„Miután Paks stratégiai kérdés, ezért nem bírja ki (…) a középszerű vagy kisstílű vitákat (…), ennek a kormánynak, és azt hiszem, minden más kormánynak az a szándéka, hogy (…) ez a négy blokk, amiből ma a paksi atomerőmű áll, az tartósan, ahogyan az a törvényben rögzítve van, állami tulajdonban kell, hogy maradjon. (…) Atomenergiára építve villamos energiát termelni, az nem csak energiapolitikai kérdés, ennél sokkal szélesebb értelmű biztonsági és környezetvédelmi kérdés” – ezek a mondatok mind Gyurcsány Ferenc száját hagyták el 2006. február 7-én Pakson, az erőmű fennállásának harmincadik évfordulóján. Az eseményen szóba került a bővítés is. A kormányfő akkor éppen úgy gondolta: „az a helyes, hogy Magyarországon erről a kérdésről népszavazás döntsön majd”.
A kormány szándéka arra kérni az Országgyűlést, még az idei év első félévében hozzon döntést arról, hogy a paksi atomerőmű kapacitását egy átfogó fejlesztéssel megkétszerezzük – ezt szintén Gyurcsány Ferenc mondta 2009. február 16-án az Országgyűlés előtt. Az akkori miniszterelnök a politikai térben nyitott kapukat döngetett, kérése az év márciusában teljesült. A Tisztelt Ház 330 igen, hat nem és tíz tartózkodás mellett felhatalmazást adott egy új atomerőmű építésére. A ritka alkalmak egyike, amikor konszenzus, nemzeti minimum jött létre a pártok között.
Vagyis a kaméleonokat megszégyenítő színváltási képességgel megáldott politikus 2009-ben nem forszírozta a népszavazást, a parlamentet kérte a döntéshez. Ám ettől az álláspontjától is képes volt évekkel később ismét eltávolodni, és ebben sem egyenes gerinc, sem jellembeli erősségek nem hátráltatták.
Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin 2014. január 14-én aláírta azt az együttműködési megállapodást, amely magában foglalta a két új atomerőművi blokk megépítését. Néhány napra rá utcára vonultak Gyurcsány Ferenc pártjának, a Demokratikus Koalíciónak és az Együtt-PM-nek a szimpatizánsai. A tüntetésnek hangzatos jelmondatot választottak: Paksról döntsön a nép! Gyurcsányék azóta ezen is túlléptek, hiszen a DK szerint a bővítés idejétmúlt, ezért már egyáltalán nem támogatják a beruházást. Korábbi pártja, az MSZP pedig rárepült a népszavazás kezdeményezésére, amely most (a Momentum után szabadon) az LMP-nek jutott az eszébe.
Az atomerőmű bővítésének politikai konszenzusát így ásta alá a balliberális oldal, amelyről – a budapesti olimpiai rendezéshez hasonlóan – elmondtak mindent és annak az ellenkezőjét is. Arról már kormányzásuk alatt bizonyságot adtak, hogy nem erősségük a következetesség. Tudjuk, mit jelent, ha adócsökkentést ígérnek, majd helyette adóemelés mellett szavaznak. Hallottuk azt is, hogy nem lesz gázáremelés és minket irigyel Nyugat-Európa, majd láttuk a berezelt pannon pumát a Nemzetközi Valutaalaphoz futni. Ezért tartanak ma ott, ahol. Egy felelős kormány így nem politizálhat. Azért kapta a társadalmi felhatalmazást, hogy döntéseket hozzon. Olyan nemzetstratégiai kérdésekben is, mint például az atomerőmű bővítése. Ehhez nem árt, ha egy párt ugyanazt az álláspontot képviseli ellenzékben, mint amikor hatalomra kerül.
Főleg olyan témában, amilyen az atomerőmű bővítése, amelyet nem lehet pusztán politikai kérdésnek tekinteni. Jelen pillanatban Paks adja a villamosenergia-termelés 51 és fedezi a fogyasztás 36 százalékát. A meglévő blokkok működése véges, nemzetstratégiai ügy az itthon termelt energia hosszú távú biztosítása. A kormány a bővítés mellett állt ki. Ezt a döntést azóta egy országgyűlési választás is szentesítette, tegnap pedig az Európai Bizottság is jóváhagyta a beruházást. Most aztán vakarhatja a fejét az ellenzék, amely más esetekben oly nagy szeretettel hivatkozik Brüsszelre.