2017. november 18., szombat, Jenő napja
Belföld, Interjú
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/belfold/beszeljunk-tobbet-az-ellenallokrol-2354566/

Beszéljünk többet az ellenállókról is!

Schmidt Mária szerint az 1956-os menekültek, szemben a migránsokkal, integrálódni akartak
Tizenöt év alatt hatmillió látogatója volt a szimbólummá vált Terror Háza Múzeumnak, amely a turistáknak elmondja, hogy mi, magyarok miken mentünk keresztül az elmúlt évtizedekben – fogalmazott a Magyar Időknek Schmidt Mária, a múzeum főigazgatója. Szerinte adósságunk van: nem beszéltünk még eleget azokról a hősökről, akik az 1945 és 1956 közötti ellenállási mozgalmakban vettek részt. Ennél sokkal fájóbb számára, hogy a forradalom és szabadságharc utáni megtorlásban főszerepet játszók számonkérése a rendszerváltás után nem történt meg. Az ’56-os menekültek kapcsán terítékre került a migránskérdés is.

– Egy nyilvános posztból kiderült: Ashton Kutcher filmszínészt lenyűgözte a Terror Háza Múzeum kiállítási anyaga. Ez is jó üzenet a legfiatalabbaknak 1956-ról. Tudják követni, hogy kik azok a híres emberek, akik megtekintik a kiállításokat?
– Nagyon sok híresség látogat el hozzánk. Maradva a filmes példánál, hiszen Magyarország filmes nagyhatalom, és akik itt forgatnak, biztosan felkeresik a múzeumot: Jeremy Irons már többször is a vendégünk volt, de Tom Hanks, Robert Pattinson, Justin Theroux és Lucy Liu is járt már a múzeumban. Ráadásul a hírességek sokszor nem is írnak be a vendégkönyvbe, és észre sem vesszük őket.

– Amikor 2002 februárjában a Terror Háza Múzeum megnyitotta a kapuit, magyarok százezrei gyűltek össze előtte. Az elmúlt tizenöt évben mekkora érdeklődés volt a kiállításaik iránt? Belelapoztam az egyik vendégkönyvükbe. A legfrissebb bejegyzéseket brazilok, oroszok, skótok és svájciak írták. Ez azt jelenti, hogy több a külföldi vendég, mint a magyar?
– Nagyon szerencsések vagyunk, mert szeretnek minket a látogatók. Most is szinte akkora az érdeklődés a múzeum iránt, mint az első napokban. Emlékezetes, hogy a megnyitás után hónapokig hosszú sorok kígyóztak a múzeum bejáratától végig az épület mellett, néha egészen az Oktogonig. Sokszor most is az utcára szorulnak a látogatók a belépésre várva. Ez nagy megtiszteltetés, elégtétel és öröm számunkra. Hatmillió látogatónál tartunk! A világ legnagyobb utazási oldala, a Tripadvisor olvasói Magyarország legnépszerűbb múzeumának választottak minket. Sokan Magyarország egyik legfontosabb látványosságának tartják a Terror Háza Múzeumot.

Ám nem puszta látványosság vagyunk, hanem szimbólummá váltunk, olyan orientációs ponttá, amely a turistáknak megmutatja, hogy mi, magyarok miken mentünk keresztül az elmúlt évtizedekben. A nyári hónapokban több a külföldi látogatónk, de tanév közben – főleg amikor közeledik október 23-a – nagyon sok iskolai osztály fordul meg nálunk.

Ezen a héten tartottuk rendhagyó történelemóráinkat, amelyekre ezerhétszáz diák volt kíváncsi. A magyarok érdeklődése megmaradt, és ehhez hozzáadódott az egyre fokozódó külföldi érdeklődés. Most fele-fele az arány a magyar és a külföldi látogatók között.

– A Medgyessy-, Gyurcsány-, Bajnai-kormányok alatt is zavartalanul működhetett a Terror Háza Múzeum?
– A múzeum 2002. február 25-én nyitotta meg a kapuit, a néhány hónappal későbbi választásokon szociálliberális kormány alakult, Medgyessy Péter vezetésével. Medgyessy a miniszterelnöki pénzügyi keretéből is támogatta a múzeum megmaradását, kiállt mel­lette, viszont a Szabad Demokraták Szövetsége, mint kisebbik koalíciós partner, mindent elkövetett azért, hogy ellehetetlenítse a múzeumot. Ám Medgyessy Péter ezt nem engedte. Az utána következő szocialista–liberális kormányok, a Gyurcsány-, majd később a Bajnai-kormány már nem akart frontot nyitni azzal, hogy bezáratja vagy megnehezíti a múzeum működését. Tudomásul vették, hogy létezik.

