Újabb miniszterelnök-jelölt jelentkezett be hivatalosan is a jövő évi parlamenti választásokra Vona Gábor személyében. A néppárti vezető szerepében tetszelgő Jobbik-elnök a párt hét végi kongresszusán arról beszélt, hogy hidakat kell építeni a szakadékok fölé, miközben a választást egy törzsi háborúhoz hasonlította, ahol az egyik fél meg akarja semmisíteni a másikat, és ennek érdekében manipulálja a társadalmat. Aki csak most csöppent a magyar politikai élet sűrűjébe, annak rokonszenves is lehet ez a megközelítés, de a Jobbik eddigi szereplését felidézve már sokkal árnyaltabb a kép.
Vona ostorozza a „törzsi háborúskodást” az ellenfél megsemmisítésének szándékát, miközben milliárdos támogatójának fia ordenáré szavakkal ecsetelte nemrég, hogy milyen módon fognak elbánni Orbánékkal. Simicskáék egyértelműen hadat üzentek már 2015 februárjában a kormányfőnek és a Fidesznek, később pedig nyíltan kifejezték szimpátiájukat a Jobbik és Vona Gábor mellett. Ilyen kardcsörtető gazdával a háta mögött nehéz hitelt adni Vona Gábor „árokbetemető” lózungjának.
A stílusnál is fontosabb azonban a tartalom, a politikai mondanivaló, társadalomkép, amit a Jobbik képvisel. Itt is az ellentmondások sora tapasztalható, folyamatos az önkorrekció, a lavírozás annak érdekében, hogy a baloldali, liberális vagy éppen jobbközép szavazók megnyerésére tett kísérletek közben megfeleljenek a régi, nemzeti radikális tábornak is. Persze nem egyszerű mutatvány a „cigánybűnözés” tegnap még elhivatott üldözőjének elhitetni magáról, hogy minden magyar állampolgárt a keblére ölelne, ha kormányzati pozícióba kerülne.
A zsidósággal sem könnyű feledtetni egy köszöntő levéllel hanuka ünnepén a korábbi antiszemita megnyilvánulásokat, vagy éppen azt, hogy 2014 nyarán még Izrael ellen diplomáciai lépéseket sürgetett a pártelnök. Miközben a radikális szimpatizánsok közül sokaknál éppen ez jelentette az utolsó cseppet a pohárban és sorra oszlatták fel a Jobbik-alapszervezeteket.
A hiteltelenedéshez vezet az is, hogy Vona Gábor zárt körben, a párt értelmiségi holdudvara előtt tavaly ősszel dicsérte a kormány gazdaság-, család- és nemzetpolitikáját, majd a parlamenti üléseken rendre támadta, támadja az egyes intézkedéseket, sőt a Jobbik-frakció nem szavazta meg a betelepítést elutasító alaptörvény-módosítást sem. A hétvégi kongresszuson a pártelnök méltatta a kormány országvédelmi tevékenységét, persze hozzáfűzve, hogy ők ezt még magasabb szinten teszik majd.
Korábban viszont még azt hangoztatta Vona Gábor, hogy az iszlám az emberiség utolsó reménysége a globalizáció és a liberalizmus sötétségében. Sőt, néhány hónapja egy tévéműsorban megengedhetőnek nevezte a mecsetépítést is Magyarországon.
Miniszterelnök-jelölti beszédében egyfajta nulladik lépésként ígérte a korrupció felszámolását, ami szintén jól hangzó programpont lenne, de ahol bizonyíthatnák a „tisztakezűségüket” – például polgármesterként Ózdon –, ott ennek az ellenkezőjéről szólnak a hírek. Arról is hallgat a miniszterelnök-jelölt, hogy az állami párttámogatás egy jelentős része a hozzá közel álló vállalkozói körhöz áramlott különböző megbízások formájában.
A párt hónapok óta zajló plakátkampányának a már említett nagyvállalkozó érdekeltségei biztosítottak hirdetési felületet, amelynek üzleti részleteiről nem sokat árultak el eddig, azt viszont már tudjuk, hogy a NAV nyomozást indított, mivel a bevallottnál lényegesen több plakátot helyeztek ki.
„Magyar szívvel, józan ésszel és tiszta kézzel” – ezek a párt vezérlő elvei Vona megfogalmazásában.
A valóságban inkább az látszik, hogy a magyar szív a régi lélekkel együtt már elveszett, a párt eszét és kezét pedig egy gátlástalan milliárdos irányítja.