– Közbotránynak, gyalázatnak nevezte az orvoskamara elnöke, hogy egy veszprémi nőgyógyász-onkológusról bebizonyosodott: alkalmanként 150 ezer forintot kért pácienseitől. A Veszprémi Törvényszék a doktort vesztegetés miatt jogerősen felfüggesztett börtönre ítélte, Éger István pedig azt mondta, már az ünnepek után összeül az ügyben az etikai bizottság. Hol tart az orvos ellen indított etikai vizsgálat?
– Még nem zárult le. Tudni kell, hogy az etikai bizottságok tagjai kollégák, akik saját feladataikon túl, szabadidejükben végzik ezt a munkát. Az elsőfokú, területi etikai bizottságok – ügyszámtól függően – havonta, kéthavonta egyszer üléseznek, a másodfokon eljáró Országos Etikai Bizottság pedig négy-hat hetente. Az említett ügyben a Veszprémi Törvényszék december elején hozta meg a jogerős ítéletet, a bírósági eljárás évekkel ezelőtt indult. Nekünk is időre van szükségünk, hogy megalapozott döntést hozzunk.
– A kamara 2012 óta hatályos etikai kódexe szerint „az etikai eljárást az etikai vétség gyanújáról való tudomásszerzés esetén hivatalból kell megindítani”. A bírósági ügy két éven át zajlott, miért nem indítottak az orvos ellen már korábban hivatalból etikai eljárást?
– Azért, mert mi is csak most, a jogerős bírósági ítéletet követően szereztünk tudomást a történtekről.
– Egyetlen orvos sem volt, aki felhívta volna a figyelmüket a kolléga ténykedésére? Kizárt, hogy senki nem tudott róla, hiszen számos eset történt 2012 és 2014 között.
– Ez minden bizonnyal nem életszerű. Egészen biztos, hogy volt, aki gondolt rá, hogy bejelentést kellene tennie, de tudnia kell, hogy a kamara csak akkor állapíthat meg etikai vétséget, ha az minden kétséget kizáróan bizonyítható. Ezért is szerencsésebb, ha azokban az ügyekben, amelyekben bírósági eljárás is zajlik, megvárjuk annak eredményét, mert a hatóságnak sokkal több eszköz áll rendelkezésére a bizonyításhoz, mint egy szakmai köztestület etikai bizottságának.
– A Veszprémben elítélt doktor a bírósági eljárás alatt is praktizált és praktizál ma is egy magánkórházban. Aki pedig nem figyeli a híreket, annak fogalma sincs róla, kivel áll szemben. Nem tehetik meg, hogy akkor, amikor egy bírósági ítélet alapján megalapozott a gyanúja annak, hogy egy kirívóan súlyos etikai vétséggel állnak szemben, az eljárás idejére felfüggesszék az illető kamarai tagságát?
– Most már tekintsünk el a konkrét ügytől, mert azt nem kommentálom. Általánosságban azonban helyesnek is tartom, hogy nincs ilyen lehetőségünk. Felfüggeszteni valakinek a kamarai tagságát vagy kizárni a kamarából ugyanis csak jogerős etikai döntéssel lehet, ha minden kétséget kizáróan bebizonyosodik, hogy valóban kirívóan súlyos etikai vétséget követett el. Ennek pedig jó oka van, hiszen Magyarországon minden praktizáló orvos számára kötelező a kamarai tagság, vagyis akit ezzel a nagyon súlyos szankcióval sújtunk, azt a kenyérkeresetétől fosztjuk meg.
– Volt ilyesmire példa az elnöki praxisában?
– Természetesen. Csak 2012 és 2015 között hat kolléga kamarai tagságát függesztettük fel és négy orvost zártunk ki a kamarából. A közvélekedéssel ellentétben az orvosok döntő többsége is úgy gondolja, hogy a mundér becsületét jobban védjük azzal, ha kivetjük magunk közül azokat, akik etikailag súlyosan kifogásolható módon ténykednek, mintha elfedjük a bajokat.
– Ezt nem vonom kétségbe, mégis ez ellen szólnak az olyan esetek, amikor például – bár nyíltan beszélnek róla a sajtóban – nem kezdeményeznek etikai eljárást azon gyermekorvosok ellen, akik nem adják be a kötelező védőoltást, de kiállítják róla az igazolást. Érkeznek egyáltalán bejelentések az etikai bizottságokhoz a kollégáktól?