– Magas technikai nívót képvi­selő múzeumot nyitottak meg. Hogyan tudták időről időre fejleszteni, a kor elvárásainak megfeleltetni az anyagot?
– Nagyon érdekes, hogy aki ma ebbe a múzeumba bejön, az úgy érzi, hogy nem egy 15 éves, hanem egy új és friss kiállítási anyagot lát. Ez azt bizonyítja, hogy amikor elkészült, meghökkentően újszerű volt, sehol a világon nem volt még ilyen. Nemcsak a lengyelek érdeklődtek a kiállításunk tárgyi és technikai rendszere iránt – akik nyitottak is hasonló múzeumot és együtt is működtünk velük –, hanem Albániából, Montenegróból, Ukrajnából, Oroszországból, még Kínából is jártak itt szakmai delegációk, hogy az itt látott infokommunikációt és információs rendszert átültessék hazájuk múzeumi gyakorlatába. Mi előreszaladtunk, ezért még most sem érzik a látogatók, hogy a múzeumunk megöregedett volna. Természetesen előbb-utóbb újra kell majd gondolnunk a kiállítást.

– Ön volt az ’56-os emlékév kormánybiztosa, és felügyelte a 60. évforduló rendezvényeit. Sikerült azt a célt elérni, hogy a köztudatban 1848-cal egy szintre, a márciusi ifjak mellé kerüljenek az októberi fiatalok?
– Úgy látom, jó úton járunk. Az emlékév súlypontja az volt, hogy azokat a fiatalokat mutassuk be mint igazi hősein­ket, akik ’56-ban fegyverrel harcoltak Magyarország nemzeti függetlensé­géért és a szabadságért. Nagyon tudatosan a pesti srácokat és lányokat mutattuk be a mai fiataloknak, hangsúlyozva, hogy ők egyszerű fiatalok voltak, akik nem készültek hősöknek, de amikor a történelem egy olyan helyzet elé állí­totta őket, amikor a nemzet megmaradása forgott kockán, akkor habozás nélkül fegyvert ragadtak és harcoltak a szabadságért. Ez mindannyiunk számára példamutató.

Azért is választottuk azt a mottót, hogy „Ahol a hősöket nem felejtik, ott mindig lesznek újak!”, mert bár abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy most nincs szükség fegyverrel harcoló hősökre, de biztos vagyok benne, ha szükséges lesz, a mai vagy a holnapi fiatalok is ugyanígy megteszik majd azt, amit a haza követel tőlük. Az emlékév során több mint hatszáz rendezvény, művészeti produkció, kiállítás jött létre, és mintegy 230 könyv jelent meg. Országszerte több mint ötszáz helyen emlékpont létesült, ahol méltó módon emlékezhetnek saját hőseikre az emberek.

A történész elégedett az általa felügyelt 1956-os emlékévvel

Fotó: Terror Háza Múzeum

A történész elégedett az általa felügyelt 1956-os emlékévvel

– Egy ’56-os hős, Schrötter Tibor, aki már 1956 előtt öt évet ült, és persze a forradalmat követően is megkapta a büntetését, egy beszélgetésünkkor arról panaszkodott, hogy bár egyedi kiállítási anya­gait és személyes visszaemlékezéseit nagyon sok általános iskolának felajánlotta, sok helyütt visszautasították. Van-e módszertan az oktatási tananyagban az 1956-os forradalom tanítására?
– Az emlékév részeként nagyon sikeres tanárképzést szerveztünk. Mintegy ötezer pedagógus gondolta úgy, szük­sége van az 1956-tal kapcsolatos ismereteinek bővítésére. A képzéseket hirdetnünk sem kellett, mert szájhagyomány útján özönlöttek hozzánk az érdeklődő tanárok. A pedagógusok képzését folytatni szeretnénk. Az első világháború végének 100. évfordulója kapcsán hamarosan elindítunk egy oktatási programot, amelynek a tematikája az első világháború és az azt követő időszak lesz. Ezúttal tízezer tanárt szeretnénk bevonni a programba.

