Magyarországon két alapvető probléma borzolja fel rendre a kedélyeket. Az egyik, ha épül valami, a másik, ha nem. Polgári kormányzás idején az első okozza a több gondot, különösen ha fákat is ki kell vágni közben. Ilyenkor elszaporodnak az álcivilek, és elszabadulnak az indulatok. Még egy levitézlett kormánypárti államtitkár is úgy tud üvölteni egy láncfűrész láttán, mint a fába szorult féreg, nem kell tehát csodálkozni azon, ha az ellenzéki politikusok által feltüzelt aktivistáknak már a lánc is elég, amivel a markolóhoz béklyózhatják magukat.
Tulajdonképpen ennyiben összefoglalható mindaz, ami a Városliget megújítása kapcsán a napokban történt. De érdemes a történések mögé pillantani, mert ott vigyorog ránk mérgezett nyilaival hadonászva a magyar közélet összes sunyi koboldja.
Józan paraszti ésszel gondolkodva felfoghatatlan, miért zavar valakit, ha az egyébiránt közkedvelt zöldövezetnek számító Városligetben lebontják az ütött-kopott, funkciójukat vesztett épületeket, és építenek valami sokkal szebbet, sokkal jobbat. Mi késztet valakit arra, hogy önmagából kivetkőzve, immár az éj leple alatt is megpróbáljon harcba szállni a munkájukat végző emberekkel, a védelmükre kirendelt biztonságiakkal és rendőrökkel?
Milyen indulat hajtotta például Sebestyén Esztert, aki állítólag még vállcsontjának egy darabját is feláldozta, mert festékszórójával magánterületen megörökített igazságát a rend őrei nem érezték örök érvényűnek, mire ő ellenállt intézkedésüknek? Miért nem vásárolt inkább mosómedvét az az unatkozó ismeretlen, aki, megirigyelve a Sörgyári capriccio Pepin bácsijának jelenetét, olyan magasra mászott a közlekedési múzeum kéményére, hogy a tűzoltók sem érték el a létrájukról?
Szeretném figyelmeztetni a felhevült társaságot, hogy – a hrabali példánál maradva – Pepin bácsiból szeretet áradt, nem zsigeri gyűlölet, túlzásba forduló szabadságvágya pedig, bár bosszantotta kissé regénybeli társait, nem ártott senkinek. Ellentétben azzal, amit az úgynevezett Ligetvédők művelnek, akik kifacsart észjárásuknak köszönhetően épp azokat vegzálják, akik valóban megpróbálják megvédeni a Városliget értékeit.
Ha ehhez még hozzávesszük olyan ellenzéki politikusok, mint Szabó Rebeka és Várnai László tevékeny támogatását vagy a hőn szeretett TASZ közreműködését, akik szerint a rendőröknek a munkások helyett a balhézókat kellett volna megvédeniük, már semmin nem csodálkozunk.
Anélkül, hogy engednénk a bennünk élő vágynak egy jó kis sorosozásra, nyugodtan vonjuk le a következtetést: a Liget projekttel csak az a gond, hogy az Orbán-kormány találta ki, a hivatali ideje alatt valósul meg, és a kormánypárti szavazók legalább úgy örülnek majd neki, mint a Várkert Bazár felújításának. Ezért kell minden eszközzel akadályozni, mert a rendőri fellépés, a tűzoltók közbeavatkozása, a határidők elcsúszása miatt keletkezett többletköltségeket is a nyakukba lehet majd varrni.
Végezetül egy gondolat a fákról. Nem a kivágásuk ellen kell hőbörögni, hanem annak kikényszerítése érdekében, hogy ültessenek helyettük legalább kettőt. Ha ez megvalósul, nem sajnálom a belül korhadt, balesetveszélyes százéves matuzsálemet sem. Tisztában vagyok azzal is, hogy a ma elültetett csemete csak száz év múlva lesz olyan, mint amit pótolni hivatott. Így feltehetően én már nem élvezhetem árnyas lombjának hűsét. De az unokám majd igen.
És az ő kortársai csodájára járhatnak majd a most épülő, akkor már feltehetően ismét felújításra szoruló kiállítótereknek, előadótermeknek is a világ minden tájáról. A dolgok természetes rendje szerint.
Szánalmasak, akik szakítottak ezzel a renddel, és sehogyan sem akarják érteni.