2017. február 21., kedd, Eleonóra napja
A Helyzet
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/ahelyzet/voros-riasztas-1305391/

Vörös riasztás

Vörös riasztást adott ki a magyarországi baloldal egyelőre önjelölt főmeteorológusa, Botka László. A szegedi polgármester szerint rendkívül pusztító vihar közelít az MSZP–DK–stb. tengely felé legkésőbb 2018-ban. Kivéve persze, ha ő lenne a közös miniszterelnök-jelöltje e nagyszerű gyülekezetnek, egyébként meg elfogadnák az ezzel együtt járó összes feltételét, vagyis inkább ultimátumát. Ha így lesz/lenne, akkor Botka kifogja a szelet a Fidesz vitorláiból, elűzi a dermesztő hideget, egy pillantásával szétoszlatja a sötét fellegeket, lesz májusi eső (úgyis mint aranyeső) a baloldalra, és természetesen eljön majd a Kánaán is egyúttal. Ellenkező esetben következik a szocialista armageddon.

Évek óta tök hülyén állunk itt a magukat demokratikusnak nevező ellenzéki pártocskák mindennapi harakirijeit szemlélve. S amikor már azt hisszük, nincs lejjebb, mindig sikerül nekik még egyet önmagukba rúgni, fordított Münchausenként még mélyebbre nyomni önmagukat a mocsárba. Mert lássuk csak, mit is akar a szegedi polgármester. Összefogást, közös listát, új politikát, új embereket és legfőképpen közös miniszterelnök-jelöltet, akinek a legfőbb ismertetőjegye, hogy Botka Lászlónak hívják.

Hányszor hallottuk már ezt az elmúlt hat évben különböző emberektől azon az oldalon! Botka bejelentkezését körülbelül annyira lehet most komolyan venni, amennyire ő maga is így teszi. Rögtön miután ultimátumot adott a baloldali pártoknak, fogja magát, és elmegy kipihenni ennek fáradalmait. Hiába, már a kormányfőjelölti szerepre gondolás is nehéz munka lehet, valószínűleg csak a napos Zanzibárban lelhet nyugalomra, kinek ilyen világmegváltó ötletei vannak.

Az biztos, hogy mindent elárul a szocialisták és a belőlük kivált egyéb pártocskák lelkivilágáról, amit a szegedi polgármester még decemberben kikotyogott egy vele készített interjúban: „Az ellenzéki politikának az a sajátossága, hogy politikusai tárgyalóasztalhoz ülnek és közben azon ügyeskednek, ki hogyan tud a másik eszén túljárni.” Ha így van, márpedig látjuk, hogy így van, akkor tényleg nem marad más hátra nekik, mint Vona Gábor karjaiba omlani. Bár a Jobbik elnöke nem feltétlenül Gyurcsány vagy Botka ölelésére vágyik, sokkal inkább a még megmaradt szavazóikra hajt, ahogyan ezt a Jobbikhoz egyre közelebb álló „független” médiumok voltak szívesek közölni az elmúlt napokban.

Botka tervei az összefogásra, a közös listára és a közös programra ugyanis egyelőre sehol sem tartanak. A helyzet most úgy áll, hogy Gyurcsány nem akarja Fodor Gábort és az őt követő másfél liberálist, Botka nem akarja Gyurcsányt, az Együtt inkább külön indulna, a Párbeszéd meg valójában lényegtelen, mit akar. A szegedi polgármester nem akar előválasztást, amit eddig az összes többi akart, bár közben lehet, hogy rájöttek, oly sok tervük után ezt sem képesek megvalósítani. Botka úgy képzeli a megújulást, hogy nem akar a közös csapatban senkit sem látni, aki „a 2010 előtti világot jeleníti meg”. Akkor viszont először önmagát kellene eltüntetnie, hiszen ő MSZP-s képviselőként, polgármesterként nagyon is fontos alkatrésze volt a gyurcsányi gépezetnek, amelytől most annyira elhatárolódna. Csakhogy az a régi kenyőcs róla is lemoshatatlan.

Ráadásul időről időre politikai kriptaszökevények kísértik a baloldali pártok vezetőit, és különböző ötleteket, neveket susognak riadt kis fülükbe. Majtényi Lászlóóóó! – lehelték most éppen a láthatatlan szellemcsapat lidércei, s ezek, mintha megvilágosodásuk támadt volna, rögtön államfőjelölt-jelöltnek kiáltották ki az árnyak választottját. Erről még a tőlük nem túlságosan távol lévő megmondóemberek egy része is azt gondolja: ezeknek elment az eszük. Ebben talán egyet lehet velük érteni. Bár nehéz annak elmenni, ami soha nem is volt.

Kiemelt

Impraktikus dolgaink – 2. rész

Sok-sok érvet tudnék mondani, miért kell beleállni a harcba. És a legfőbb érvek egyike ezeknek az impertinens, penetráns, hazug senkiknek a hatalmas nagy pofája.

Poszt-trauma

Deutsch Tamás keményen beszólt az Arany Medve-díjasnak

Enyedi Ildikó retteg és szégyenkezik.

Minden eddigit felülmúló árulást követett el két magyar balliberális

Vajon elegendő lenne velük kapcsolatban a hazaáruló kifejezés?

A Népszava páros lábbal szállt bele a magyarokba

A Vörös kalapács újra lecsapott.

Rabszolga

Kósa Lajos megint lényegre törő volt.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!