáldemokrata párt delegáltjaként. Ott felmerült, hogy mi legyen a szakszervezetek sorsa, mármint a volt pártállami SZOT-os szakszervezeteké. Volt mindenféle vélemény. Voltak, akik a baltikumi példát hozták fel, mert ott feloszlatták, megszüntették a pártállami szakszervezeteket. Ekkor már megvolt az alternatív szakszervezet, a Liga, ahol többeknek jobban esett volna, ha feloszlatják a SZOT-ot. Erre végül nem került sor, a SZOT megkapta a lehetőséget arra, hogy megújuljon. Nem tudom, mi lett volna az ellenkező esetben, hiszen ha megnézzük, a Baltikumban sincsenek átütő sikerek, ez ugyanis nem a szerveződési formától függ.

– Hanem mitől?
– A társadalom állapotától. A szocialista világ társadalmai, így a magyar is, szabadságvággyal, de nagyon atomizálva érkeztek a rendszerváltásba. Ez az atomizáltság a szocialista pártállami rendszer kifejezett célja volt, hogy az emberek ne fogjanak össze, semmilyen közös platformot ne tudjanak kialakítani még a legkisebb célokért sem. Itt van a kutya elásva. Az egymásért való felelősségvállalás, a szolidaritás készsége és szüksége nem volt meg az emberekben. Ilyen környezetben a társadalom nem nagyon tud szerveződni, nem jut el közös érdekek felismeréséig és érvényesítéséig. Ez látszik a magyar szakszervezeti mozgalom elmúlt huszonöt évén is. Míg a rendszerváltáskor ötmillió volt a szervezett munkavállalók száma, ma háromszázezer.

– Ebben súlyos felelősség terheli a szakszervezeteket is. Befolyásolta ezt az üdülők és a székházak botrányos privatizációja, eladása, az utódpárthoz, az MSZP-hez való dörgölőzés, a színeikben való parlamenti politizálás.
– Ez leegyszerűsítés. Ennek a tendenciának a fő oka az volt, hogy a rendszerváltást követően a politikai pártok egyike sem törődött eleget a civil társadalom fejlesztésével. A pártok csak politikai zsákmányszerzés erejéig foglalkoztak a civil társadalommal, utána mindent elfelejtettek. De ez még a jobbik eset, mert voltak olyanok, akik kifejezetten rongálták a civil társadalom fejlődési lehetőségeit és feltételeit. A társadalom atomizáltsága mellett ez a legfontosabb ok, ehhez képest többedrangú kérdések a szakszervezeti mozgalom belső bajai. A szakszervezetek azért tudtak egymással birkózni, egymás legitimációját, társadalmi elismertségét gyengíteni, mert nem volt más dolguk. Ha küzdeni lehetett volna a munkavállalókért, arra több energiát fordíthattak volna, mint egymás lejáratására.

– Márpedig leginkább ezzel voltak elfoglalva, a régi nagy szakszervezeti vezetők közötti versengés – már-már utálat – legendás volt.
– Azt tudom mondani, hogy a Liga, mint rendszerváltó érdekképviselet elég nehéz küzdelmet folytatott a pártállami szakszervezet utódszervezeteivel. Húsz évig voltam a Liga elnöke, így sok más szervezetnél fellépő új vezetővel voltam kénytelen együtt dolgozni. Azt kell mondjam azonban, hogy főként az utóbbi egy évtizedben a politikai, ideológiai eltérés már nem volt akkora a szervezetek között. Az MSZOSZ és utódszervezetei, az Autonómok, a SZEF is átalakultak, többé-kevésbé demokratizálódtak, már nem voltak elkötelezettek a baloldali pártok irányába, a Munkástanácsok pedig mindig is vállaltan keresztény-konzervatív, politikai párthoz kötődő szervezet volt.

– És hogyan látja a Liga sorsát?
– A Liga mindvégig tartotta magát a pártfüggetlenség álláspontján, őrlődtünk a két irányzat között. Ha a Liga mindenkivel szembe ment, akkor a népszerűsége nyilván sokkal kisebb volt a politikai elit szemében, mint annak, aki legalább az egyik oldalhoz kapcsolódott. A mi stigmánkról azt szokták mondani a pártok: a Liga egy jó szervezet, de egy nagy baja van, hogy nem hozzánk tartozik. Ugyanakkor hozzáteszik: az viszont a szerencsénk, hogy az ellenzékünkhöz sem. Mindez egy bonyolult kapcsolatrendszert, egyensúlyozási technikát igényelt. Bármelyik oldal is volt hatalmon, velünk senki sem bratyizott, de talán éppen ezért nem is kellett minket leverni, mert nem tartoztunk az ellenzékükhöz sem.

– Mindezek tükrében kit látna szívesen utódjául?
– Ezt a Liga dolga eldönteni, és meg fogja oldani ezt a kérdést.

Hirdetés

Kiemelt

GloriettSzent Imre újjászületése

A kép tipikus protokollfotó: L. Simon László államtitkár bemutatja Roskovics Ignác Szent Imrét ábrázoló restaurált festményét Orbán Viktor miniszterelnöknek.

Poszt-trauma

Soros a bevándorlási kvóta ellen

A milliárdos a határvédelemre is költene.

Fityisz a politikai elitnek: egy véleményen Orbán és Sarkozy

A brüsszeli vezetőknek ideje lenne elgondolkodni a folytatásról és a demokrácia lényegéről.

Mackónadrág, Soho Party, Hajdú B.

A kiesés után is azt álmodom, hogy Stieber-mezben átemelem az osztrák kapust.

Loretta gyereket akar – Újra Budapest Pride

A nagykövetek remélik, hogy a magyarok jól fognak viselkedni.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!