Szerencsére nem nálunk, hanem Franciaországban erősödik a szélsőjobboldal, amely a vasárnapi regionális választások eredményei alapján egyértelműen a legnépszerűbb párttá nőtte ki magát, mi több, megváltoztatta a nyugat-európai országok sokaságára jellemző politikai felállást Franciaországban: kétpártrendszerből hárompártrendszert teremtett. Marine Le Pen pártjával ezentúl számolni kell. Talán ez az egyik legfőbb üzenete a mostani választásoknak.
A Nemzeti Front diadala és előretörése egy évek óta jól látható európai tendenciába illeszkedik. A kétpártrendszerek megunt és egykori értékeik feladása miatt felismerhetetlenné vált vezető pártjait és elitjeit új arcokra, eredeti gondolatok megfogalmazására képes politikusokra akarják lecserélni az európai választópolgárok. Ugyanez a változás iránti vágy figyelhető meg Ausztriában, Belgiumban, Svájcban, a skandináv országokban, a dél-európai államokban, vagyis a hagyományos értelemben vett Nyugat-Európa majdnem egészében. A változást ígérő pártokat – legyen szó jobboldali vagy baloldali erőkről – szereti populistáknak nevezni a szóban forgó politikai elit sajtója, holott ezek a pártok mást sem ígérnek, mint a korábban feladott értékek képviseletét. Populista az, aki a családalapítást ösztönzi, aki a nemzeti szuverenitás fontosságát hangsúlyozza, aki a Nyugat mellett a Kelettel is kereskedni akar, aki a gazdasági folyamatokba való állami beavatkozást nem tartja ördögtől valónak, de az is, aki szélesebb jogköröket, autonómiát szeretne, netán teljesen el akar szakadni egy másik országtól, vagy kilépni egy gazdasági blokkból.
Az természetesen megint más kérdés, hogy hatalomra jutva milyen lépéseket tesz az a bizonyos populista párt. Görögországban például feladta ígéreteit és most már a nyugati nagyhatalmak és pénzügyi intézetek elvárásainak eleget téve kormányoz. A változás szele Marine Le Penéket is elérte, hiszen a Nemzeti Front is elindította saját „cukiságkampányát”, hogy az idegengyűlölettel azonosított pártból EU-konform alakulattá váljon. Euroszkepticizmusa, protekcionizmusa, bevándorlás- és muszlimellenessége miatt ma is sokan kárhoztatják a pártot, de közel sem olyan mértékben, mint amikor a gázkamrákat a második világháború részletkérdésének nevező Jean-Marie Le Pen, Marine édesapja vezette a Nemzeti Frontot. Franciaország méreténél és súlyánál fogva sosem fog olyan boszorkányüldözés indulni Marine Le Pen ellen, mint amilyen mostanában folyik a magyar miniszterelnök ellen. Sőt, ha valaha köztársasági elnökké választanák, Marine Le Pen lenne Európa üdvöskéje, a mérsékelt, megfontolt erő, a higgadt politikus, akinek szavaira érdemes odafigyelni, s akit szoros kézfogásokkal, széles mosollyal és baráti ölelésekkel fogadnának a különböző európai fővárosokban.
Egyelőre azonban maradjunk a realitás talaján, és fordítsuk figyelmünket a jelenre: a franciáknak elegük van a terrortámadásokból, a rettegésből, a bevándorlásból, a megbukott multikulturalizmusból, a marseille-i és a párizsi gettókból, a munkanélküliségből, a francia termékek kiszorítását eredményező importdömpingből, a francia kultúra hanyatlásából, a tehetetlenségből, Angela Merkelből, az Európai Unióból, mindenből. Ez a franciaországi regionális választások második legfontosabb üzenete.