Ha Kovács Lászlónak valamilyen oknál fogva ismét eszébe jutna 23 millió román beözönlésével riogatni, felül kellene vizsgálnia korábbi számításait. A szomszédos országból ugyanis menet közben több millióan nyugatra vándoroltak, így az ott élő lakosság létszáma húszmillióra csökkent. A változás nem csak ott érhető tetten. A jobb megélhetés reményében Bulgáriából a népesség negyede távozott, amely alapjaiban rengette meg az ottani oktatási és egészségügyi rendszert.
Nem egy olyan kisebb települést lehet találni, ahol a lélekszám néhány ezerre apadt. Lengyelországból 3-3,5 millió ember ment el, míg a balti országok lakosságának az egyötöde. Magyarországot sem érdemes kihagyni a sorból, noha a fentiekhez képest jóval kevesebbekről van szó. Magyarország esetében arról folyik a vita, hogy elmentek-e félmillióan vagy sem. Ha igen, ha nem, egyvalami biztos: hazánk így is megszenvedi a szakképzett munkaerő hiányát. Ezt most leginkább az építőiparban érzékelni. Robbanás előtt a piac, ám nincs elég hozzáértő szakember.
A spanyolviaszt nem kell senkinek sem feltalálnia. Úgy lehet itthon tartani a munkaerőt, ha érezhetően javulnak az életfeltételek. Ennek egyik legfontosabb eleme a fizetés. Ezért ragaszkodott a kormány a jelentősebb összeget tartalmazó bérmegállapodáshoz. Ráadásul olyan egyezség született, amely a következő évre is betárazta az emelést.
A kormány abban bízott, hogy a legkisebb fizetés növelése jótékonyan hat a teljes bértáblára. Azaz a cégek azoknak a juttatását is emelni fogják, akik többet keresnek a minimálbérnél. Már most látni, hogy ez sok esetben igazolódott, azok a vállalatok is léptek, ahol korábban évekre befagyasztották a fizetéseket.
Az üzleti szektor munkaadóit a minimálbérről szóló megállapodáson kívül a piaci folyamatok is arra kényszerítik, hogy mélyebben nyúljanak a zsebükbe. A cégek versenyt indítottak a munkaerőért. A dolgozókat már nemcsak az egyes ágazatokon belül csábítják el egymástól a szereplők, hanem más szakmákból is. Nem túlzás az a megállapítás: aki ma dolgozni akar Magyarországon, az talál rá lehetőséget.
A cégeknek ráadásul a kormány segített is abban, hogy könnyebben kigazdálkodhassák a béremeléseket. Csökkent a társasági adó, ahogy a szociális hozzájárulási adó is, ez utóbbit hat év alatt a felére vágják. Ezzel együtt találunk olyan vállalkozásokat, amelyeknek nehézséget okoz a kiadások növelése. Az viszont nem kétséges, hogy a többség nem elbocsátásokkal és trükközéssel válaszol a helyzetre, még ha az ellenzék szeretné is ezt a látszatot kelteni.
A szereplők közül ne felejtsük el az államot sem. Az életpályamodellek bevezetésével például a pedagógusok bére átlagosan 50 százalékkal emelkedik, az utóbbi évtizedek legjelentősebb, többlépcsős egészségügyi bérfejlesztése nyomán pedig több mint 79 ezer szakdolgozó részesült átlagosan 26,5 százalékos béremelésben, majdnem 17 ezer szakorvos és közel 500 szakgyógyszerész bére pedig bruttó 107 ezer forinttal emelkedett tavaly és a fizetésemelések idén is folytatódnak. Hamarosan megszülethet a megállapodás az állami cégeknél is a fizetésekről, és olyan egyezség van kilátásban, amely a korábbi évekhez képest jóval nagyobb emelést tartalmaz. És nem hitelből, ahogy a balliberális oldal egyszer már lejáratta a jóléti rendszerváltás fogalmát.
Mindezekkel együtt senki nem állítja, hogy a hazai fizetések felveszik a versenyt a fejlettebb államok lehetőségeivel. Sőt, még térségünk egyik-másik országában is nagyobbak a juttatások. Azt viszont nem lehet elvitatni, hogy elkezdődött a felzárkózás, még ha az nem is megy egyik napról a másikra.