A Magyar Szocialista Párt belháborúját semmiképpen sem érdemes vég nélküli szappanoperának nevezni. Ez a populáris műfaj ugyanis általában tartogathat érdekességeket, ami lekötheti az ilyesmire vevő közönség figyelmét. Az utódpárt mai vesszőfutása, végjátéka viszont már túllendült azon a határon, hogy vígjátéknak, kabarénak, avagy mosóporoperának lehessen nevezni. Egyszerűen menthetetlenül unalmassá váltak állandó kisszerű, föld alatti színvonalú perlekedéseik, amelyekkel vérverejtékes igyekezettel próbálnak némi érdeklődést kicsiholni maguk iránt.
Óhatatlanul felvetődik: hogy akarnának ezek kormányozni, ha már most úgy egymásnak esnek, mint a legrosszabb kültelki lebujokban? Mi lesz, ha tényleg elindul a választási kampány? Akkor már lőni is fognak egymásra? Jelen állás szerint ugyanis ez a furcsa, egymásra fenekedő triumvirátus, amely Botka László teljhatalmú miniszterelnök-jelöltből, Molnár Gyula pártelnökből és Molnár Zsolt elnökségi tagból áll, mindent megtesz azért, hogy az MSZP igen aprócska választási esélyeit is lepöckölje a porondról. Apropó apró. Az sem lehet véletlen, hogy ismét az Apró-klán új feje, Gyurcsány Ferenc 2006-os nemzetverető személye miatt robbant ki a nyílt háborúskodás. Molnár Zsolt szerint tudniillik egy lehetséges ellenzéki összefogásból nemigen lehetne kihagyni a DK elnökét a mögötte álló pár százaléknyi potenciális szavazó miatt.
A legfőbb kérdés mégis az: ki fogja ezeket támogatni, akik a régi pártállami-mozgalmi hagyományokat követve lihegve szimatolják, keresik egymásban a belső ellenséget? Meséljék már el, miért szavazzon valaki arra a szegedi polgármesterre, aki még az újságírók kérdéseitől is fél, elbújik az Echo TV stábja elől, rendőri egységet hív ki rájuk, majd durcásan bojkottot hirdet a kormánypropagandistának bélyegzett fél magyar sajtó ellen? A luxusfüggő Botka abszolút tekintélyelvű, feneketlenül hiú, és valójában semmilyen országos teljesítményt nem tud felmutatni.
Hogy mennyire nagy hiba volt a kormányfőjelöltté emelése, az most látszik igazán, amikor jó kommunista szokás szerint árulót lát vezetőtársában, Molnár Zsoltban, és fideszes ügynökök MSZP-be hatolásáról fantáziál. Már csak az hiányzik, hogy imperialistákat és klerikális reakciót emlegessen, mint a pártállami időkben. Ezzel a koreográfiával a Leslie Nielsen-féle Csupasz pisztoly-filmeket is lepipálhatná. Pechjére azonban nem filmparódia-versenyen, hanem parlamenti választásokon kell indulniuk.
De ha már itt tartunk: mit szóljunk annak a Molnár Zsoltnak az alkalmasságáról, aki elnökként összehívja a parlamenti nemzetbiztonsági bizottságot olyan követhetetlenül homályos okokból, mint a vizes vb tapasztalatai vagy a NATO és hazánk megromlott információáramlásáról keltett, azonnal cáfolt bulvárkacsa? Egy olyan politikus mennyire vehető komolyan, aki néha páni félelemben menekül a tévékamerák elől, és még önvédelemből sincs ahhoz elég bátorsága, hogy megnevezze azokat, akik megfenyegették a Botkával való szembemenetele miatt? És Molnár Gyula? Ő lenne a rátermett pártvezér, aki úgy nyilatkozott, hogy még az öltözőben vannak, de most majd kijönnek és legyőzik az ellenfelet?
Nem szólna már valaki az MSZP története legészrevehetetlenebb elnökének, hogy a meccs már tart, a másik csapat régen a pályán van? Hiába hívta magához raportra Botkát és a másik Molnárt keddre, ez már a veszett fejsze nyele, csak amolyan kókadt, pótcselekvéses szocialista afterparti lesz. Még el sem kezdődött a verseny, de már a vereség felelőseit keresik, és előre igyekeznek egymásra kenni a kudarc okait. Közben pedig úgy járnak, mint az az úszó, aki már a rajtkőben orra bukik.