Alighanem jókat kacagnak manapság a Kremlben. Mégpedig Amerika kárára. Egyre inkább úgy fest, első személyes találkozójukat nem Donald Trump, hanem Vlagyimir Putyin kezdheti kedvezőbb helyzetben. Míg utóbbi biztos kézzel uralja országát, és – ha maga is úgy akarja – érdemi ellenfél nélkül vághat bele 2018-ban az újabb elnökválasztási kampányba, amerikai kollégája éppen a tanulópénzt fizeti kormányzása legelején. Az első három hét még állatorvosi lóként mutatta, milyen az, ha a demokrata párti ellenzék vagy egy „úgynevezett bíró” révén a másik két hatalmi ág – a törvényhozás és az igazságszolgáltatás – gátat vet Trump kormányzásának, ám Michael Flynn nemzetbiztonsági tanácsadó kényszerű lemondásával már maga a Fehér Ház lőtte lábon saját magát. Flynn az orosz kapcsolatait illetően – mondjuk úgy – nem bontotta ki az igazság minden részletét Mike Pence alelnöknek. Márpedig az első alapszabály: soha ne hazudj a főnöködnek! Ám ha mégis megteszed, akkor legalább az FBI-nak ne legyen hangfelvétele róla. Ez most Flynn-nek nem jött be. Oroszokkal lehet persze tárgyalni, de suttyomban információkkal seftelni a Fehér Ház háta mögött – nos, az más minőség. Nem jogszabály, hanem bizalom kérdése.
Mára már a múlt ködébe vész, hogy Putyin 2000-ben – még elnöki pályája elején – felajánlotta, országa szívesen segít az Egyesült Államoknak a választáson leadott voksok összeszámlálásában. Mint emlékezetes, George W. Bush elnökségéről végül csak a legfelső bíróság tudott dönteni. Most, több mint 16 év elteltével bizonyos tekintetben hasonló időket élünk. Moszkvában kényelmesen hátradőlve figyelhetik az egyre viharosabb washingtoni fejleményeket, s csak rövid közleményeket kell kiadniuk: nem, ők nagyvonalúak, nem tesznek válaszlépést 35 orosz diplomata amerikai kiutasítására, nem, nem avatkoztak be a novemberi amerikai elnökválasztásba, és nem, Flynn lemondásához sem fűznek kommentárt, amúgy pedig nem találkozgatnak az embereik Trump környezetével. Vagy ha mégis, hát kisnyúl. Ja, és a Krímet sem adják vissza az ukránoknak, hiába követeli most nagy hangon – ám annál kevesebb hitellel – Amerika. (A dolog nagyjából annyi reménnyel kecsegtet, mintha Moszkva pedig Alaszkát kérné vissza.)
Külföldi hírszerzőkbe bele-belebotolhat akárki. Nem mindenki az, aminek látszik. Most inkább az a probléma: a kínos Flynn-ügy az amerikai–orosz kapcsolatok igen kényes időszakában pattant ki. Olyanban, amelyben a „szabad világ első számú vezetőjét” azzal vádolják otthon és külföldön egyaránt, hogy orosz segítséggel jutott hatalomra, illetve feltűnően jó moszkvai kapcsolatokkal rendelkezőket nevez ki vezető pozíciókba. A leghálátlanabb szerep az e heti casting során alighanem James Mattis védelmi miniszternek jutott, aki brüsszeli „bemutatkozó” látogatásán – már amennyire egy volt négycsillagos amerikai tábornok egyáltalán bemutatkozni kényszerül a NATO székhelyén – nyugtatgathatta a szövetségeseket: a szervezet továbbra is a transzatlanti kapcsolatok alapköve. Főleg a lengyelek és a balti országok aggódnak az oroszok miatt, s ennek megfelelően a Moszkvával szembeni szankciókhoz is másképp állnak hozzá, mint Magyarország. Mattis szavait a tényekkel támaszthatta alá: kedden 500 amerikai katona érkezett Románia fekete-tengeri kikötőjébe a NATO délkelet-európai szárnyának megerősítésére.
Nem először írunk e hasábokon arról: Közép-Európa a jó amerikai–orosz kapcsolatokban érdekelt. Ám a kétoldalú viszony szálai a közelmúltban annyira összegabalyodtak, hogy a kibogozásuk e hét végén Bonnban a két külügyminiszternek, később pedig a két elnöknek is komoly feladatot ad majd.