Bár a kenyér megint drágul, de a toronydaru olcsóbb lesz. Hallod, mama, vegyünk toronydarut, mert azzal visszajön, amit a másik zsebünkből kivesznek! Ha nem is szó szerint, de Laár András az egyik fellépésén így próbálta a közönséggel érzékeltetni, mennyire nem érdemes a politikai szólamokat komolyan vennünk. Ezt a humorba ágyazott példát arra a mondatra is alkalmazhatnánk, amelyet korábban oly sokszor hallhattunk éveken keresztül az ország irányítóitól.
Ez nagyjából így hangzott: most egy kicsit meg kell még húzni a nadrágszíjakat, de majd ha jobb lesz, akkor mindenkinek jó lesz.
Még egy hónap sem telt el a 2018-as esztendőből, de már nem cseng a fülünk a petárdák robbanásától – talán a megrémült kutyák is hazatértek gazdáikhoz –, és a pezsgőspoharak is visszakerültek a helyükre. Eltelt 23 nap azóta, hogy boldog új évet kívántunk egymásnak, van, aki fogadalmakat tett, és van, aki már meg is szegte azokat. Pont úgy, ahogy mindig is tettük. Azonban most úgy léphettünk át 2018-ba, ahogy az elmúlt pár évben tehettük, és nem úgy, mint a 2010 előtti időszakban. Nyissuk ki egy picit az emlékek ládikóját!
Hányszor vágtunk neki a következő évnek úgy, hogy a csapból is az folyt, mi drágul januártól! Lehetett számolgatni, hogyan fizetjük ki az áram és a gáz megemelt árát, mennyivel kerülnek többe a gyógyszerek, mennyivel kell többet fizetni az élelmiszerboltokban, milyen adóemelésekkel kell szembenézni, és csak fél szemmel mertük meglesni, hová szállnak el a devizahitelek törlesztőrészletei. Mindeközben meg azt próbálták megértetni a lakossággal a kedves vezetők, hogy miért kell ezt vagy azt a juttatást megkurtítaniuk, miközben az a makacs infláció már megint csökkenti a fizetésük vásárlóértékét. Lehet ezt elfelejteni? Bizonyára lehet, de a választások évében azért nem árt emlékezni.
Örüljünk annak, hogy ilyen gondok most nem terhelnek minket.
A hírek arról szólnak, hogy a hat évre szóló béralku miatt újabb vita nélkül emelkednek a fizetések, és a kötelező emelés magával húzza azoknak a keresetét is, aki nem a minimálbért kapják kézhez. Nem emelkedik most sem a gáz, az áram és a távfűtés ára, mindössze az az összeg, amely azt mutatja, hogy eddig mennyit spórolhatott meg a lakosság a rezsicsökkentéssel. Idén is tízezrek élhetnek a családi otthonteremtés kedvezményével: aki igényli és megfelel a feltételeknek, az kap tízmillió forintot.
Ugyan Magyarországon kívül hol és ki adna oda ennyi pénzt ingyen? Az élelmiszerek újabb köre került a kedvezményes áfa alá, kisebb lett a szociális hozzájárulási adó, míg a kétgyermekesek adókedvezménye tovább nőtt. Azt sem árt, ha tudjuk, hogy olcsóbban lehet finanszírozni az államadósságot, javult a piaci megítélésünk, várhatjuk az újabb felminősítéseket.
Zongorázni lehet a különbséget a gazdaságpolitikai eredmények tekintetében, ezért ezt is tegyük mérlegre, amikor ránk zúdulnak a kampányban a pártok ígéretei. A balliberális oldal most ismét azt szajkózza, hogy eltörli a minimálbéresek adóját. Remek! Állítsuk vissza azt a potyautas rendszert, hogy tömegek ismét ne fizessenek a központi ellátásokért, miközben igénybe veszik azokat.
Sőt állítsuk vissza a segélyalapú társadalmat! Végül is nyűg reggel felkelni és elmenni dolgozni, inkább álljunk sorba a segélyért. Ez így döcögött évekig, de ez a felfogás erkölcsileg is tarthatatlannak bizonyult. Ha közmunka, akkor közmunka. De azért fizetés jár, és nem segély. Ez az ember önbecsülésének szempontjából sem mindegy.
Két ellentétes világ csap össze áprilisban újra egymással, a választók most már alaposan ismerik mindkettőt. Kezünkben a sorsunk.