2017. július 24., hétfő, Kinga, Kincső napja
Belföld
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/belfold/csalas-gyanuja-miatt-nyomoznak-szegeden-1717948/

Csalás gyanúja miatt nyomoznak Szegeden

Csalás miatt indított eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a Botka László (képünkön) vezette szegedi önkormányzat egyik beruházása kapcsán. A nyomozás egyelőre ismeretlen tettes ellen zajlik.

Több százmillió forintos csalás ügyében nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda Szegeden – tudta meg a Magyar Idők. Szeged önkormányzata összesen hárommilliárd forintból újította fel a belváros egy részét, ez a beruházás tartalmazta a Mars téri piac átépítését is. Az Európai Unió 1,9 milliárd forinttal támogatta a teljes fejlesztést. A piac átépítését az első pillanattól kezdve botrányok övezték. A vásártéren lévő pavilonok tulajdonosaival ugyanis nem tudott megegyezni az önkormányzat, így a kereskedők nem voltak hajlandók elbontani a piac területén lévő, de saját tulajdonú bódéikat. Az önkormányzat 2009-ben advent első vasárnapján nekiállt a bontásnak. Utólag azt mondták, hogy nem elbontották a pavilonokat, csak áthelyezték azokat. Több bódé ugyanakkor teljesen megsemmisült, de volt olyan kereskedő, akinek az ott tárolt árukészlete is tönkrement. A kereskedők egy része azóta is pereskedik az önkormányzattal.

Kiderült: a piac fejlesztésénél eredetileg a vásárteret üzemeltető, az önkormányzat százszázalékos tulajdonában lévő Szegedi Vásár és Piac Kft. volt a beruházás lebonyolítója. A közbeszerzési eljárás lezárulta után azonban a cég kikerült a konzorciumból, és a helyére belépett a szintén az önkormányzat tulajdonában lévő Szeged Pólus Nkft. Ezt azonban a közbeszerzési szabályozás miatt nem tehették volna meg.

Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytat nyomozást csalás bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen – közölte lapunk kérdésére az ORFK. A nyomozás határideje 2017. május 25-e, amelynek meghosszabbítására a hatóság már intézkedett. A nyomozás érdekeire tekintettel a rendőrség az eljárásáról nem ad bővebb tájékoztatást.

Kiemelt

Küszöbön áll egy történelmi transzatlanti szakadás az USA újabb oroszellenes szankciói miatt

A szankciók azzal fenyegetnek, hogy szétverhetik a transzatlanti és G7-es egységet a Krím félsziget és Ukrajna megszállását illetően.

Poszt-trauma

Intő jel

Ha valakit Guy Verhofstadt vereget hátba...

Obama transzgender öröksége tovább élhet az amerikai hadseregben

Mehet a közös zuhanyzás.

Külhonban is magyarul

Történelmi bejelentést tett Tusnádfürdön az MTVA vezérigazgatója.

Merénylet

A rossz fújásnak is vannak fokozatai.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!