Adósságunk is van: azokról a hősökről, akik a 1945 és 1956 közötti ellenállási mozgalmakban vettek részt, még nem beszéltünk eleget. Bár 2015-ben megnyitottuk Békéssámsonban a Szabadság Házát, amely emléket állít azoknak a békéssámsoni fiataloknak, akik éveken keresztül röplapoztak és Magyar Ellenállási Mozgalom néven szervezkedtek. A kommunista rendszert leleplező röplapjaikat – például a „Sír a magyar róna, ruszki csizma nyomja” vagy az „Ávós spicli, figyelünk!” szövegűt – országszerte terjesztették. A csoport tagjai közül két embert ha­lálra, többeket pedig hosszú börtönbüntetésre ítéltek. A húsz hős fiatal összesen 186 év börtönt kapott. Közülük az utolsó, Arany-Tóth Ferenc éppen néhány hete hunyt el.

– Békés Márton történész szerint öt vérbíró – név szerint Grátz Endre, Jacsó János, Lázár Ernő, Mátsik György és Sajti Imre – aktív részt vállalt a forradalom utáni megtorlássorozatban, és még ma is él. Hadbíróként, katonai ügyészként vagy éppen vezető politikai ügyészként 25 ember haláláért felelősek, ám a felelősségre vonásuk sohasem történt meg. Hogyan lehetséges ez?
– Az, hogy nem volt történelmi számonkérés, számomra nagy fájdalom, hiszen a rendszerváltoztatás után azon kevesek egyike voltam, akik ezt szorgalmazták, és az első igazán fájdalmas támadást és kiközösítést éppen e miatt a véleményem miatt kaptam. Sajnos az idő már ellenünk dolgozik. Akkor, a kilencvenes évek legelején kellett volna a tetteseket megnevezni és felelős­ségre vonni. Azóta negyedszázad telt el, és azok, akiket elő lehetne venni, már elmúltak kilencvenévesek. Még Biszku Bélát sem sikerült elítélni.

– Ősszel volt a Budapest Angyala című képregény brüsszeli bemutatója. A kötetben voltaképpen Angyal János egykori pesti srác fiktív története elevenedik meg, aki 1956 után elmenekül Magyarországról, sikeres lesz az Egyesült Államokban, de a nyolcvanas évek végén visszatér, hogy bosszút álljon egy kegyetlen szovjet tiszten, aki sok bajtársa haláláért volt felelős. Befogadták az emberek ezt a képregényt?
– Az ’56-os képregény egy igazi sikertörténet. A szöveget kollégám, Tallai Gábor írta, és a világhírű képregényrajzoló, Futaki Attila készítette a képeket. Éppen most tárgyalunk egy nagy francia kiadóval, amely szeretné megjelentetni az albumot. A francia kiadás azért fontos, mert nálunk a képregény műfaja nem annyira elterjedt, mint például náluk. Ez a műfaj az Egyesült Államokban, Japánban és Franciaországban a legnépszerűbb, tehát ha kiadják francia nyelven, akkor odafigyelnek majd a japánok és az amerikaiak is. Egy ilyen képregénnyel idehaza és szerte a világban olyan rétegeket is el lehet érni, amelyeket máskülönben képtelenség lenne. Szeretnénk azok szívéhez is eljutni, akik eddig nem ismerték az ’56-os eseményeket.

– Mit szól ahhoz a vélekedéshez, mely szerint míg 1956-ban a magyarokat tárt karokkal fogadták nyugaton, addig a mostani kormány mindent megtesz a migránshullám megfékezéséért?
– Ez nagyon álságos és igaztalan összehasonlítás. Kétszázezer honfitársunk kényszerült elhagyni a hazáját. Azért fogadták be őket, mert a Nyugatnak lelkiismeret-furdalása volt, hiszen korábban azt hangoztatták, hogy a szabadságért harcolókat nem hagyják magukra, aztán mégis magunkra hagytak minket. Nem a politikai döntéshozóknak volt rossz a lelkiismeretük, hanem az egyszerű embereknek. Ők segítettek, ők akartak valamit jóvá­tenni.

