– A február két fontos büntetőügyben is fordulatot hozott: a vörösiszappert újra kell kezdeni, a szigetszentmiklósi gyermekbántalmazás megismételt elsőfokú eljárása pedig a szülők bűnösségének kimondásával zárult. A komolyabb ügyekkel nehezen birkózik meg az igazságszolgáltatás?
– Erre nem lehet egyszerűen igennel vagy nemmel válaszolni. Ráadásul a két ügy nem vethető össze. A szigetszentmiklósi szülők esetében valódi fordulatról beszélhetünk, hiszen korábban felmentették őket a szexuális erőszak vádja alól, most pedig 13 évet kaptak érte. A vörösiszapperben viszont semmi sem változott meg, a bíróság a hatályon kívül helyezést kimondó határozat ismertetésekor hangsúlyozta, hogy a bűnösség kérdésében nem foglal állást, az a megismételt eljárás feladata, amely – teszem hozzá – ismét felmentheti a terhelteket. Az újratárgyalás egyedüli oka, hogy a másodfok nem találta kellően alaposnak a Veszprémi Törvényszék indoklását.
– A közvélemény elvárása egy szigorú büntetés, elvégre emberek haltak meg. Sokakban az is felvetődik ilyenkor, hogy valamilyen módon szankcionálni kellene a bírókat, akik téves, illetve megalapozatlan ítéleteket hoznak. Mit gondol erről a társadalmi igényről?
– Senki nem vitatja, hogy borzalmas tragédia történt, de ebből még nem következik, hogy a bíróság elé állított vádlottak bűnösek lennének. Ami pedig a bírák felelősségre vonásának lehetőségét illeti: ilyesmi komolyan föl sem vetődhet! Az igazságszolgáltatás és a jogállamiság végét jelentené, ha egy bírónak attól kellene tartania, hogy – akárcsak munkajogi szinten – felelősségre vonják azért, mert valamit a társadalmi, politikai elvárásoktól eltérően ítélt meg, esetleg tévedett. A magyar, s tágabb értelemben a kontinentális igazságszolgáltatás rendszere többszintű, a korrekció lehetősége adott, de ez nem járhat a más álláspontot elfoglaló bíró „megbüntetésével”. A közvéleménynek el kellene fogadnia, hogy a 95 százalékos váderedményesség mellett azért van néhány olyan ügy, ahol a bíróság nem ugyanúgy ítéli meg az ügyet, mint a vádhatóság.
– A Magyar Ügyvédi Kamara elnökeként részt vett az új büntetőeljárási törvény tervezetének kidolgozásában. A kormány a hírek szerint gyorsabb és hatékonyabb ügymenetet szeretne. Hogy lehet ezt elérni?
– A kodifikációs munka lényegében véget ért, hamarosan megszülethet a kormánydöntés a végleges tervezetről. Az egyik újítás a másodfokú bíróság úgynevezett reformatórius jogkörének, vagyis az elsőfokú határozatok megváltoztatási lehetőségének kiszélesítése lehet. Ahogy már utaltam rá, a bizonyítási eljárás lefolytatása, a bizonyítékok mérlegelése alapvetően az első fok feladata. A fellebbviteli eljárásban pedig – nagyon leegyszerűsítve – nem történik más, minthogy a per iratai alapján ellenőrzik: szabályszerű volt-e az eljárás, és egy bizonyítékokkal kellően alátámasztott ítélet született-e. Ha nem, annak szinte biztosan hatályon kívül helyezés lesz a következménye. A tervezet azonban lehetőséget teremtene arra, hogy részkérdések tisztázása érdekében akár a vádlott javára, akár annak terhére bizonyítást felvenni.
– És amikor ez sem elég?
– Olyankor természetesen meg kell ismételni az elsőfokú eljárást. Ezt nem lehet teljesen kizárni a rendszerből. Ugyanakkor az új büntetőeljárási törvény fontos változást hozhat abban a tekintetben is, hogy – a koncepció szerint – a hatályon kívül helyező végzések ellen engedélyezné a fellebbezés benyújtását. Jelenleg ilyen lehetőség nincs, pedig szükség lenne rá. Védői tapasztalatok szerint a felmentő ítéletek sokkal nehezebben mennek át a másodfok szűrőjén, mint az elmarasztaló határozatok. A hatályon kívül helyezés elleni fellebbezés egy eszköz lenne arra, hogy egy-egy ügy ne kerüljön vissza feleslegesen első fokra – ez az eljárások hossza miatt sem mellékes.
