Rendezett porták, takaros játszótér, csend és nyugalom. Ez jellemzi napjainkban a 3-4 éve benépesített ócsai lakóparkot, ahol jelenleg 80 család él. Az ideköltözöttek fele devizahitel-tartozás miatt veszítette el otthonát, míg a többiek szociális alapon jutottak lakáshoz. Az ott élők szemlátomást megtalálták helyüket. A kánikula ugyan a házban tartja az embereket, az egyik porta kertjében két iskolásforma fiú játszik. Édesanyjukat nehéz szóra bírni, mint mondja, annyi újságíró volt már a lakóparkban, mint égen a csillag.
– Szinte kivétel nélkül csak azért jöttek, hogy rossz színben tüntessék fel a lakóparkot és annak létrehozóit. Addig jártak körbe-körbe, amíg nem találtak valakit, aki elejtett egy-két kevésbé dicsérő mondatot, aztán megírták, milyen pokoli is itt az élet! – idézi fel a múltat. – Valójában milyen az élet errefelé? – kérdem. Bizalmatlansága lassan kissé alábbhagy, de továbbra is szűkszavúan beszél. Megtudom: három fiával költözött Ócsa mellé, miután albertirsai házukat elvette a bank. – A házasságom is ráment, elváltként költöztem ide a srácaimmal. A legidősebb fiamat ebben a házban veszítettük el. Rákos volt – mondja halkan. A legkisebb fiú eközben ott sürög-forog az anyja szoknyája körül. Őt nem nehéz szóra bírni.
– Már nem vagyok óvodás, szeptembertől én is iskolába járok! – meséli büszkén. Az idősebb testvér már itt kezdte az általánost, így nem voltak régi barátok, akiket újak váltottak volna. Ő még emlékszik arra, amikor három éve Ócsára költöztek az édesanyjukkal. – Jó itt lenni. És az iskolát is szeretem – mondja, mire anyja büszkén közbevág: kitűnő tanuló, könyveket is kapott jutalmul az eredményei-
ért. – Szeretek olvasni, de a matek a kedvencem – teszi hozzá a fiú, ám hogy mi lesz, ha nagy lesz, még nem tudja. Szerinte ráér még kitalálni.
János pár házzal odébb lakik a feleségével és kamasz fiával. Birkózóedzőként dolgozik, a gyerek szobája tele éremmel. A ház rendezett, tiszta, az udvaron hintaágy épül, kerti tavacskában csillog a napfény, a kert végében tyúkok és malacok vannak, míg előrébb gazolt, gondozott veteményes répával, hagymával, paradicsommal és még ki tudja, mennyi mindennel. János le sem tagadhatná boldogságát, mosolya, nyitottsága, közvetlensége mind alátámasztja elégedettségét.
– Mi Ócsáról költöztünk ki, szociális rászorultsági alapon. Albérletben laktunk, amit egyik napról a másikra el kellett hagynunk, mivel a főbérlőnk piacra dobta. Egy vályogházról beszélünk, annak minden bajával a főúton, a zajban, forgalomban. És most itt élhetünk, a városon kívül, egy teljesen új építésű házban, saját kerttel, és a legnagyobb zaj a madarak csivitelése – sorolja az előnyöket János. Felidézi: az albérlet havonta majdnem 100 ezer forintot vitt el, míg most 16 ezer forintot fizetnek bérleti díjként az eszközkezelőnek, vagyis a rezsivel, alapvető élelmiszerekkel egy hónapban 50-60 ezer forintot költenek. – Életem legjobb döntését hoztam, amikor pályáztam erre a házra. Akkor sem mennék innen sehova, ha rugdosnának – szögezi le a birkózó.
Az önálló életnek köszönhetően folyamatosan tudják szépíteni a házat és a kertet. János felesége egy ócsai pékségben dolgozik, ő pedig a helyi iskolában tanítja a fiatalokat. Rendezett életüket mindössze a telekkel határos szomszédság árnyékolta be egy ideig. – Zűrös család lakott itt, többen is voltak, mint papíron, a ház urának kezén bilincs is előfordult. Nem fizették a lakbért, elhanyagolták a kertet, nem csináltak semmit. Nem értékelték azt, amit kaptak – véli a családapa.
Bukodi Károly polgármester szavaiból kiderül: az itt lakóknak fél év haladékuk van, hogy elmaradásaikat rendezzék az eszközkezelő felé. Utána még további egy évet kaphat mindenki, hogy felzárkózzon és a tartozását rendezze. Csak egy család volt, amelyik ezt nem tette meg, így végül menniük kellett. Rajtuk kívül egy család hagyta el a lakóparkot önszántából. – Hónapról hónapra jöttek az újabb lakók, és végül teljesen betelepült a lakópark. Nem lett 500 ház, mert nem volt rá szükség. Negyven devizás és ugyanennyi, szociális alapon beköltözött család. Sok ócsai tudott élni ezzel a lehetőséggel – mondja a polgármester, aki minden szempontból jó döntésnek találja a kormányzati lépést.
– Óriási változást nem hozott Ócsa életébe. Annak idején, amikor felmerült a lakópark építése, az ócsai képviselő-testület azonnal megszavazta. Állami tulajdonban lévő területen épült, a városnak pénzbe nem került. Az ideköltözött gyermekeket elbírták a helyi intézmények, a gimnázium hatosztályos, akkoriban indult a bölcsődeépítés, és óvodabővítés is volt – sorolja Bukodi Károly.
A korábban előszeretettel kritizált közlekedési lehetőségek is rendeződtek. – Az utazási problémák megoldódtak, ma már naponta 11 busz jár az akkori hárommal szemben. A vonat is óránként jár, a busz menetrendje követi a vonat indulását – állítja a polgármester, aki szerint a lakóparknál található élelmiszerbolt is megfelelő, ugyanakkor sokaknak van kocsijuk, és Ócsán van nagyobb áruház és piac. Megítélése szerint a lakóparkban élők mára berendezkedtek, megtalálták a lehetőségeket, és önállóan élik napjaikat.
– A Magyar Máltai Szeretetszolgálat tavaly év végén hagyta el itteni házát, aminek szerintem már legfőbb ideje volt. Nagyon sokat segítettek az itt élőknek, de hátráltatták őket az önállóságban – véli a település vezetője. Mint mondja, a kezdeti nehézségeket, ami egy új otthon, egy új élet kialakítását foglalták magukba, a hazai média állandó jelenléte és kritizálása csak fokozta. Az ellenzék az első perctől kezdve támadta a kormány döntését. A 2014-es választások előtt boldog-boldogtalan megfordult itt, és bármit is mondtak az itt élők, a pozitív vélemények sehol nem köszöntek vissza. – Noha az ellenzék támadta és eszközként használta fel az ócsai lakóparkot, az idő mégis a kormányt igazolja. A választások után minden elcsendesült, és mindenki elkezdte élni a maga életét. Az itteniek nyugalmat akartak végre, amit megkaptak – zárta szavait a polgármester.