2016. július 25., hétfő, Jakab, Kristóf napja
Belföld, Interjú
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/belfold/az-apolok-nem-valhatnak-politikai-eszkozze-421636/

„Az ápolók nem válhatnak politikai eszközzé”

Balogh Zoltán szerint az érdemi előrelépésnek vannak biztató jelei
A méltatlanul alacsony fizetések, az ebből fakadó önkizsákmányolás és az általános túlterheltség mellett a szakképzés szétverése miatt a második Gyurcsány-kormánynak is komoly felelőssége van abban, hogy több mint 26 ezer ápoló hiányzik az egészségügyből – mondta a Magyar Időknek adott interjúban a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke. Balogh Zoltán úgy fogalmazott: a most zajló érdekegyeztető tárgyalásokon muszáj a bérekről is megállapodni, különben „a pillanatnyilag helyi szinten tapasztalható kisebb rőzsetüzekből akár komoly erdőtűz is lehet”.

– Bár a múlt év végén, orvoscsoportok tömeges felmondása és tiltakozó akciója miatt, az egészségügy problémái ismét a közérdeklődés fókuszába kerültek, a pedagógusok néhány hét alatt „ellopták a show-t”. Az önök gondjai szinte teljességgel háttérbe szorultak, napi szinten csak a tanárok leterheltségéről és megélhetési nehézségeiről hallani. Elmondaná, mindeközben mennyi pénzből élnek havonta az ápolók?
– Jelenleg bruttó 143 ezer forint körül van a szakdolgozói átlagjövedelem, ami 106 ezer forinttal kevesebb a nemzetgazdasági átlagnál. De nem csupán ez a probléma, hanem az is, hogy a képzettségi szint és a pályán eltöltött idő alig befolyásolja a fizetéseket. Egy szakképzett kezdő műtőasszisztens például ugyanúgy bruttó 129 ezer forintot keres havonta, mint az érettségi után három-négy évet tanult ápoló, szakápoló, akinek a keresete majd csak tizenkét évnyi munka után emelkedik bruttó tízezer forinttal. Negyvenöt év munkaviszonnyal már a bruttó 144 ezer forintot is elérheti az alapilletmény, ha pedig szakápolóként tölt el valaki ugyanennyi időt az egészségügyben, a fizetési papírján már akár bruttó 163 ezer forint is szerepelhet.

– Ha a műszakpótlékokat is beleszámoljuk, ténylegesen mennyit visz haza egy ápoló?
– A három műszakos rendben, ágy mellett dolgozók munkahelyi pótléka 24 ezer forint, ez nagyjából annyi, amennyi el is megy adóban és járulékokban, tehát körülbelül a bruttó pénzét keresi meg havonta az, akinek valamilyen pótlék is jár. De nagyon fontos hangsúlyozni, hogy ezért a pénzért ők nem havi 170-180, hanem sokszor 220-240 órát dolgoznak. Másrészt, hogy a szakdolgozók fele egyáltalán nem, vagy csekély mértékű munkahelyi, illetve műszakpótlékot kap. Az ápolók többsége kizárólag az alapfizetésért dolgozik.
– Valamilyen egyéb juttatás, kafetéria?
– Az egészségügyben semmilyen juttatási rendszer nincs. Még azt is csak most, a készülő ágazati kollektív szerződésben sikerült kiharcolnunk, hogy minden egészségügyi dolgozónak járjon egy hónapban egy szabad hétvége, mert jelenleg akár minden hétvégén, ünnepnapon beoszthatók a kollégák. Azt gondolom, ha van olyan ágazat, ahol valóban beszélhetünk túlterheltségről, az az egészségügy.

– Számomra érthetetlen, mi tartja még a pályán az ápolók tömegeit.
– Vidéken sok helyen az egészségügy az egyetlen biztos munkahely. Emellett számos esetben nemcsak családanyák, de családfenntartók is az ápolók, vagy mert a férjük nem talál munkát, vagy mert elváltak. Ez a fajta munkarend ugyanis enyhén szólva nem családbarát.

– Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár nemrég azt mondta lapunknak, hogy az orvoshiánynál nagyobb probléma jelenleg Magyarországon a nővérhiány. Vannak-e pontos adatok arról, mennyi szakdolgozó hiányzik az egészségügyből?
– Nemzetközi összehasonlítások alapján 2014-ben 26 ezer ápolóval kevesebb dolgozott a magyar egészségügyben a szükségesnél. A következő 10-15 évben további 27 ezer szakember eléri a nyugdíjkorhatárt, de mivel az ápolók többsége nő, és a régi képzési struktúra okán az idősebb generáció még 16-17 évesen kezdte a pályát, negyven év szolgálati idővel pedig most már nyugdíjba mehet, hamarosan nemcsak súlyos, de aggasztó is lesz az ápolóhiány.

05_balogh_MO

Forrás: Mirkó István

– Ezt már évek óta mondják, mégsem történt semmilyen érdemi változás.
– Sokaknak van ebben komoly felelősségük. A kamara megalakulása után, 2004-ben az akkori parlament népegészségügyi bizottságának elnöke, Kökény Mihály volt az, akinek a figyelmét elsőként hívtuk fel levélben arra, hogy komoly baj lesz. 2006 tavaszára el is készült az ágazat humán­erőforrás-stratégiai programja, amely határidőkkel, felelősökkel 2011-ig határozta meg a teendőket. Ehhez képest 2007-ben 16 ezer kórházi ágyat szüntettek meg, komplett kórházi osztályokat, szülőotthonokat zártak be, és három és fél ezer embert bocsátottak el az egészségügyből. Ezzel együtt teljesen szétverték az egészségügyi szakképzés rendszerét, aminek a mai napig isszuk a levét, mert például egészen 2013-ig mindössze egy olyan középiskola maradt Budapesten, ahol állami pénzből ápolókat képeztek.