– Persze. Különösen a magánpraxisban dolgozók körében gyakori, hogy kifogásolják a másik piacszerző gyakorlatának etikusságát.
– Ezeket a bejelentéseket azonban nem a szakmai tisztesség megóvása, hanem az anyagi haszonszerzés motiválja.
– Meglehet. De a helyzet az, hogy miután mi is ugyanannak a társadalomnak vagyunk a tagjai, ugyanazok a gyarlóságok nálunk is előfordulnak, mint általában a társadalomban. Másképp fogalmazva, azt gondolom, az orvosok semmivel sem etikátlanabbak, mint maga a társadalom. Az „orvos is ember” szlogen mögött valós tartalomként ugyanaz az általános leterheltség, frusztráció és ebből fakadóan esetenként agresszió húzódik meg, mint a társadalom más csoportjainál. Mivel azonban az orvos számára mára alig maradt más, mint a betegek bizalma, nagyon fontos, hogy ezzel élve és nem visszaélve végezzük a munkánkat.
– Sajnos a betegek bizalmát nem növelik az olyan esetek, mint ami a közelmúltban történt, amikor egy gyermekorvosi rendelő előtt lett rosszul valaki, és bár kihívták hozzá a mentőt, a rendelő orvosa addig nem nyújtott segítséget.
– Erről az esetről sem tudok nyilatkozni, nem ismerem az összes körülményt. Ám ha az etikai bizottsághoz fordulnak, ki fogjuk vizsgálni az ügyet.
– Évente hány etikai jellegű bejelentés érkezik orvosokkal kapcsolatban? Mennyit vizsgálnak ki és hány esetben marasztalják el az orvost?
– Átlagosan 500 etikai eljárás indul egy évben, ezek 60 százaléka már első fokon jogerősen lezárul, 40 százalék kerül másodfokra. Az ügyek 88,5 százalékában nem állapítható meg olyan ok, ami miatt el kellene marasztalnunk az orvost. A maradék 11,5 százalékban – ami az említett négy évben 206 esetet jelentett – 146 esetben figyelmeztetéssel, 42-ben megrovással, négyben megrovással és pénzbüntetéssel, kettőben pénzbüntetéssel zárult az ügy, és mint említettem, voltak felfüggesztő és kizáró határozataink is.
– Mennyire érződik a panaszok számának alakulásában, hogy tudatosabbak a betegek, jobban ki mernek állni a jogaikért, és hogy a fehér köpenynek már nincs akkora nimbusza?
– Abszolút. De ha növekedett is a 90-es évek elejéhez képest az ügyszám, azzal összevetve, hogy Magyarországon évente százmillió orvos-beteg találkozás történik – másként fogalmazva, minden magyar állampolgár évente átlagosan tízszer jár orvosnál – még ez a mostani, átlagosan évente ötszáz bejelentés is elenyésző. Még akkor is, ha nyilván nem mindenki fordul hozzánk, aki egyébként jogosan megtehetné.
– Mik a jellemző okok, amiért panasszal fordulnak a kamara etikai bizottságához?
– A bejelentések nagy része a tájékoztatás elmaradását, a nem megfelelő bánásmódot vagy hangnemet kifogásolja. Hálapénzes ügyet pedig évekre visszamenőleg legfeljebb egyet-kettőt tudok felidézni.
– Miközben a vesztegetés jogi kategória, egyre több orvos ítéli el a nem kikényszerített hálapénzt is. S bár a politika eddig nem tett lépéseket a paraszolvencia ellen, annyival talán mégiscsak előbbre léptünk, hogy az ösztöndíjas rezidenseknek a támogatásért cserébe alá kell írniuk, hogy nem fogadnak el paraszolvenciát. Mit gondol erről?
– Azt hiszem, a hálapénz kérdését viszonylag egyszerűen meg lehetne oldani, ha a politika hozna egy merész döntést, és egyrészt meghatározna egy egészségbiztosítási ellátási alapcsomagot, másrészt az ügyvédekhez vagy az építészekhez hasonlóan lehetővé tenné az orvosok számára a szabadfoglalkozású létet. Az alapbiztosítási szint mindenhol és mindenki számára hozzáférhető lenne, ám aki magasabb nívójú intézményt vagy szakembert szeretne, az átlátható, legális módon megfizethetné ezt az ellátást, ami után az orvos számlát adna és adót fizetne. Egy ilyen rendszer teljesen értelmetlenné tenné az olyan vadhajtásokat, mint a beszélgetésünk elején említett veszprémi eset.