2017. november 20., hétfő, Jolán napja
Belföld
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/belfold/21-milliard-forint-tamogatast-kap-szegedi-egyetem-2164027/

21 milliárd forint támogatást kap a szegedi egyetem

MTI
A kormány döntött arról, hogy 21 milliárd forint támogatást kap a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) az egészségügyi szolgáltatásainak fejlesztésére, az oktatási infrastruktúra korszerűsítésére – jelentette be az igazságügyi miniszter szombaton a felsőoktatási intézmény tanévnyitóján.

Trócsányi László kijelentette, hogy a kormány stratégai ágazatnak tekinti az oktatást, partnerként tekint az egyetemekre.

Hozzátette: az ország versenyképességéhez az olyan egyetemek tudnak hozzájárulni, melyek állják a nemzetközi versenyt, nemcsak a hazai, hanem a külföldi hallgatóknak is vonzó képzéseket tudnak kínálni.

Az egyetem „Szeged zászlóshajója”, amikor a kormány a felsőoktatási intézményt támogatja, akkor ezzel a várost is segíti. Erősödik az innováció, amely a cégek letelepedést ösztönzi, szépül a város, bővül az idegenforgalom – hangsúlyozta a politikus.

A kormány döntött arról, hogy a 650 millió forintot biztosít az SZTE jogi kar épületének felújítására. A következő három és fél évben megtörténhet a Zeneművészeti Kar városképi jelentőségű épületének rekonstrukciója, a 3 milliárd forintos beruházás része a koncertterem megújítása is.

A Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikán megvalósuló mintegy 10 milliárd forintos fejlesztés a régió 1,6 millió lakójának ellátása mellett lehetővé teszi országos vonzáskörű feladatok elvégzését is. A következő években 4,8 milliárd forint forrás áll rendelkezésre az egyetem klinikai központjában a legmodernebb képalkotó diagnosztikai kapacitás kiépítésére – ismertette a fejlesztések részleteit Trócsányi László.

Hozzátette: döntés született az egészségügyi ellátórendszer csúcsán álló egyetemi klinikák többletkapacitásának befogadásáról is, ez az SZTE esetében 600 millió forint forrást jelent.

A politikus kitért arra, a szegedi lézerközpont szomszédságába tervezett tudományos-ipari park létrehozása teljes mértékben összhangban van a kormány törekvéseivel. Az előkészítő munkálatokra 1,75 milliárd forint áll rendelkezésre.

Szabó Gábor rektor kifejtette, az SZTE küldetésének fontos része az oktatás mellett a tudás előállítása. A mai nemzetközi versenyben az ilyen intézmények nélkül egy ország nem lehet sikeres.

Az akadémikus elmondta, az elmúlt időszak pályázati tevékenységének köszönhetően az egyetem anyagi helyzete stabil, a következő években 47 milliárd forint – elsősorban a kutatás-fejlesztési tevékenységet támogató – forrás érkezik az SZTE-re. Az intézmény olyan fejlődés előtt áll, amely eredményeként nemzetközileg is sikeres kutatóegyetemmé válhat.

Botka László (MSZP) polgármester hangsúlyozta, Szeged és az egyetem sorsa, fejlődése közel egy évszázada összefonódott. A közös beruházások egyszerre emelik a város és az egyetem presztízsét. A politikus példaként a lézerközpont tavasszal átadott épületét említette, a feladatok közül pedig a 70 hektáros tudományos-ipari park kialakítását emelte ki.

Az MSZP miniszterelnök-jelölti posztját is betöltő politikus úgy fogalmazott, a tudás, az oktatás elérhetőségének szűkítése helyett annak bővítésére van szükség. Legyen mindenki számára az első diploma ingyenes, és a kormány legfeljebb az osztatlan képzéseknél tartsa meg a keretszámot – mondta.

Hirdetés

Kiemelt

Távozik a Sinn Féin éléről Gerry Adams

A világszerte ismert északír politikus 1983 óta áll a brit fennhatóság ellen küzdő radikális mozgalom élén. Rövid időn belül a republikánus mozgalom második vezető figurája távozik már.

Poszt-trauma

Ujhelyi nagyon meglepődhetett a kérdésére kapott válaszon

A legilletékesebbekhez fordult.

Ötven ostoba

A Ferencvárosi Torna Club most ­en­nyinél tart. Sok? Kevés?

A hitelesség és a HVG

Aki keveset gondolkodik...

Agymenés a’la Bokros

A MoMa ura már további három Orbán-ciklust is elképzelhetőnek tart!

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!