Konformizálunk. Erről szól az Európai Unióhoz való tartozás. Erről szól a létünk, amióta az EU-hoz csatlakoztunk. Legyenek EU-konformak a játszóterek, hogy a szegény kisgyerek ne üsse a buksiját az aszfaltba. Az uborka hajlásszöge ne haladja meg a Brüsszelben kigondolt mértéket. Biztosítsunk szórakozási lehetőségeket a tyúkoknak, mert joguk van hozzá. A példákat hosszan lehet sorolni.
A konformizációval alapvetően nincs baj, hiszen az EU-hoz való csatlakozásunkkor szerződéseket írtunk alá, amelyekben vállaltuk, hogy bizonyos nemzeti hatásköröket az unióra ruházunk át. Egy többtucatnyi tagállamból álló tömbben is kellenek, hogy legyenek szabályok, amelyeket mindenki betart. S ne feledjük, az alkalmazkodásnak megvannak az előnyei is: a roaming díjak eltörlése, az Erasmus-program vagy a határok nélküli schengeni övezet a pozitív példák közé sorolandók.
Manapság azonban egy újfajta konformizációhoz kell hozzászoknunk. Olyan új szabályokat és szokásokat kell – akarva-akaratlanul – elfogadnunk, amelyekről nem szóltak a nemzetközi szerződések. Ezek egy részét az uralkodó politikai és gazdasági elit akarja ránk kényszeríteni, a másik részét egy radikális kisebbség, amely éppenséggel megveti az uralkodó politikai és gazdasági elitet. A pikantéria az egészben mégis az, hogy az utóbbi nem létezhet az előbbi nélkül.
A tömeges bevándorlásról azt mondja az uralkodó elit, hogy nem lehet megállítani, ezért jobb, ha belenyugszunk, s előnyünkre változtatjuk azt. Európa úgyis fogyatkozik. Emberekre van szükség, hogy legyenek takarítók, gyári munkások. Mivel a szóban forgó uralkodó elitet nem érdekli mások véleménye – különösen a másodrangú kelet-európai tagállamoké –, úgy gondolják, a tömeges bevándorlást EU-konformmá kell tenni, azaz mindenkinek el kell fogadnia.
A liberális értékekért, a nőjogokért, az LMBT-közösség jogaiért és a demokrácia állapota miatt aggódó uralkodó elit mindeközben – érthetetlen módon – meghajlik a liberális értékeket és a nőjogokat elvető, az LMBT-közösség pusztulását kívánó és a demokráciát leváltani akaró radikális kisebbség akarata előtt. A kölni nők meggyalázását bagatellizálják, az osztrák kisfiú megerőszakolóját felmentik, a tömeges utcai imádkozást – vagyis a közösségi terek kisajátítását – helyénvalónak tartják, a mecsetek és minaretek betiltásáért kampányolókat lefasisztázzák.
Az uralkodó elit által preferált, korlátok nélküli tömeges bevándorlás pedig ahhoz vezetett, hogy már a karácsonyt sem tudjuk békében megünnepelni. Kezdetben volt a terrortól való félelem, de ma már – a londoni polgármester bölcseletére hallgatva – nemcsak félünk a terrortól, hanem lassan hozzá is szokunk. A vásárok elé kihelyezett, betonból készült gyönyörű útakadályok emlékeztetnek bennünket arra, hogy a radikális kisebbség tagjai az életünkre akarnak törni. Aki pedig egy pillanatra is megfeledkezett az állandó terrorfenyegetettségről, az a pénteki londoni pánikjelenetek láttán újabb ízelítőt kaphatott abból, milyen is manapság a létünk az EU-ban.
Csodálatos karácsonyi ünnepek elé néz Európa. (De nevezzük inkább a fény ünnepének vagy téli ámulatnak, hogy a radikális kisebbség és az uralkodói elit tagjai ne sértődjenek meg.) Betontömbök látványa fogad majd bennünket, felfegyverzett rendőrök teszik szebbé Krisztus születésének emlékét. Kedves ünneplők, óvakodjanak a zsebtolvajoktól és a terroristáktól! Hölgyek, viseljenek meleg ruhát, s szilveszterkor ne kacérkodjanak a férfiakkal! Boldog konformitást mindenkinek!