A Kiskunság füves pusztái közé ékelődő időszakos tavak láncolata vonuló madarak millióinak jelent pihenő- és táplálkozóhelyet. A gyorsan felmelegedő szikes tavak tavasszal a parányi vízi élőlényektől, rákféléktől sűrű, nyüzsgő élő „húslevessé” változnak, és az iszapos tengeröblöket kedvelő gulipánok számára is kitűnő táplálkozóhelyet kínálnak.
A közép-európai gulipánállomány nagy része is ezeken a szikes tavakon költ. A vizes területek mocsáriteknős- és vidraállománya is gyarapodott az elmúlt években, utóbbi a park területén ismét gyakorinak mondható.
Szintén nőtt a park túzokpopulációja, a 20 kilogrammos súlyt is elérő kakasok tollaikat felborzolva áprilisban kezdik jó néhány hétig eltartó dürgési időszakukat. A kicsi, színes szalakóták rendkívül gyorsan csapnak le zsákmányukra, éles szemüket nem tudja kijátszani még a magát jól álcázó sisakos sáska sem, amely emberi szemmel nézve fűszálhoz hasonlít.
Az ornitológusok különös módszerrel figyelik meg a madarakat a nemzeti parkban: a túzokok fészkeinek közelébe például az őket szállító ökrös szekerekről leugorva jutnak el észrevétlenül a szalmabálába bújt szakemberek.
A nyílt homoki területeknek gazdag és egyedülálló az ízeltlábú-faunája is, a terület jellemző fajaiként a karéjos keresztespók, illetve a rendkívül fájdalmas csípésű gyilkos poloska említhető.
A rovarkülönlegességek közül kitűnik a furcsa nevű cicindella vagy mezei homokfutrinka, amely gyors és kíméletlen vadász. Akkor sem tágít vadászterületéről, ha a homok felszínének hőmérséklete eléri a 70 Celsius-fokot, ami egyébként a baktériumok elpusztításához is elegendő.
Csak a Kárpát-medencében fordulnak elő a szinte kizárólag a gyapjas csüdfű nektárjával táplálkozó fóti boglárkalepkék. Erre a növényre rakják a petéiket is, a kikelő hernyók pedig a csüdfű leveleivel táplálkoznak. A hernyók a hangyákat vonzó cukros váladékot választanak ki, a szorgos ízeltlábúak pedig viszonzásképpen vigyáznak a bábbá alakuló férgekre, a fészkük belsejének biztonságába szállítva őket.
Nyáron – amelynek beköszöntét a boglárkák megjelenése biztosan jelzi – a homoki árvalányhaj is nagyobb foltokban kihajt a buckákon; ennek a növénynek Európa legnagyobb összefüggő mezője a Kiskunságban található.
Az árvalányhaj együtt vándorol a buckákkal, magvai a sívó (futó-) homokon is képesek kicsírázni, ahol sok más kezdemény nem maradna életképes. A magja hegyes részével a homokba beleálló toklász is képes megmaradni a folyamatosan változó felszínen, a teljesen kifejlett növényt még egy vihar sem tudná kitépni a helyéből.
A vándorsólyom lett az év madara
A vándorsólymot választotta az év madarának 2018-ban a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület elnöksége – olvasható a társaság honlapján. Több évtizednyi szünet után, 1997-ben költött újra Magyarországon a világ leggyorsabb madara, a testület ennek huszadik évfordulójára emlékezve határozott úgy, hogy ezt az évet a vándorsólyomnak szenteli. Így tavaly nyáron elmaradt a szokásos, egy hónapig tartó internetes szavazás, amelynek során mindig három madár valamelyikére adhatja le voksát a publikum. A vándorsólyom az Antarktisz kivételével minden földrészen honos, világállományát jelenleg mintegy 100 000–500 000 egyedre teszik. Hazánkból történő huzamosabb eltűnését megelőzően a faj utolsó ismert költése 1964-ben, a Bükk hegység egyik sziklakibúvásos kövén volt. (K. A.)