– Vannak olyan területek, ahol már most nagyon nagy a baj?
– Inkább fogalmazzunk úgy, hogy alig találni olyan szakmacsoportot, ahol jó a helyzet. Ez igaz a gyógytornászokra vagy a dietetikusokra, akiket nagy számban képeztek az elmúlt években, ezért sok közöttük a fiatal. Itt viszont foglalkoztatási problémák vannak, nem tudnak elhelyezkedni. De ha a felnőtt ápolókat nézzük, az ő létszámuk legalább 6-8 ezerrel kevesebb, mint amennyi szakemberre szükség lenne.

– Nyilván ezért tapasztaljuk például azt, hogy éjszaka vagy a hét végén egy ápoló jut harminc betegre.
– A betegek, a hozzátartozók nem is sejtik, hogy emögött is milyen komoly logisztika van. A főnővérek, az ápolásvezetők hihetetlen erőfeszítéseket tesznek minden egyes nap azért, hogy a kórházi osztályok működőképesek maradjanak. A kollégáknak rengeteg túlmunkát kell vállalniuk, de mivel még ezzel együtt sem tudnak annyit keresni, hogy tisztességesen megéljenek, az ápolók legalább egyharmada önmagát kizsákmányolva másodállást is vállal.
– A hivatalos adatok szerint már majdnem négyezer ápoló és szülésznő ment külföldre.
– Újabban már az idősebb, nagy tapasztalattal rendelkező korosztályból is útnak indulnak, és egyre többen azok közül, akik a kilencvenes évek elejétől érkeztek hozzánk Erdélyből, a Felvidékről, a Vajdaságból. A 2004-es uniós nyitásig évente hat-nyolcszáz fiatal ápoló jött Magyarországra dolgozni, a kórházak komplett évfolyamokat tudtak átcsábítani. Most évente alig néhány tucatnyian jönnek. De nem kell ezen csodálkozni, amikor Svédországban például az itthoninak a tizenkétszerese a jövedelem. A Semmelweis Egyetemre, ahol ápolókat oktatok, eleve úgy érkeznek a fiatalok, hogy olyan szakot választanak, amivel a végzés után azonnal el tudnak helyezkedni külföldön.

– Ha ennyire kritikus a helyzet, miért adta fel a kamara azt az elvárását, hogy az egészségügyben is dolgozzon ki a kormány egy életpályamodellt?
– Nem adtuk fel. Csak azt mondjuk, mindegy, minek nevezzük, életpályának, előmeneteli rendszernek, a lényeg, hogy legyen garancia arra, hogy a szakképzettséggel, illetve az életkorral arányosan emelkednek a keresetek, és folytatódik a bérrendezés. Az ágazati sztrájktárgyalás során most jutottunk el a bér- és bérjellegű juttatások kérdésköréig. A 2017-es költségvetés benyújtásáig, tehát nagyon rövid időn belül el kell dőlnie, hogy sikerül-e valódi előrelépést elérni. Vannak biztató jelek. Már aláírtuk a munkaidő és a pihenőidő kérdéskörét szabályzó fejezetet, amibe a MESZK véleményei és javaslatai is beépültek.

– Mi van, ha a bér kérdésében nem lesz érdemi előrelépés?
– A kamara és azok a szakszervezetek, érdekképviseletek, amelyek most a tárgyalóasztalnál ülnek, minden eszközt felhasználnak, hogy eredményt érjenek el. Ez azonban csak addig működik, amíg védhető az álláspontunk. Forintban mérhető eredmények nélkül félő, hogy kiszámíthatatlan folyamatok indulnak el, és a pillanatnyilag helyi szinten tapasztalható kisebb rőzsetüzekből akár komoly erdőtűz is lehet.

– A fekete ruhás mozgalomra gondol?
– Nem csak arra.

– Sándor Mária, a fekete ruhás ápolónő az eltelt egy évben fogalommá vált, bár arról megoszlanak a vélemények, hogy ténykedésével használt vagy inkább ártott az ápolók ügyének.
– Nem szeretném minősíteni az ő tevékenységét, ez nem a mi stílusunk. Számomra és a köztestületünk számára az ápolók nem válhatnak politikai eszközzé.

Nemzeti sorskérdés az egészségügy helyzete

Tekintsék az egészségügyet a nemzet egyik sorskérdésének – erre kéri a társadalmat és a döntéshozókat a Magyar Kórházszövetség kongresszusa. A kórházvezetőket tömörítő szervezet állásfoglalásában kiemeli: az ország erőssé válásához fontos, mindenkinek megadjuk az esélyt a gyors gyógyuláshoz. Ezért több figyelmet kell fordítanunk az egészségügyre és az abban dolgozókra.

 

Hirdetés

Kiemelt

LUGASKapd el a pokémont!

Feltüzelt tömeg özönlötte el múlt pénteken a New York-i Central Parkot, az emberek izgatottan, dolgaikat hátrahagyva rohantak a park egy pontja felé.

Poszt-trauma

Gyurcsány anyósa jelentett

Most meg kéne lepődnünk?

Az albánok beárazták Thomas Dollt

Nem dicsérhetjük a magyar futballistákat sem, méltatlan volt a Fradi-mezhez a szerdai produkció.

11 éves gyereket fejeztek le az USA támogatottjai

Nem az ISIS tette.

Fel kéne fogni: nem fognak integrálódni!

A liberális sajtónak még nem esett le.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!