Lezárult Magyarországon az a gazdaságfejlődési korszak, amelyben a versenyképességet elsősorban az olcsó munkaerő adta. Ezt mondta a minap Orbán Viktor, aki szerint egész Közép-Európának szembe kell néznie a változásokkal, a „politikai valóság és a gazdaság fejlődése magasabb béreket követel”. A miniszterelnök nem a levegőbe beszélt, a kormány pénzügyi mozgásterét kihasználva kész ebben segítséget nyújtani a cégeknek is. Messziről indultunk.
A rendszerváltást követően vonzó célponttá vált a régió a külföldi tőke számára, az egyik legnagyobb csábítóerő ugyanakkor az olcsó munkaerő volt a nyereségre éhes befektetők szemében, kisebb mértékben nyomott a latban az adott ország infrastrukturális vagy pénzügyi fejlettsége. A potenciális beruházó nyeregben érezhette magát, hiszen az eladósodott, akut forráshiánnyal küzdő, gyenge gazdasági lábakon álló országok kényszerhelyzetben voltak, és mindent megtettek, felajánlottak azért, hogy horogra akadjon egy-egy nagytőkés, aki gyárat épít, munkahelyeket teremt. Ez a versengés odáig vezetett, hogy még az inflációt elérő évi bérfelzárkóztatás sem történt meg.
Ennek a kézzelfogható következményét nyögi a térségünk, elég csak arra a több millió kelet-közép-európai kivándorlóra, románokra, lengyelekre, szlovákokra és magyarokra gondolni, akik az elmúlt évtizedben elhagyták szülőhazájukat, hogy valahol Nyugat-Európában keressenek boldogulást. A korábbi politikát ez sem zavarta különösképp, hiszen az elvándorlással a statisztikákban „csökkent” a munkanélküliség, kevesebb pénzt kellett költeni szociális juttatásokra, a kieső bevételeket és a nyugdíjakat pedig hitelből lehetett fedezni. Hosszabb távon ez a modell azonban megbosszulja magát, az alacsony bérek miatt visszaesik a fogyasztás, ami a termelés zsugorodását, gyárbezárásokat, munkahelyek megszűnését és végül a gazdasági növekedés lassulását eredményezi.
A még megmaradt működésképes, külföldi kézben lévő üzemek exportra termeltek, olcsó munkaerővel, importált szakvezetés mellett, így nem meglepő, hogy a térségre összeszerelő országok csoportjaként tekintettek, ahogy például Kínára vagy más távol-keleti államokra, ahol alacsony béralap mellett jelentős profitot lehet termelni, amelyet aztán ki lehet vinni az országból.
A tőkéért ma is folyik a verseny, a helyzet azonban sokat változott Magyarország tekintetében. Az elmúlt évek során végrehajtott intézkedések ugyanis olyan szintre emelték a gazdaságot, ahol már más, hatékonyabb eszközökkel lehet elérni a célt. A csökkenő államadósság, a nullához közelítő költségvetési hiány, a támogató monetáris politika, valamint a stabil árfolyam lehetővé teszi, hogy az állam egyre kevésbé legyen rászorulva az adóforintokra, sőt a többlet egy részét a szaktudás fejlesztésére, illetve annak megtartására tudja fordítani.
Ma már van mozgástér arra, hogy csökkenjenek a járulékok, mérséklődjenek az adók, és megkezdődjön egy olyan bérfelzárkóztatás, amely lépésről lépésre közelít a nyugat-európai szintekhez és itthon tartja a szakképzett munkaerőt. A folyamat már korábban elkezdődött az állami szférában, most a magánszektoron a sor: a járulékcsökkentés jelentősebb béremelést eredményezhet. Itt még korántsem merülnek ki a lehetőségek, a társaságiadó-kulcsok, valamint a személyi jövedelemadó mérséklése további összegeket hagy majd a lakosságnál és a gazdasági szereplőknél.
A több pénz bővülő fogyasztást eredményez, ami felpörgeti a termelést és a gazdaságot, több jut a költségvetésbe, amit újabb ösztönzőkre, infrastruktúrára, oktatásra, kutatásra, fejlesztésre lehet költeni. Ezt követően szaktudással, magas hozzáadott értékkel, vonzó befektetői környezettel kelhetünk versenyre immár nem az olcsónak számító, hanem a kiváló szakmai bázist kínáló munkaerőpiacokkal.