Ellenjavallt étkezés előtt beleolvasnunk az amerikai Demokrata Párt a WikiLeaks révén nyilvánosságra került belső levelezésébe: a világ jelenleg legfontosabb politikusát delegáló párt alkalmazottai a többi közt alantas testrésznek nevezik egymást, majd ezt cifrázzák is, nagyon színvonalasan.
Mint a csaknem 20 ezer, nyilvánosságra került e-mailből kiderült: a pártgépezet Hillary Clinton mögé állt az előválasztások során, Bernie Sanders szenátor ellenében. Előbbit támogatta, igyekezett az ő javára manipulálni a választási folyamatot. A „legízlésesebb” rész talán az, amelyben az egyik funkci éppen azt boncolgatja: ki kellene használni, hogy Sanders ellentmondásosan viszonyul a saját zsidóságához.
Gúnyolódnak továbbá a szenátor brooklyni akcentusán, ahogy „atalmasnak” mondja a „hatalmas”-t. Noha Sanders korábban maga is tréfálkozott ezen, nem ugyanaz, amikor te mondod, mint amikor neked mondják – tudjuk Pinocchio óta. És főleg nem, amikor rólad, a hátad mögött.
Hónapok óta nem volt titok, hogy a Demokrata Párt krémje döntő többségében Clinton-párti. Csak éppen nem állt a rendelkezésünkre 20 ezer e-mail, hogy lássuk: az elvileg semleges apparátus is antidemokratikusan lépett fel. Ez a levelezés most hozzáférhetővé vált, és a pártfőnöknő fejébe került. John Kerry amerikai külügyminiszter kedden felvetette a kiszivárogtatást orosz kollégájának, Szergej Lavrovnak.
Nem mondta ki, de sugalmazta: Moszkva keze lehet a dologban, vagyis a Kreml Clinton ellenfele, a republikánus Donald Trump kampányát akarhatta segíteni. Mindenesetre árulkodó a gondolkodásmód, amely fontosságát tekintve a kiszivárogtató kilétét, nem pedig annak tartalmát teszi az első helyre.
Ezen a ponton szemünkbe ötlik Hillary Clinton. Ahogy ott áll 2010. június 24-én a washingtoni külügyminisztériumban, Martonyi Jánost fogadva. Belibben, a kozmetikai ipar összes hangszerén játszó arcára végtelen önteltség ül ki, miközben minden szavából érződik: a lehetséges világok legjobbikát képviseli. Hiszen ő ismeri a jót és a helyest.
A többi – ahogy az amerikai mondja – már történelem. A The Washington Post menetrendszerű dörgedelme a magyar médiatörvényről alig pár hét múlva, 2010. július 19-én, azaz csaknem fél évvel azelőtt, hogy azt elfogadták volna. Az alkotmánymódosítással és az egyházi törvénnyel kapcsolatos nyomásgyakorlás. André Goodfriend a végére saját főnökei szemében is kínossá vált diplomáciai ámokfutása, a kitiltási lista.
Most itt van egyesek rémálma: mindennek vége lehet. A legutóbbi hat országos közvélemény-kutatásból négy szerint Trump vezet. Ki is tört nyomban a pánik, mint Rejtőnél a Grand Hotelben. A DK „nem kér” Trumpból – adta értésre a nagyon demokratikus koalíció. Önleleplező módon készséggel el is mondták, miért szereti jobban Clintont a törpepárt: levelet küldött Orbán Viktornak, 12 pontban foglalva össze, mit nem helyesel nálunk.
Halmai Gábor liberális alkotmányjogász a Népszabadságban kertelés nélkül kimondja, miről van valójában szó a rengeteg „demokratikus” generálszósz alatt: „Én komolyan bíztam az Európai Unióban. Meg abban, hogy az Egyesült Államok tud valamiféle politikai befolyást gyakorolni. […] nagyon nem kedvez a nemzetközi helyzet a liberális demokráciának, és még mennyivel kevésbé fog, ha ne adj’ isten Trump lesz az elnök az USA-ban […] Magyarország belülről nem tudja megoldani ezt a helyzetet.” Nincs elég szavazójuk, kéne egy kis hátszél, okosba’.
Az amerikai Demokrata Párt bocsánatot kért Sanderstől. Lehet, bónusz kulcstartót vagy bögrét is kapott. Clinton magyar védencei is megnyugodhattak. Hiszen ők is demokraták, a népuralom nagybetűs hívei.