Nem arról van szó, hogy Fischer rosszabbul vezényelne, netán elfelejtett kottát olvasni vagy elment volna a hallása. Egészen más betegség tünetei hatalmasodtak el rajta.
Gyógyíthatatlan volta már akkor bizonyossá vált, amikor botcsinálta történelemhamisítóként és sarlatán szociálpszichológusként azt nyilatkozta a Frankfurter Allgemeine Zeitung hasábjain, hogy a magyarok többsége még mindig Trianonnal hadakozik, úgy érzik, hogy igazságtalanul bántak velük, holott azóta a legszörnyűbb gaztetteket követték el: segédkeztek félmillió zsidó kiirtásában és Hitleren csüngtek, hogy egy-két területet visszakapjanak.
Illő polgári visszafogottsággal erről csak annyit, hogy vezényelj inkább, Iván! Ismerjük jól ezt a szezont a fazonnal gátlástalanul összekeverő gondolkodásmódot és magatartást, amely sajnos mára tipikussá vált a művészi kvalitásaikat, ismertségüket, megbecsültségüket pártpolitikai aprópénzre váltó kultúrharcosok körében Alföldi Róberttől Schilling Árpádig.
Ennek a típusnak egészen sajátos elképzelése van a művészetről, amit csak a provokáció, a balhé és a lóvé háromszögében tudnak értelmezni. Önreflexiónak hívják azt az idétlenséget, amikor aktuálpolitikai üzeneteikkel szétbarmolnak klasszikus alkotásokat, a közönség egy része pedig gurgulázva röhög, a másik része viszont nem tér magához a döbbenettől.
Legszebb megnyilvánulásaik közé tartozik az a Fischer által is rutinosan alkalmazott módszer, amikor a művész kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerét felhasználva szóban vagy írásban önként jelentkezik informátornak hazája lejáratásához (elárulásához), miután jól feljelentette azt a kormányt és démonizált miniszterelnökét az EU-ban vagy az Egyesült Államokban, amelyiknek milliárdos támogatásából tengeti sanyarú művészéletét.
Mit tengeti, több száz milliós nyereséget realizál évente, milliárdos megtakarítást halmoz fel értékpapírban, mint ahogy az kiderül a Fischer által vezetett zenekar 2014-es közhasznúsági jelentéséből. Ennek ellenére van bőr a képén telekürtölni a nyilvánosságot azzal fenyegetőzve, hogy koncertek maradnak majd el azért, mert a főváros „csak” hatvanmillió forintot ad az Emberi Erőforrások Minisztériuma által folyósított egymilliárd mellé.
Tarlós István főpolgármesterrel kibontakozó nyilatkozatháborúja a vicc kategóriájába tartozhatna, ha nem lenne siralmas. Egy gyászosra hangszerelt videoüzenettől eljutott egy engedély nélküli köztéri koncertig. Utóbbi normálisan szervezve akár még stílszerű is lehetne, ha Fischer azt csinálná, amihez ért, vagyis zenélne.
De úgy tűnik, ő inkább politizálni akar. Vagy ami még rosszabb, őt használják politikai céljaikra a balliberális ellenzék hálózatait a háttérből mozgató sunyi alakok, akik maffiaállamról hadoválnak, miközben jókat röhögnek a markukba azon, hogy az elsöpörni kívánt rezsim csak kiperkált egymilliárdot.
Ne legyen kétsége Fischer Ivánnak, él ebben az országban két-, két és fél millió ember, aki az összes támogatást megvonná most tőle azért a viselkedésért, amit Tarlós István joggal nevezett férfiatlan hisztériának. Pedig az említettek közül nagyon sokan imádjuk a magas színvonalon játszott komolyzenét. De egyáltalán nem ragaszkodunk ahhoz, hogy ilyen alakok dirigáljanak nekünk.