2017. november 18., szombat, Jenő napja
Belföld
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/belfold/alstom-botrany-negy-szemelyt-gyanusitanak-2451454/

Alstom-botrány: négy személyt gyanúsítanak

Újabb gyanúsítottat hallgatott ki a Központi Nyomozó Főügyészség az Alstom-ügyben – közölte hétfőn a nyomozó hatóság.

A főügyészség az M2 és M4 metróvonalakra kiírt közbeszerzési eljárás során megkötött szállítási szerződésekkel kapcsolatos nyomozásban múlt pénteken gyanúsította meg az illetőt – mint bűnsegédet – gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette miatt. A gyanúsítottat őrizetbe vették, lakóhelyén házkutatást tartottak.

Vallomást tett, a kényszerintézkedések és a gyanúsítás ellen panaszt nem jelentett be. A bíróság a kényszerintézkedés elrendelésének különös okait nem látta megalapozottnak. Az illető szabadlábon védekezhet.

A Központi Nyomozó Főügyészség 2016 októberében két személyt hallgatott ki gyanúsítottként, míg Terner Géza ellen nemzetközi elfogatóparancsot adott ki.

A Magyar Idők korábban elsőként írta meg: a több korrupciógyanús ügyben és a 4-es metró körüli visszaélésekkel is összefüggésbe hozott férfi állítólag Izraelben bujkál, ahonnan várhatóan nem adják ki.

Lapunk elsőként számolt be arról is, hogy egy Medgyessy Péter volt szocialista kormányfőhöz köthető cég a metrókocsi-szerződés aláírása után nem sokkal mintegy 180 millió forintnak megfelelő eurót kapott tanácsadás címén az Alstomtól.

Hirdetés

Kiemelt

Rogán Antal: Soros megtartotta az eligazítást Brüsszelben

Soros megtartotta az eligazítást Brüsszelben és az Európai Parlament ennek megfelelően viselkedett, amikor szavazott a felső korlát nélküli kötelező betelepítési kvótáról.

Poszt-trauma

Ötven ostoba

A Ferencvárosi Torna Club most ­en­nyinél tart. Sok? Kevés?

A hitelesség és a HVG

Aki keveset gondolkodik...

Agymenés a’la Bokros

A MoMa ura már további három Orbán-ciklust is elképzelhetőnek tart!

Nem bír leállni a liberális magyargyűlölő

Guy Verhofstadt valójában imádja Orbán Viktort?

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!