Most, hogy a Fővárosi Közgyűlés úgy döntött, eltávolítja Lukács György szobrát a XIII. kerületi Szent István parkból, komoly összegbe fogadnék: a következő napokban szenvedélyes demonstrációk helyszíne lesz a néhai bolsevik entellektüel újlipótvárosi emlékhelye.
Olyasmi, mint néhány éve a Kossuth tér volt, ahonnét akkor a bronzba öntött Károlyi Mihály grófnak kellett mennie. Valószínűleg ugyanaz az összeszokott csapat szervezi majd a partit, mint anno, talán a program is hasonló lesz: szónoklatok, fáklyás jajongás, diktatúrázás, vesszenorbánozás, miegyéb. (Gondolom, a Szabadság téri „németemlékműves” ügyeletről is átvonul majd a kemény mag. Mécs Imre bácsi Fruzsina nénistül biztosan – talán a gyerekeket is hozzák… Bár az ifjú Jancsika most épp a budapesti olimpia ellen agitál valamelyik aluljáróban.)
Megjegyzem, ez a bizonyos közgyűlési határozat nem volt egységes: a 19 igen és az egy tartózkodás mellett hárman ellenezték a Lukács-szobor eltávolítását. Ők nem találtak semmi kivetnivalót abban, hogy az egykori kommunista író, filozófus, komisszár a tanácskommün idején népbiztosként személyesen adott utasítást nyolc katonájának kivégzésére, 1945 után pedig a Rákosi- és Kádár-korban a kultúrpolitikában hirdette a proletárdiktatúra nagyszerűségét.
Hát aztán? Nekik tetszett. Ők hárman – Horváth Csaba (MSZP), Gy. Németh Erzsébet és Hajdú László (DK) – továbbra is megmaradtak volna Gyuri bácsi szobra mellett. Jól elvoltak vele. Csöppet sem örülnek, hogy a helyére hamarosan Szent István szobra kerül – még akkor sem, ha mindez a Szent István parkban történik.
Az egész egyébként attól igazán érdekes, hogy a három Lukács-komálós közül ketten annak idején még Budapest főpolgármesteri posztjára is pályáztak. S nem a rendszerváltás előtt.
Most jobb híján szobroznak.