Azért is történt így, mert az akkori generációk még egységes Euró­pában gondolkodtak, hiszen mindkét világháború euró­pai testvérháború is volt, és ’56-ban még erős volt az összetartozás iránti igény. Azokat a magyarokat, akik kimentek, lágerekbe zárták és megszűrték: ahol volt befogadó, oda elmehettek. De ezek a magyarok a teljesítményükkel meghálálták azt a vendégszeretetet, amelyben részesültek, és hamar integrálódtak. Amivel most szembenállunk, az más: ez egy népvándorlási hullám, amelynek tagjai úgy akarnak jobb életet élni, hogy ahhoz nem akarnak hozzájá­rulni.

Ez óriási különbség! Nem akarnak integrá­lódni, nem akarják a mi törvényeinket, szabályain­kat, kultúránkat átvenni, nem tudnak és nem akarnak dolgozni. Abból a jólétből akarnak részesülni, amelyhez nem akarnak hozzátenni. Ez lehet, hogy nem okoz most problémát a gazdag Németországban vagy Svédországban, de később majd fog. Házakat kell nekik adni, bölcsődét és óvodát biztosítani, és majd nyugdíjat is, anélkül, hogy ők bármit is beadnának a közösbe. Az útnak indítottak nagy része azt hallotta: ezeknek úgyis sok van, sok mindent tőlünk vettek el, és nekünk jogunk van visszavenni valamit. Én ebben óvatosan szeretnék állást foglalni, de azt leszögezem: mi nem mentünk oda elvenni az övékét, mi nem gyarmatosítottuk őket, ergo nem tartozunk nekik semmivel.

„A holnapi fiatalok is ugyanígy megteszik majd azt, amit a haza követel tőlük”

Fotó: Terror Háza Múzeum

„A holnapi fiatalok is ugyanígy megteszik majd azt, amit a haza követel tőlük”

– Tojás héj nélkül, ország határ nélkül című publicisztikájában azt írta: „Mintegy félmilliárd európai polgárral együtt lakjuk be kontinensünket. Elég erőnk és tapasztalatunk van ahhoz, hogy visszavegyük az irányítást azoknak a kezéből, akik ezt a katasztrofális helyzetet előidézték.” Az EU döntéseit nézve nem túl optimista vélekedés ez?
– Nem. Az embereknek ahhoz, hogy valaminek a következményeit, hatásait megértsék, meg kell élniük azt. 2015-ben, amikor a német kancellár önhatalmúlag beengedett több mint egymillió embert ellenőrizetlenül Németországba, az olyan sokk volt, amit még csak most fognak megérteni a néptömegek. A tapasztalathoz idő szükséges.

A napokban olvastam egy cikket egy békés német kisvárosról, ahol a gyermekét az első osztályba beírató anyuka azzal szembesült, hogy az ő kislányán kívül még egy német gyermek jár az osztályba, mert az összes többi migráns. És felteszi a kérdést: ki fog itt integrálni kit? Nyilvánvalóan az ő gyermekét integrálja majd a többség. Ausztriában a beiskolázandó gyermekek több mint fele muszlim.

Mi lesz ebből? Az ő identitásuk egyértelmű és agresszív, a nyugatiak identitása pedig elbizonytalanodott, és állandó védekezésre kényszerül. A „ki integrál kit?’ pedig innentől nem a jövő, a húszéves távlat kérdése, hanem a jelen. Amikor a német kisvárosokban megváltozik a békés élet, este nem lehet kimenni az utcára, a gyermekeket kísérni kell, annak idővel politikai következményei lesznek, efelől semmi kétségem nincsen.

Hirdetés

Kiemelt

Rogán Antal: Soros megtartotta az eligazítást Brüsszelben

Soros megtartotta az eligazítást Brüsszelben és az Európai Parlament ennek megfelelően viselkedett, amikor szavazott a felső korlát nélküli kötelező betelepítési kvótáról.

Poszt-trauma

Ötven ostoba

A Ferencvárosi Torna Club most ­en­nyinél tart. Sok? Kevés?

A hitelesség és a HVG

Aki keveset gondolkodik...

Agymenés a’la Bokros

A MoMa ura már további három Orbán-ciklust is elképzelhetőnek tart!

Nem bír leállni a liberális magyargyűlölő

Guy Verhofstadt valójában imádja Orbán Viktort?

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!