Ők a lehető legközelebbi időpontra, általában a jövő hónap elejére, de legkésőbb közepére kitűznek egy brüsszeli találkozót, amelyen meg tudják vitatni a lényegi kérdéseket, döntést pedig a leghamarabbi brüsszeli csúcsértekezleten hoznak, ha senki sem ellenzi. Ha ellenzi valaki, akkor halasztják a vitát, és egy brüsszeli találkozón próbálnak megoldást találni. Ezzel a módszerrel általában sikerül addig húzni a probléma megoldását, amíg az megszűnik létezni közbeavatkozás nélkül. Ha pedig a probléma nem szűnik meg, nos, akkor baj van.
Az uniós válságkezelés ezer sebből vérzik, ez a mostani migrációs hullám kapcsán tisztán látszik. Ha valami történik, az mindig állami szintről érkező megoldás, a sok bába között Brüsszelben tényleg elvész a gyermek. Pedig van elég ötlet, csak van ezernyi érdek, pénzosztás, és a szakértők véleménye sem mindig teljesen egyértelmű, no meg a politika sem arról szól, hogy a kézenfekvő megoldásokat kell választani. Mert jönnek a bevándorlók, százezrével, ám ez nem jelenti azt, hogy leáll a tömegközlekedés és nem kell foglalkozni a hajógyártással vagy a kukoricával, a gázellátással vagy a nemzetközi koalíciókban harcoló katonákkal. A vezetők elsősorban hazabeszélnek, saját pártjukat és kormányukat menedzselik, így voltaképp másodrendű kérdés, hogy miként kezelik a mindenkit érintő problémát. Itt merül fel, hogy tudnak-e szövetségben, kontinentális szinten gondolkodni, vagy mindig csak az orrukig látnak, és napról napra viszik a vinni való ügyeket.
A magyar álláspont semmit sem változott a migránskérdés kapcsán. Szükség van a határvédelemre, a külső határokéra, és nem nácizni kell, hátha azzal újabb három szavazót gyűjtünk. A bevándorlók között vannak olyanok, akiket kibombáztak a házából, és minden segítséget meg kell adni neki ahhoz, hogy meg tudja menteni az életét, és egy nap hazatérhessen, de nem szabad őket egy kalap alá venni azzal, aki téglányi hasissal a hóna alatt érkezik Pakisztánból, mert Münchenben drágább a kábítószer grammja, mint Karacsiban.
A javaslatok józan paraszti ésszel érthetőek, felfoghatóak, és tényleg nem esik le az aranygyűrű egyetlen uniós tisztviselő ujjáról sem, ha éppenséggel a budapesti ötleteket teszik magukévá. Magyarország úgy járt el, ahogy az elvárható egy tisztességes, kontinensben és szövetségben gondolkodó tagállamtól, de sajnos ezzel párját ritkítja. Sikert ért el a magyar diplomácia a javaslatok elfogadásával? Kinek mi a siker. A valódi siker az volna, ha megoldást találna a huszonnyolc tagállam a migránsválságra, és nem egy kerítés tartóztatná fel ideig-óráig az áradatot. Ez egy olyan lépés, amely az időt rabló és energiát pazarló brüsszeli döntéshozatal során sokat jelenthet, de semmire sem garancia. Magyarország épp elég régóta, nagyon sok fórumon bizonyította, hogy nem patás ördög vezeti és nem egy diktatúra, de mindig lesznek olyanok, akiknek szükségük van arra a három szavazóra, akik épp a patás ördögös-diktatúrás Magyarország miatt húzzák be az ikszet a nevük mellé.
Magyarország csak annyit tehet, hogy nem veszi fel a kesztyűt, hanem tovább küzd a valódi megoldás érdekében. Ugyanakkor nem kezd pezsgőzni sem, mert sikerült átvinni a Schengen 2.0-ként emlegetett javaslatokat a lassan eszmélő brüsszeli bürokraták hadán, hiszen ez nem egy olyan házi feladat, amit jól megoldott, és a tanító néni megsimogatta a fejét. Ez egy közös ügy, huszonnyolc diákkal, tanító néni nélkül.