A leendő szülők nem automaták, amelyekbe elég pénzt dobni, és kijön a gyerek – a Fidesz, illetve a kormány családpolitikájának ellenzéki kritikájában a mai napig ez az egyik legfőbb érv. Vitathatatlan, a gyermekvállalás sokkal összetettebb kérdés annál, hogy leszűkíthető lenne a piszkos anyagiakra. Az ember neveltetése, szocializációja, gondolkodása, szűkebb és tágabb környezete, sőt a kordivat is szerepet játszik a döntésben, amelyet senki más nem hozhat meg, csak maga az egyén.
Nézhetjük bárhonnan, a kormány családpolitikai intézkedései között nem találunk olyat, amelyik bármilyen módon is csorbítaná az emberek ezen alapvető jogát, amelyik beavatkozna a magánéletükbe. Bőven találunk azonban olyan lépéseket, amelyekkel azoknak igyekeznek segíteni, akik vállalnának gyereket, de ebben főként anyagi okok gátolják őket. Ilyen a 2010-ben visszaállított hároméves gyes vagy a családi adókedvezmény, amelyet csaknem egymillió szülő vett már igénybe, és amelynek köszönhetően a nagycsaládosok gyakorlatilag a teljes bruttó fizetésüket megkapják nettóban a hónap végén.
De említhetnénk a családi otthonteremtési kedvezményt (csok), amelyet tavaly júliusi bevezetése óta 34,5 ezer család igényelt már, és amelynek népszerűsége hónapról hónapra nő. Hasonlóan fontos lépés volt a gyed extra három évvel ezelőtti bevezetése is, ennek valamelyik formájával már hetvenezer szülő élt. Olyanok, akik ugyan még egyetemre járnak, de fiatalon szülnének, és olyanok is, akik kisgyermek mellett szeretnének munkát vállalni. Nekik ez a támogatás ugyanúgy jár, mint azoknak a családoknak, ahová kis korkülönbséggel születnek a gyermekek.
Ezekkel a juttatásokkal, ahogyan bölcsődeépítési vagy a gyermekétkeztetési programokkal, a kormánynak egy és ugyanaz a célja: a népességfogyás megállítása. Orbán Viktor számára nem az az érdekes, hogy személy szerint ki hány gyereket szül. Az ország jövőjét is szem előtt tartó felelős politikusként viszont az már igen, hogy ne boruljon fel a demográfiai egyensúly, ne csökkenjen a népességszám olyan szint alá, ami veszélybe sodorhatja az ország működőképességét. Mert a demográfiai előrejelzések szerint ez a tét. A jelenlegi számítások szerint 2060-ra, tehát akkorra, amikor a mostani iskolások nyugdíjba mennek, már csak 7,9 millióan élnek majd ebben az országban. Alig több mint tíz évvel ezelőtt még 8,5 millióval számoltak, ám akkor még volt ok azt feltételezni, hogy érdemben nő a születések száma, mivel még bőven szülőképes korban voltak a Ratkó-unokák, vagyis az 1970-es évek közepe tájékán születettek.
A várt baby boom azonban elmaradt, és most már sokkal valószínűbb, hogy 8 millió alá csökken a lakosságszám a század második felére. Ez önmagában is aggasztóan kevés, ám ha azt is hozzávesszük, hogy akkorra a 65 éven felüliek száma kétszerese lesz a 18 éven aluliakénak, ami azt jelenti, hogy a népesség egyharmada – legalábbis a jelenlegi korhatárt alapul véve – nyugdíjkorú lesz, egészen vészjósló jövőkép tárul elénk. Ez ugyanis azt jelenti, hogy a lakosság fele inaktív korban lesz. Hogy legyen mihez viszonyítanunk: az ezredfordulón a gyerekek aránya még meghaladta a 22 százalékot, miközben a 65 pluszosoké 14 százalék alatt volt.
Közismert, hogy nemcsak mi, hanem Európa minden országa küzd a lakosság számának csökkenésével. Csakhogy amíg egyes államok még mindig hisznek abban, hogy ez a probléma a bevándorlással orvosolható, Magyarországon a felmérések szerint ezt a lehetőséget az emberek már az előtt elutasították, hogy határaink felé is megindult volna az áradat. Azóta pedig még egyértelműbbé vált, mint valaha, hogy nekünk magunknak kell megtalálnunk a megoldást a népességfogyásra, és ebben a gyermekvállalás támogatása az egyik, ha nem a legfontosabb elem.