Nincs is nemesebb és izgalmasabb dolog, mint Juhász Péterrel tölteni a nemzeti ünnepet, csak úgy zajlik körülötte az élet. Ugyan a jó kis partikba bele szokott zavarni egy-egy miniszterelnöki beszéd, mert az is mindig odamegy, ahol ők bulikáznak, meg aztán ott ácsorognak azok a szerencsétlen, megtévesztett atyafiak, akik még nem tudják, hogy manapság a fű szívása és a fütyülő fújása a divat, nem pedig megemlékezni holmi kétes alakokról, akik tettek valamit a nemzetért a történelem folyamán.
Az augusztus 20-i kínálat sem marad el az eddigiektől: tüntike a vegzált újságírókért a Szabad sajtó útján (micsoda kreatív szimbolizmus, meg hát jó széles is az az út, elférnek rajta jó sokan, bár félő, hogy a tömeg egyharmada az Erzsébet hídon, egy másik harmada pedig a Kossuth Lajos utcán fog szorongani), majd átvonulás a Gulyás Márton-féle Közös Ország Mozgalom rendezvényére, aminek a helyszínét nem árulták el a videóban, de reméljük, mindannyiunk örömére a Kossuth téren lesz.
Az emelkedett hangú rendezvényen felszólal – magától értetődően ‒ Juhász Péter, aki a módszerekben nem válogató kormányváltás felé tereli majd fütyülő- és cigizőtársait. Őt követi Gulyás Márton, a Közös Ország Mozgalom alapítója, aki valószínűleg elmondja, hogy az elképzelt közös országban nincs helye a jobboldali érzelmű tulkoknak és vezetőiket ki kell ráncigálni a közös parlamentből.
Majd jön Karácsony Gergely, Magyarország leendő miniszterelnöke már jelképessé vált bringáján fog érkezni a színpadra, a baloldali celebbé avanzsált Lukácsi Katalin, akinek legalább annyi fontos mondanivalója lesz, mint eddig, valamint Vágó Gábor, aki a beszéde után aláírást gyűjt majd népszavazási kezdeményezéséhez, amely szerint az állami cégvezetők bére ne haladhassa meg annak az összegnek a felét vagy harmadát, amelyet a magánszférában kaphatnának. Szó lesz továbbá ‒ Juhász ígérete szerint ‒ arról, hogy mennyire igazságtalan a magyar választási rendszer, ellentétben például az igazságos franciával.
Hiányolom a felszólalók közül az ellenzék új celebjét, a tusványosi szabadegyetem üstökösét, Ladó Andreát, aki itt befejezhetné azt, amit a videóinterjújában elkezdett: a székelyudvarhelyi kutak magyar kormány általi megmérgezésének históriáját.
Még jobban hiányolom a meghívottak közül Kovács Andrást, az Origó szerkesztőjét, a legutóbb vegzált magyar újságírót, aki elmesélhetné az álmélkodó tömegnek, milyen az, amikor egy politikus a munkahelyén rohamoz meg egy sajtóst. Utána aztán jöhet bárhány újságíró, akit Magyarországon üldöznek. Biztos sokan vannak, és megfélemlítésüknek köszönhetően lett oly szelíd a ballib- meg a Simicska-féle média, hogy egy ócsárló szót a kormányról, a miniszterelnökről no meg a jobboldali újságírókról le nem merne írni.
Nem is tudom, milyen lenne a magyar politikai élet a Juhász Péter-szerű messiások és az Együtt-, Párbeszéd- stb.-szerű pártok nélkül ‒ de biztos nagyon unalmas. Hogy nehogy eltűnjenek a politika és a történelem színpadáról, javasolom egy kisparlament létrehozását, amelyet becézzünk Országólacskának. Javasolom továbbá a Nemzeti Választási Bizottságnak a szavazó-malacpersely bevezetését, amelyet a szavazóhelyiségekben az urna mellé helyeznének el, egy kisszékre. Ebbe lehetne beledobni az Együttre, a Párbeszédre és a többi hasonszőrű pártocskára szánt szavazatokat, nem szavazólap, hanem apró szavazófillér formájában.