Maróth Miklós kiemelte: a Mekkából Medinába menekülő Mohamed vallási közösségét törzsi alapon szervezte meg. Ilyen törzsi alapú törvény az iszlámban az egymás iránti végtelen szolidaritás vagy az idegenekkel való szövetkezés tilalma a törzs tagjaival szemben. Egy ilyen közösségben a más vallásúak idegen testnek bizonyulnak, és biztonsági kockázatot jelentenek – tette hozzá a Széchenyi-díjas tudós.
A kutató beszélt arról, hogy mivel a muzulmánoknak kötelességük Mohamed utánzása, az iszlám egész történelme alatt hasonlóan viselkedett a más vallásúakkal, mint Mohamed. A meghódított keresztény területeken a muszlimok rátelepedtek a keresztényekre, akiknek adózniuk is kellett, amiért nem követik az igaz hitet.
Valahányszor pedig „fölfordulás támadt a világban”, a muszlimok mindig hazamentek, és jókora vérengzést rendeztek valamelyik keresztény közösségben. Mivel azonban a keresztényeket be tudták építeni saját társadalmukba, magukról azt az önképet alakították ki, hogy toleránsak. Ez a kettősség – toleráns énkép és keresztényüldözés – mindvégig benne van az iszlám történetében, és szép lassan a keresztény közösségek felszámolásához vezet – jelentette ki.
A keleti keresztényekről szólva Maróth Miklós úgy fogalmazott: ha nem a római katolikus egyházhoz tartoznak, „hajlamosak vagyunk ezekre a keresztény közösségekre mint eretnekekre tekinteni, és levenni róluk a kezünket”. De ezek az emberek megőriztek olyan gondolkodást, mentalitást a kereszténységből, amelyik a „mi kereszténységünkre is jellemző volt a korai korszakban a Római Birodalomban. Ekkor a keresztények közössége szeretetközösség, szolidaritási közösség volt” – fogalmazott.
A tudós példaként említette, hogy ha egy római katona fogságba esett a barbárokkal folytatott háborúban, akkor rabszolga lett, a római állam pedig nem törődött többé vele. Ezzel szemben a keresztények utánamentek a keresztény hadifoglyoknak és kiváltották őket. Hozzátette: egyetlen más vallás sem törődött híveinek evilági jólétével, csak a kereszténység. Ez az európai kereszténységben megváltozott, a kereszténységből feudális egyház lett. A keleti keresztény közösség azonban megőrizte a kereszténység kezdeti vonásait. A közel-kelet keresztényekben nem az eretneket kellene látni, hanem a „lelkünkbe kellene nézni”, szolidaritást mutatni velük és példát venni róluk – mondta Maróth Miklós.
Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében kiemelte: a közel-keleti keresztények tragédiája és Európa keresztény önfeladása között hiba lenne nem észrevenni az összefüggést.
A helyettes államtitkár Szent II. János Pál szavait idézte, aki 1991-es magyarországi látogatásakor azt mondta: „.azoknak az ideológiáknak az összeomlása, amelyekkel néhány európai kormány az evangéliumot próbálta helyettesíteni, légüres teret teremtett”. Ez a légüres tér ma még inkább érezhető, maguk az európaiak idézik elő azzal, hogy feladják saját kultúrájukat, identitásukat. A légüressé vált teret azonban idővel mindig betölti valami más – mondta.
Az előadás előtt levetítették Jordan Allott Our Last Stand című dokumentumfilmjét azokról a Mezopotámia területén élő keresztényekről, akik az állandó üldözés ellenére sem hagyják el szülőföldjüket.