– Az ügyek elhúzódásáért sokszor a védőket kárhoztatják, mondván a vádlottaknak akarnak kedvezni, hiszen az időmúlás enyhítő körülmény. Néha pedig úgy tűnik, hogy a bíróságok működnek elképesztő lassúsággal.
– Induljunk ki abból, hogy a védelemnek alapvetően nem kell bizonyítania, megteheti, hogy kivárásra játszik, és csak a vádhatóság perbeli cselekedeteire reagál, amennyire ezt az adott helyzet megkívánja. Ez önmagában nem időhúzás. Az eljárások elhúzódása az esetek többségében egyébként nem is érdekük a terhelteknek, hiszen bizonytalanságban, kiszolgáltatott helyzetben tartja őket és hozzátartozóikat. Az új büntetőeljárási törvény tervezetének kidolgozásakor mindenesetre a gyorsabb ügymenet felé mozdultunk el. A védőket közvetlenül érintő javaslatok egyike szerint a jövőben a tárgyalás-előkészítő üléseken pontosan meg kellene tervezni az eljárásokat: ki, mit, mikor és mivel akar bizonyítani stb. Ez persze nem azt jelenti, hogy ha később kerül elő a perdöntő bizonyíték, akkor az már ki van zárva a tárgyalásról. Egy másik pedig több lehetőséget akar biztosítani a megegyezésre. A cél, hogy a jelenleginél szélesebb körben legyen mód arra, hogy ha valaki elismeri a bűnösségét és a körülmények egyértelműek, akkor az ügyésszel megállapodhatnak a szankcióban, a bíróság szerepe pedig ennek jóváhagyására korlátozódhatna, tárgyalás nélkül.
– A büntetőeljárások tele vannak ismétlődésekkel. Tárgyalási napok sokasága telik el azzal, hogy a bíró felolvassa a nyomozati iratokat, újra meghallgatja a tanúkat. Ez megmarad az új rendszerben is?
– A közvetlenség elvének érvényesülése miatt ma ez valóban így van az elsőfokú bíróságokon, és az ügyek elhúzódása mellett még számos oka van annak, amiért el kellett gondolkozni a változtatáson. Az új büntetőeljárási törvény szerint folytatott nyomozások ezért valószínűleg pörgősebbek lesznek, a felderítésre, a bizonyítékok összegyűjtésére koncentrálnak majd, a főszerepet pedig a bíróságok kapják.
– Társadalmi szinten időről időre fölvetődik, hogy be kellene vezetni az esküdtszéki rendszert. Ezzel a kérdéssel a hírek szerint nem foglalkoztak a kodifikáció során, ugyanakkor a kormány elé kerülő javaslat még az ülnököket is száműzné a tárgyalóteremből a fiatalkorúak és a katonai bíróság elé tartozók büntetőügyein kívül. Mit gondol erről?
– Az esküdtszéki rendszer létjogosultságát még az Egyesült Államokban is vitatják, mivel a testület döntése végleges, az ellen nem lehet fellebbezni, és csak nagyon extrém esetben van mód a perújításra. Szóval, ha adott esetben egy esküdtszék mondta volna ki a vörösiszapper vádlottjairól, hogy nem bűnösök, tavaly véget ért volna ez a történet. Ami pedig az ülnökrendszert illeti, ők az ön által is említett két ügykategóriától eltekintve alig tudnak valami többletet hozzátenni a hivatásos bíró munkájához. Másfelől nem reprezentálják a társadalomnak sem a kor, sem a foglalkozás szerinti, sem az egzisztenciális összetételét. Ám ha bármelyikük például betegség miatt kiesik az ügyből, felborul az egész tárgyalás menete. Ezért született az a jogpolitikai döntés, hogy általánosságban megszüntetik az ülnökrendszert.