Szűk fél évvel a választások előtt már nem csupán az ellenzék kormányváltó képessége kérdőjelezhető meg, de az is komoly kételyeket ébreszt, hogy van-e hozzá kellő elszántság a soraikban.
Az október 23-i rendezvényeiken összesen voltak annyian, mint egy jól sikerült lakodalomban. A forró ősszel és polgári engedetlenséggel fenyegetőző Közös Ország Mozgalom megelőzte a blamázst, Gulyás Márton az esős októberi időjárásra hivatkozva lemondta a Kossuth térre meghirdetett tüntetést, majd este a tv-stúdió melegében Kálmán Olgánál bejelentette, hogy november 18-ra választási nagygyűlésre invitálja az ellenzéki pártokat. Persze addig még sok minden történhet, akár leeshet az első hó is, ami újra lehűtheti a forradalmi hevületet.
A magát kormányváltó pártként definiáló Jobbik elnökének beszédét mintegy 200 fő hallgatta a Corvin közben. Ez egyértelmű üzenet a korábban tízezres tömegeket megmozgató Vona Gábornak, hogy a régi Jobbik-tábor nem kér a totális fordulatból.
A pártelnök szerencséje, hogy a nemzeti radikálisok távol maradtak, mert valószínűleg hangos füttyszó fogadta volna a pártelnök szavait, amikor azt fejtegette, hogy nem számít, ki a jobb- vagy baloldali, ki konzervatív és ki liberális, ki a mérsékelt és ki a radikális. Még azt is mondta, hogy „a szakadék szélén fogjuk meg egymás kezét, és meneküljünk. Én is része voltam szekértáborharcoknak, törzsi háborúknak, lövészárokból való lövöldözésnek. Ebből szálltam ki, szálltunk ki mi, jobbikosok.”
Ilyen gondolatokat azok a politikusok szoktak megfogalmazni, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy mit akarnak, nincs mondanivalójuk a társadalom felé, és nincsenek vezérlő elveik. Aki bárkivel összefogna, annak tényleg minden mindegy, csak egy dolog számít, a hatalom megragadása.
A liberális klubban persze díjazzák Vona színváltását, bizonyára Heller Ágnes is elégedett volt a Corvin közi beszéddel. Azt csak jövő áprilisban tudjuk meg, hogy a Jobbik lélekvesztése után sikerült-e a szavazóbázist is lecserélnie a pártelnöknek. A kormányváltáshoz azonban a 2014-es választási eredmény megismétlése nem elég, a hétfői 200 fős rendezvény pedig nem sok jót ígér Vonáéknak.
A Jobbik vezetőjének szavaival élve a szakadék szélén áll az ellenzék: nincsenek hiteles politikusok, hiányzik a vízió, a kreativitás, és mint az október 23-án kiderült, a mindent elsöprő akarat is távol áll tőlük. Ezek után senki nem gondolhatja komolyan, ha kormányváltó hangulatról beszél ott, ahol az ellenzéki pártok néhány száz fős rendezvényeivel szemben a miniszterelnök szónoklatát az esőben is tízezren hallgatták.
Nem örömteli visszaidézni 2006 őszét, amikor az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján brutális rendőrterrorral mutatta meg valódi arcát a balliberális hatalom. Most mégis érdemes emlékezni, hiszen akkor tízezrek vonultak az utcára a hazug Gyurcsány-kormány ellen tiltakozva, és megmutatták, milyen az, amikor kormányváltó hangulat van az országban. A könnygáz és a lovasroham ugyan átmenetileg még hatalomban tartotta az MSZP–SZDSZ-koalíciót, de onnantól mindenki számára egyértelmű volt, hogy regnálásuk legfeljebb a következő választásokig tarthat.
A 2006-os utcai tüntetések egyik vezéralakja az a Toroczkai László volt, aki ma a Jobbik alelnöke. Kérdés, hogy ő képes lesz-e asszisztálni a nagy összeboruláshoz, amelyben a szemkilövető exminiszterelnöknek is szerepe lehet. A magát ma is nemzeti radikálisként meghatározó Toroczkainak a legvadabb rémálma valósulna meg ezzel a fordulattal.